Németh Szabolcs

Az olimpiára vinné a játékokat a GGL

Ted Owen, a Global Gaming League megálmodója szerint a pekingi olimpia áttörést hozhat a videojátékok történelmében.

Emlékszem, amikor még nem is olyan régen az olimpia idején szinte bármilyen versenyszámhoz leültem, mert belém táplálták, hogy az olimpia valami különleges dolog. Azóta sem változott a véleményem, mindössze konkretizálódott az érdeklődési köröm ezért minden évben mérgelődöm, amikor egy számomra kedves sportágat egyszerűen kihúznak az olimpia versenyszámai közül. Szerencsére most nem csonkításról, hanem egy rendkívül érdekes hírről tudunk beszámolni.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
A tervezés után a versenyszámok között is helyet kaphat a számítástechnika

A Global Gaming League és a kínai vezetés között előrehaladott tárgyalások folynak arról, hogy a pekingi olimpián úgymond demonstrációs eszközként szerepeljen a cyberjátékok versenye is. A kommunista állam azonban igen kemény tárgyalófélnek bizonyul, és eddig észérvekkel nem sikerült áttörést elérni az álláspontok közelítésében.

És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy a legnagyobb falat, azaz a NOB nem nézi jó szemmel a számítógép-, illetve videójátékok térnyerését, ezért a sansz arra, hogy Pekingben a sok-sok izzadságszagú versenyszám mellett ott szerepeljen egy légkondicionált teremben megrendezett kiberverseny, igen csekély.

Klikk ide! Klikk ide!
Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képre a nagyobb változathoz

A borúlátásunk teljesen megalapozott. Elég, ha csak megnézzük a jelenben folytatódó tendenciát. 2012-ben a baseball és a softball is eltűnik a repertoárból, míg az olyan népszerű sport, mint mondjuk a rögbi vagy a karate a mai napig nem tudott bekerülni az olimpiai számok közé. Mi természetesen nem látunk bele abba, hogy mi alapján raknak ki csak úgy olyan sportágakat, amiket több millióan szeretnek, de biztosan megvan rá az okuk.

Egy szó mint száz: valami elindult, és ha Pekingig nem is engednek a fejesek, sokak szerint akkor sem tudják megállítani a számítógépjátékok térnyerését. A sikeres és népszerű világversenyek láttán egyszer úgyis beadják a derekukat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Khamwasss #83
    fasság
  • Aquli #82
    "Az olimpia olyan dolog, ahol a versenyszámoknak az emberi teljesítményről, az emberi energiáról kell szólniuk. Ilyen technikai dolgok sztem sosem kerülnek be."
    Az e-sportok egyike sem technikai dolog, hiába, hogy számítógépen játszák, így is csak az "emberi teljesítményről" szól. (A folyamatos doppingolás ezerszer technikaibb dolog, mint a cyber-game.)
  • Morden23 #81
    Ebben mind igazad van, amit leírtál. Sőt, hidd el, azt sem irigylem el, hogy emberek játékkal keresik a pénzüket (ld. Fatal1ty), mert ettől aztán nem leszek szívbajos.

    Amivel nekem bajom van, hogy egy valamilyen szinten káros szubkultúrát terjeszt és népszerűsít a dolog. Ahogyan te is mondtad, edzettetek X órákat, de ettől még volt életed. Na igen, de mi van azokkal, akik ennyire nem belátóak (és sokan vannak az ilyenek), és a "Fatal1ty"-kre hivatkozva 12 órákat játsszanak, de soha életükben nem fognak ezzel semmit kezdeni. És ez főleg az elég kapós 10-18 évesekre igaz, akiknek azért nem az lenne a fő dolguk, hogy egész nap játsszanak.
    Legalábbis szerintem. Lehet mondani rám, hogy vaskalapos vagyok, de kifejezetten szégyenletesnek tartom, amikor kölykök egyetlen témája az, hogy ki milyen gépet vett, kinek hányszor hányas felbontásban megy a Quake5, és ki hányszor hentelte le a főenemyt (most nem csak a Quake-re értem, hanem mindenre).
    Szóval én csak mérsékletességről beszélek. Attól, hogy szeretem a rappet, még nem muszáj arra vágynom, hogy néger legyek. Ez is ilyen.
  • moRtiZ #80
    "Még mindig nem fejtetted ki, hogy miért érzed szívügyednek azt, hogy elfogadják az emberek egy Quake "komolyságát"."

    Tényleg én sem akarok flamelni, ezért erre az egyre válaszolok, a többiben gyk. azért eléggé igazad van, (azért irtam valami tematikus csatornat.).

    Ha valamivel játszanak mondjuk 1 millioan komolyan, (és játszanak, mert versenyezhető játékról van szó), és megdolgozik azért, győzzön egy világbajnokságon (gyk. 1mil embernél jobban tolja azt a játékot), akkor ne azt mondják rá hogy kocka, meg hogy go to játékklinika, hanem mondják azt, hogy vazz, gratulálok, szép volt.

    Például a te olvasatodból azt nézem ki, hogy te "szánalmasnak" tartod ha valaki ennyit játszik. De igazábol ha valaki egy komolyabb versenyre készül, akkor már nem egyszerű játék, hanem jóval több annál, dolgozik érte, hogy megnyerje azt a versenyt (és mielőtt azt mondanád értelmetlen, elég csak Fatal1ty nevét mondanom, vagy azét a pár emberét aki ebből él meg).

    És mindehhez még hozzátenném, hogy attól hogy valaki "komolyan" vesz egy játékot, nem feltétlenűl függő (én a te kommenteidből azt vettem ki, hogy te építesz errre). Amikor nyertem, akkor napi 5-6 órát eddzettünk este 9-től hajnali 1-2ig. És mégis volt mellette teljesen normális életem.

    Azt hiszem scak annyit akartam leirni.
  • mitválasszak #79
    Téged is ritkán látni manapság Mort:)) (ami 1ben szomorú is)
  • Morden23 #78
    Nem értetted igazán amit mondtam.

    Fizikai lehetetlenség egy Quake-meccset a TV-ben leadni. A Tour De France-t én sem szeretem, nem is izgalmas. Sőt, a golf sem túl izgalmas, de szeretem.
    A lényeg az, hogy mind a kettőben LÁTSZANAK a dolgok. Szerinted egy egyszeri ember, aki valószínűleg sosem Quake-ezett még, az mi a szart lát rajta? Randa folyosókon blőd karakterek fura színes nyalábokkal lődöznek egymásra? Hát, ezt még valami elvetemült monitorhead is unalmasnak és szarnak tartja.

    Sőt, jobbat mondok. Ha játszod a játékot, esetleg egy haverod játszik, azt minden bizonnyal át lehet érezni, de ha látok a TV-ben egy SZÁMÍTÓGÉPES karaktert, valami ócska, béna névvel, mint DarkLord, vagy Fatal1ty, és már én szégyenkeznék, hogy ilyen adásba kerülhetne.

    Egy Warcraft meg mérhetetlenül unalmas lenne, szintén. Ezzel az erővel rendezhetünk Civ4 versenyeket is. Nem sokan fognak infarktust kapni az adrenalintól.

    Egy szó, mint száz. Még mindig nem fejtetted ki, hogy miért érzed szívügyednek azt, hogy elfogadják az emberek egy Quake "komolyságát". Én már kifejtettem mindent, sőt, a te "kérdésre kérdéssel" frázisodra is válaszoltam.

    Ja, és a miheztartás végett. Nem akarok vitázni, mint az oviban, de a "hát persze, gondold csak egy játéknak", meg "szerinted nem kell hozzá taktika" megjegyzéseket te tetted (ez utóbbit akkor, amikor ráadásul külön kiemeltem, hogy elhiszem a taktika szignifikáns voltát). Szóval azért plíííz gondolkodj.
    Nem utolsósorban utoljára általánosban nyertem versenyt, de tudom, milyen a "dobogó tetején állni".
    Én csak simán azt mondom, hogy a Quake nagy rajongótábora ellenére még ezen emberek között is sokan szarnának bele, hogy valami hülye nicknevű tizenXéves nyerte-e a bajnokságot. Erre nagyon kérlek, ne mondd, hogy 28-35 évesek is játszanak, mert azok aztán végképp megérdemlik a sorsukat.
  • moRtiZ #77
    Haha mondod te a kihaénnem stilust? Olvasd már el, milyen hangnemben irsz az emberekhez, száljál mélyen önmagadba, aztán kritizáld aki hasonlóképpen válaszol. De azért háborodj fel nyugodtan.

    Másodszor a kérdésedre a válasz: Jah, nyertem országos Q3TDM bajnokságot a csapatommal jópár éve, és igen, büszke is voltam rá nagyon. Te nyertél már valamilyen versenyt valahol? Mert ha igen, tök mind1 milyen versenyen, akkor tudod milyen egy dobogó felső fokán állni.

    "Nehogy már attól képzeld magad szociálisan felsőbbrendűnek, hogy te számítógépjátszol álló nap." -> ezt honnan sikerült kiokoskodnod?

    Az olimpia szerű közvetítéssel kapcsolatban igazad is van meg nincs is, nézd meg pl a tenniszt vagy egy Tour De France-t szvsz egyáltalán nem izgalmasabbak (igen, tudom hogy kb. 10milla embernek meg az, de ez is elkezdodott valahol, es evszazados tradiciojuk van, jo hogy nezik).
    Mondjuk ott nem fajdul meg az ember feje ez teny, de szerintem ennek is meglenne a "rajongótábora", csak mondjuk egy tematikus csatornán.

  • Morden23 #76
    Két ember válaszol kérdésre kérdéssel: a politikus, meg a részegen csúnya nőt megdugó.

    Másodszor.
    Azt mondasz amit akarsz, ahogyan én is. Senki nem mondta, hogy nem fontos a taktika szerepe egy ilyen játékban. Ki a retket érdekel az, hogy Enlight hány percet tartana ki a Warcraft játékban, te szerencsétlen? Most komolyan, ezzel akarsz büszkélkedni, hogy te versenyt nyersz Quake-ben? Ne röhögtess...

    Senki nem mondta azt, hogy a PC-játék nem jó dolog, vagy nem szórakoztató dolog. Én azt mondtam, hogy nem szabad, sőt mitöbb, szánalmas dolog, ha túl komolyan veszik, mert ez miben is különbözik a szteroidzabálástól, komám?

    Nem fizikai kényszerem van, te szerencsétlen, hanem nem tartom egy oltári programnak azt, hogy 14 órán keresztül Quake-ezzek. Arról nem is beszélve, hogy ha megkérhetlek, akkor azonnal felejtsd el ezt a kihaénnem-stílust. Nehogy már attól képzeld magad szociálisan felsőbbrendűnek, hogy te számítógépjátszol álló nap.

    Most, hogy sikerült nekem is pár mondat stílusában megmutatni, hogy te milyen magas lóról írtál. folytatnám.

    Nem szívügyem, hogy ne legyen hivatalos verseny. Már manapság is vannak hivatalos versenyek, elég érdekes, ha erről nem tudsz, pedig elég jól tájékozott vagy. Én egy "olimpiaszerű" közvetítés létjogosultságát kérdőjeleztem meg. Mert kérdem én, ki az az idióta kretén, aki képes lenne órákon át nézni egy Quake-meccset, ami (ha nem te játszol, és már láttam profikat game-elni) egy kaotikus színkavalkád, és az ember gyomra felfordul, ha sokáig nézi. Mit akarsz vele csinálni, levetíteni a TV-ben?

    Tegyél már különbséget aközött, hogy szereted játszani, vagy szeretnéd, ha az egész világ azt kántálná, hogy "jajdejódologakvék" és mekkora istencsávók azok, akik 14 órán keresztül nyomják a megbeszélt hiperszuperjó taktikájukat.
  • moRtiZ #75
    Ja igen, és Quake taktikak: Hát bizony nyertünk versenyt jobb taktika miatt. Erről meg ennyit.
  • moRtiZ #74
    Morden: neked meg miert is akkora szivugyed hogy ne legyen hivatalos verseny? Mondhatnam azt hogy siman ugyanolyan ertelmetlen a sakk mint egy szamitogepes jatek.

    Sakkba iszonyatsokkal tobb inger er mint egy gamert. Mi? Elfarad a koncentralasban, vagy megehezik, azt hibazik miatta egyet. Hat viccesek vagytok.

    Enlight: hozod itt a nagy 2 honapos WCraft tapasztalatodat. Es mit tudtal ezzel mutatni egy olyan jatekos ellen, aki komolyabb helyezest ert el egy versenyen? Kitartasz 6 percig? Kiraly vagy.

    Igazatok van, a szamitogepes gamer az csak jatszik, tok mindegy mennyit eddz egy jatekra (mint egy sportolo vagy meg tobbet), semmilyen jatekhoz nem kell ész, meg semmi, de azert valamiert ti megsem villantatok egy jatekban sem semmit. Hogy is van ez?

    Ez a "pattanasos-zsiros" szoveg meg elegge szanalmas, van ilyen sakkosbol is nem keves.

    A 20m-re levo fustos kocsmaba a sportolo cimboradat se fogod tudni elvinni, foleg ha este van eddzese. Errol ennyit.

    Az én szememben pl. az az ember aki vegigfut napi 6 orat, meg szopatja magat 1 evig minden szteroid meg feherjeszarokkal hogy majd az olimpian megmutatja, az semmivel nem mutat tobbet mint egy csapat aki honapokig 6 orat eddz naponta, hogy egy adott bajnoksagban jo eredmenyt tudjon elerni.

    Az hogy nektek ilyen "fizikai" kényszeretek van az már csak a ti hibátok.

    Enlight az utolso hozzaszolasodhoz: Hat bizonybizony kellenek reflexek, meg ész is a jatekhoz. (nem olyan komplexitassal mint sakkhoz ez igaz, viszont oda meg lofasz reflex/ügyesség kell). Bunko parasztok meg mindenhol vannak, nem egyszer lehet a sportolok "okossagairol" olvasni. Az hogy vannak 14 eves hulyegyerekek az meg megint csak mas szint.


    Bar kicsit osszeszedetlen az egesz, mert tul sok a komment amire reagalni akartam, azert par dolgot mar leirtam.