Gyurkity Péter

A Microsoft fellebbezett az EU büntetése ellen

A szoftvercég a határidő lejárta előtt benyújtotta fellebbezését a júliusban kiszabott büntetés megsemmisítése céljából. Az Európai Bizottság eközben hallgat a Vistával kapcsolatos kifogásairól.

A Reuters jelentése szerint a redmondi cég közvetlenül az október 2-i határidő lejárta előtt nyújtotta be fellebbezését az Európai Elsőfokú Bíróságon, amely egyébként a második legmagasabb szintű testület a közösségben. A cél egyértelműen a júliusban kirótt tetemes, 280,5 millió eurós pénzbüntetés elkerülése, vagy legalábbis mérséklése. A cég kitart ártatlansága mellett.

"A Microsoft már júliusban jelezte, hogy megtámadja az ítéletet. A határidő ehhez október 2. volt" - magyarázta a szoftvercég szóvivője kedden. Álláspontjuk szerint ők mindvégig igyekeztek megfelelni az Európai Bizottság által támasztott követelményeknek, így a büntetést nem is lehetett kellőképpen alátámasztani. Ezt persze az Unió végrehajtó testülete másként gondolja, és folyamatosan azt hangoztatják, hogy a Microsoft szándékosan hátráltatta a szükséges dokumentumok átadását riválisainak, és látszólagos sietségük a többi kérdéseben sem bizonyult őszintének.

Eközben tovább folytatódik a Windows Vista funkciói kapcsán indult hasonló vizsgálat, amelyben a testület már szintén jelezte kifogásait. A Financial Times arról írt hétfőn, hogy a bizottság versenyellenesnek tartja az új funkciók beépítését az operációs rendszerbe, ám egyelőre hivatalos úton nem jelezték a problémákat. "Nincs mit hozzáfűznünk a hírhez, egyelőre nem részletezzük az aggodalmainkat" - jelentette ki az Európai Bizottság szóvivője. A kifogásokra maga Neelie Kroes biztos asszony is figyelmeztette Steve Ballmert, a cég vezérigazgatóját, amikor augusztusi találkozójukon arról beszélt, hogy a rajt előtt nem adhatnak zöld jelzést az operációs rendszernek.

A vita tehát mindkét ügyben folytatódik tovább. Miközben mindkét fél együttműködni látszik, a problémák valahogy nem akarnak elfogyni - kérdés, ez milyen hatással lesz a Vista európai rajtjára nézve.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #37
    "Csak ugye, ami vassal jön az a saját platformjára, szabványára, saját spec HW-ére jött"

    Az MS-nek nem sajátja a win? Miért akar mindenki beleszólni, hogy mit integrál bele?

    "A PC hw viszont annyira gazdátlan hogy gyak csupán egymással többé-kevésbé kompatibilis hw technológiák halmazáról beszélhetünk. Ami összekapcsolja ezeket az az hogy a DOS/Win esetleg Linux valamelyik változata műxik rajta."

    Ezt úgy hívják, hogy verseny! Ettől lett az x86 annyira sikeres.
    A PC hardver mondhatni OpenSource. Bárki építhet kompatibilis PC-t, és bárki írhat rá OS-t. A Mac-ek meg zárt HW-k, csak az Apple rakhatja össze őket, és csak ő írhat rájuk OS-t. Most akkor melyik is a jobb?

    "Szal gyak azt, hogy az adott HW pc-e egyáltalán a win futtatási képessége határozza meg!!!!!!!!!;)"

    Ekkora baromságot is rég hallottam. Ezek szerint a Mac-ek nem is PC-k, viszont egy 64 procis Opteron alapú spéci IBM szerver az.

    "Csak ugye a gyógyszer gyártásban is egy molekula formulát egy gyógyszergyár csak meghatározott ideig sajátíthat ki"

    Ez most hogy jön ide?

    "A szabadalmak itt gy tűnik örökre szólnak."

    Majdnem mindenhol.
  • cateran #36
    Jajj:( a PC szo Personal Computert jelent es mar a c64 is az volt! Szamitogepnek meg az minosul aminek az elsodleges input beviteli egysege(vagy valami ilyesmi a definicio) a billentyuzet!
  • NEXUS6 #35
    Igaz.;)))

    Csak ugye, ami vassal jön az a saját platformjára, szabványára, saját spec HW-ére jött, legalább is eddig. Ugye itt alapvetően az uccsó ilyen alteros platformról, a Maciról van szó. Régebben ez volt az általános, de az ilyen gépek már gyak 10 év alatt kihaltak.

    A PC hw viszont annyira gazdátlan hogy gyak csupán egymással többé-kevésbé kompatibilis hw technológiák halmazáról beszélhetünk. Ami összekapcsolja ezeket az az hogy a DOS/Win esetleg Linux valamelyik változata műxik rajta.

    Ha csinálsz egy spec hw-t és azon semmi más nem fog elindulni alapból csak monnyuk az AROS (Amiga OS3.1 Intel portja) akkor azt valszeg senki nem fogja PC-nek titulálni, mégha x86 kompatibilis proci is ketyeg benne.

    Szal gyak azt, hogy az adott HW pc-e egyáltalán a win futtatási képessége határozza meg!!!!!!!!!;)

    Ha viszont a M$-nek nincs erre deklarált joga, vagy is hogy egyedül csak ő gyárthasson Windóz kompatibilis OS-eket, akkor a M$-nek engednie kell!!!

    Alapból persze minden lényeges szabvány az ő birtokába van és akár mondhatná, hogy az az ő saját tulajdona, amihez senkinek semmi köze. Csak ugye a gyógyszer gyártásban is egy molekula formulát egy gyógyszergyár csak meghatározott ideig sajátíthat ki, ilyen fajta viszonylag korszerű szabályozásról az IT iparban nem tudok.

    A szabadalmak itt gy tűnik örökre szólnak.
    Ez a terület csak most kezd kialakulni, ráadásul az EU-ban tök más módon mint amcsiban.

    Szal jogilag még akár győzhet is a M$, de erkölcsileg persze már rég elbukott.
  • BiroAndras #34
    "vagy HW-hoz kapcsolt módon juthatsz hozzá az OS-hez."

    És ez nem még árúkapcsolásabb, mint amit az MS csinál?
  • NEXUS6 #33
    "Ez megintcsak mellébeszélés.
    Ha ez igy lenne ahogy irod, akkor legalizálnád azt hogy bárkit meg lehetne büntetni azért mert mondjuk dúsgazdag és a többi embernek kevesebb a pénze..."

    Jó akkor kezdjük az alapoknál.
    A magyar vonatkozó törvény szerint pl egy cég nem tehet szert extraprofitra abból, hogy a piaci dominanciája miatt olyan pofátlanul határozza meg az árakat ahogy ő akarja.
    Nos a PC piacon a M$ vezetői zsákszámra hordják haza a pénzt, miközben más cég csak OS-ből egyáltalán nem képes megélni.
    Szal mennyi az OS reális ára? 10$, 100$ vagy 1000$?
    Ezt nem tudja senki, mert egyáltalán nincs másik olyan szereplő a piacon, amelyik csak OS-ből tudna megélni.
    A létező alternatívák közül vagy ingyenesen (Linux), vagy HW-hoz kapcsolt módon juthatsz hozzá az OS-hez.
    Szal nincsen semmiféle ilonkanéni sarki bótja. Ez kökemény monopólium, valós piaci/pénzügyi alapú verseny gyak nem létezik.

    "Az ms lehet hogy tisztességtelenül visszaél a helyzetével. De akkor perejlék be azért nemde?"
    Megtörtént, gyak minden terméke miatt!!!!

    Ajánlot olvasmány: 1996/LVII. törvény.

    A magyar jogszabály szerint az a cég amelyik a törvény tiltó rendelkezéseit megszegi, akár az előző évi nettó pénzbevételének 10%-ával sujtható, ez már a M$ esetében sem kevés!
    Amiről meg most szó van az az a büntetés ami minden olyan cégre kiszabható, amelyik nem hajlandó az eljárásbn együttműködni.

    Az EU-s szabályozást még nem néztem meg, de gondolom hasonló lehet, legalább is egybevág a magyarral az amennyit az M$-re kisztabtak.

    Nézd, nincs itt semmi gáz, ha pl. az alkotmányba belerakják, hogy az OS az amerikai nép monopóliuma és minden magyar állampolgár/a magyar állam köteles kvázi adót fizetni az USA-nak a számítógép használatért, akkor teljesen működőképes ez a dolog.
    De amíg a M$ úgy csinál mintha valódi piaci alapon működő vállalat lenne, ddig köteles a trösztellenes törvényeknek is alávetni magát, mint minden más cég.
  • BiroAndras #32
    "Bocs, de a hasonlatod erőteljesen sántít. Ha a Windowsban nincs Media Player, vagy IE, attól még működik a rendszer, de ha az autódban nincs mondjuk sebváltó, vagy karbi, akkor meg nem moccansz vele (az esetek 99.99%-ában)."

    Egy jobb kocsiban ma már alapból van ABS, ASR, szervo kormány, szervo fék, légzság, légkondi, és még egy nagy csomó dolog (pl. ilyenek), ami nélkül tök jól menne a kocsi.
  • asysoft #31
    Azért kicsit komolyabb "gondok" is vannak a Linux-szal. Legutóbb pl az Ubuntu 6.06-t próbáltam, telepítés után nem ment az mp3 lejátszás. Wow, akkor minek van benne médialejátszó? Persze xmms telepítés után minden ment normálisan. aMSN-el már kicsit más volt a helyzet: leszedtem a programot, hiányolt egy titkosító-csomagot. Leszedtem azt, az hiányolt egy 3-at. Leszedtem azt is, telepítéskor közölte, hogy egy újabb van a rendszeren, ezért a telepítés leállt... (listaszerkesztést követő apt-gettel utána olyan simán felment, hogy öröm volt nézni). Amíg ilyenek vannak, addig szerintem egy egyszerű user számára nem lesz egy vonzó alternatíva, ingyenesség ide vagy oda.
    Persze tudom, a Linux nem Windows. De fordítva sem igaz...
  • assdf #30
    Ez megintcsak mellébeszélés.
    Ha ez igy lenne ahogy irod, akkor legalizálnád azt hogy bárkit meg lehetne büntetni azért mert mondjuk dúsgazdag és a többi embernek kevesebb a pénze...
    Az ms lehet hogy tisztességtelenül visszaél a helyzetével. De akkor perejlék be azért nemde?

    Hogy egy példával éljek, a lecsó élelmiszerlánc egy multinacionális cég és a polcain árul joghurtot is, ami miatt ilonka néni sarki boltja csődközeli helyzetbe jut mivel nem veszik az ő boltjában árusitott joghurtot. Ezek után szerinted perelhető a lecsó hogy azonnal távolitsa el a joghurtot a polcairol hogy ilonka néni boltjába is meg tudják ezentúl venni a fogyasztók? Érzed ugye hogy ez mennyire nevetséges. A lecsót be lehet perelni tisztességtelen magatartásért pl. hogy mesterségesen alacsonyan tartja az árakat, vagy hogy tisztességtelen szerződéseket köt a beszállitóival igy jutva előnyősebb helyzetbe, és igy tovább, DE azért nevetséges és értelmetlen perelni hogy távolitsa el a termékeit a polcokról mert csak igy marad juliska néni sarki kisboltja versenyképes...
    Márpedig az Eu pontosan ezt csinálja most. Vagy nézd meg mit rinyálnak a cégek a vista ellen hogy az már biztonságosabb mint az elődjei. Lassan ott tartunk hogy vegyenek ki mindent a windowsból, lehetőleg csak karakteres felület legyen és akkor majd húdejó oprendszer lesz... nevetséges.
    A tény az hogy az ms-t be lehetne perelni indokolotlan árrérést, szabadalmi jogsértésekért és igy tovább (nem vagyok jogász de nekik jobban kell tudnia hogy hogy él vissza a monopolhelyzetével) de azért perelni mert van benne média lejátszó...? Ebből is látszik hogy mennyire koncepcios per az egész.
  • Morden23 #29
    Most tekintsünk el attól, hogy vannak olyan programok, amik abszolút nem mennek LINUX alatt, sőt, normális alternatívájuk sincsen. Ez bizonyos szinten szintén nem az OS, hanem a szoftverfejlesztő-cégek hibája.

    Először is, rengetegen használják csak játékra a gépüket, ami erősen meglövi a linuxot. Két OS-t telepítsen az, akinek 3 anyja van, mert tényleges idő- és tárhelypazarlás. Ez nem egy alternatíva, csak egy lehetséges, de szar megoldás.

    Nem a LINUX fejlesztésével vannak problémák, hanem a rá íródott szoftverekkel.

    Végül pedig lehet, hogy most már vannak olyan LINUX distrib-ek, amik egyszerűségükben elérik a WIN-t, de régen nem ez volt a helyzet, és a legtöbb embernek még ez van a fejében. A LINUXot meg ugye nemigen reklámozzák. Ha lenne normális publicitása, és az átlag windows user nem csak a fórumokon winfosozó félhülye linuxosoktól értesüle, akkor lenne sansz a gyorsabb elterjedésre.

    Az "ingyen" dolog meg egy user szempontjából közel nem egy olyan angy előny. Ha cégeket mondasz, akkor még érthető, ellenben tegye fel a kicsi kacsóját itt, akinek jogtiszta, eredeti WIN futkározik a masináján, nem valami levarezolt crack... magyarán az egyszeri user-nek a Windows pont annyira van ingyen, mint a pingvin.

    "Nem start menü van és más néven mennek a programok,akkor sokan már nem is tudják használni a gépet."

    Ezzel mindig előhozakodnak, de ez egy faszság. Kicsit "nyíltabb" LINUX-ostól hallottam már (akár itt, az SG-n is) durvább hiányosságokat, amik azért alaposan meglőhetnek egy user-t, aki nem IT-zsonglőr, és nem szeretne órákat/napokat/akármennyi időt veszíteni a beállításokkal való bajlódás közben.

    "És nem azért nácik mert programozni szeretnének sokmindent a winfos alá, hanem mert beleágyazzák a rendszerbe és mint írtátok IE-t és egyébb progikat nem lehet kiírtani a renszerből még ha akarom sem."

    Ez a "kiírtani" dolog szerintem a user-ek irányából egyszerű antipátia. Semmi gyakorlati jelentősége nincsen annak, hogy fenn van-e az IE, ha te nem azt használod. De mondhatnám ugyan ezt a WMP-ről, vagy a számológépről is. Ez tipikus kötekedés. A user-nek nincsen kevesebb opciója attól, hogy az IE ül a gépen. Ha nem akarod, nem használod. Ellenben roppant hasznos, hiszen a telepítést követő 5-ik szekundumban már tölthetem is le a MŰKÖDŐ ÉS HASZNÁLHATÓ internetkapcsolatom segítségével a kedvenc web-browseremet. Igaz, hogy én is ennyire, plusz a Windows Update-re használom, de ezt hiányolnám, ha nem lenne.
  • sathinel #28
    Ja és én is winfoson játszok, de winyót javítani, memóriaellenörzés, munka inkább linux alatt.