Gyurkity Péter

Rekordot döntött az Athlon 64 chipek forgalma

Az AMD megerősítette, hogy minden korábbinál jobban teljesítettek az asztali számítógépekbe szánt Athlon 64 processzorok, sőt, a vártnál nagyobb kereslet még hiányt is okozhat egyes forgalmazóknál.

A gyártó szóvivője közvetlenül az ünnepek előtt nyilatkozott a eWeek magazinnak, és elmondta, hogy a forgalom az elmúlt hetekben rekordszintet ért el, és igencsak igyekezniük kell, hogy kielégítsék a vásárlói igényeket. "Példa nélküli kereslet mutatkozik asztali processzoraink iránt. Ez gyakorlatilag kimerítette a tokozásnál használt komponensek utánpótlását" - jelentette ki nyilatkozatában a szóvivő. Hozzátette, hogy mindent megtesznek az esetleges zavarok elhárítása érdekében, és igyekeznek orvosolni a kellemes problémát.

A megugrott keresletben önmagában nincs semmi meglepő, hiszen az utolsó negyedév az ünnepi roham miatt mindig is a legerősebb szezon. Az már annál inkább kellemetlenebb - és egyben kellemes - a vállalat számára, hogy a forgalom jócskán meghaladta a várt szintet, sőt, az olcsóbb asztali konfigurációkba szánt Athlon 64 chipek terén rekordot döntött. A vállalat egy vezetője megerősítette, hogy egyik első szintű forgalmazójuk jelentős hiánnyal küszködik, ám azt nem árulta el, hogy mely cégről és pontosan melyik processzorokról van szó. Elmondása szerint a forgalmazó készlete mindössze 10 napra süllyedt, ami azért figyelemreméltó, mert mindig is törekednek a 30 napos ellátás fenntartására.

"Ez nem akadályozza meg, hogy az egyes konfigurációk és alkatrészek időben a boltokba kerüljenek. Apró hibáról van szó, a vállalat nem látta előre a forgalom ilyen mértékű megugrását" - tette hozzá a névtelenségbe burkolózó vezető. A cég szóvivője ezzel egy időben elmondta, hogy 2006 első negyedévében már nem számolnak fennakadásokkal.

A legutóbbi információk szerint az AMD jövőre több újdonsággal is készül, igaz, ezek egy része gyakorlatilag a jelenlegi termékek újratokozása. Jön a DDR2 támogatás, az újonnan megjelenő virtualizációs és biztonsági technológia, míg az órajel növekedésére nem számíthatunk. Minden bizonnyal ezzel, illetve a korlátozott gyártói kapacitással magyarázható, hogy az új alaplapokhoz kezdetben a már jól ismert Athlon 64 3500+, 3800+, illetve Sempron 3000+, 3200+ és 3400+ chipek jelennek meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #87
    "a hoszu pipeline csak a pokolian optimalizált programoknak kedvez"

    Valamint kedvez a magas órajelnek is. Nem tudom, mi lenne a helyzet, ha a tervek szerint 10GHz felett járnánk, lehet, hogy akkor bejött volna az Intel számítása, lehet, hogy akkor sem.
  • arty #86
    azért az már hamarabb megmutatkozott, hogy a hoszu pipeline csak a pokolian optimalizált programoknak kedvez, a többi alkalmazás csak cumizott tőle ... emiatt jött B-tervként a HT, majd C-ként a p4 vonal törlése :))

    nem igazán értem, hogyan gondolhatták, hogy minden alkalmazást a végletekig "tökéletesitenek", hiszen az iparban már vagy 10 éve nem ez a trend ...

    gondolom a marketing a cég vizfeje arrafelé is, aztn kénytelenek voltak a végletekig erőltetni a baromságot :(
  • BiroAndras #85
    "rájötek, hogy a P4 egészében véve ratyi lett"

    Azért azt hozzá kell tenni, hogy az architektúra 10GHz-re lett tervezve, csak előre nem látott melegedési problémák miatt nem tudták elérni a felét sem.
  • gradU #84
    Az új AMD-kben is van HT, csak mást jelent a rövidítés.
  • whitehawk #83
    Hm. Nekem is Athlon64-em van. Jó nagyon. Amit valaki írt, hogy HT mennyire jó stb.. Valóban. Eddig egy dual p3-at használtam, és egy gépidő igényes folyamat nem tudta lehúzni, hacsak nem volt többszálú. Általában a játékok nem ilyenek, szóval az mind1. De azért sokkal jobb a mostani proci. A progik szaggatását prioritás növelésével lehet csökkentenni, szerintem.

    64bites rendszereknél mindenki a driverek hiányára panaszkodik. Linuxon ilyen probléma nem nagyon van, hiszen a nyílt forrás miatt lehet 64-bitre is meghajtót szerkeszteni. És jól is mennek. Biztos azért is, mert kiforrottabb, hiszen több ideje van Linux vagy BSD amd64-re mint windows.

    A HT tudásról annyit, hogy több tesztet is láttam, ahol a proci HT nélkül jobban teljesített mint HTvel. Az új Penium-Mben sincs HT pl. (Új... rájötek, hogy a P4 egészében véve ratyi lett, ami jó azt meg visszatették a P3-ba és így lett P-M. Ami amúgy tényleg egy jó proci!)
  • arty #82
    az ilyen "estimated" idők nem mérvadók ... :)
  • gradU #81
    AMD Athlon64 3000+ kb. 4h 50min-t mondott egy 22GB-os videó tömörítésére. Asszem Power director volt.
    Athlon XP 2100+ kb. 3h 40min-t.
    A k8-as gépen minden kódolási beállítás ugyanolyan volt. (a BIOS beállítások teljesen normálisak, nincs semmi rosszul beállítva)
    Azóta sem jöttem rá, miért volt ilyen lassú. Amúgy játékok alatt hasít, meg semmi gond nincs vele.
  • BiroAndras #80
    A HT-ről: Jó dolog, de vigyázni kell vele. Nem feltétlen jelent plusz teljseítményt, sőt lehet, hogy lassabb is a proci vele, mint nélküle. Ennek oka, hogy a szálak közti váltás, és főleg a szálak szinkronizálása teljesítmény igényes, és ha a HT plusz teljesítménye ezt nem kompenzálja, akkor összességében lassabb lesz a progi.
    1 magos procinál van igazán értelme, hogy ha 1 bugos szál lefogja a procit, akkor még van 1 másik virtuális proci, ami képes meghajtani a GUI-t, és hozzáférsz a gépedhez.
    Egy többmagos rendszer viszont már HT nélkül is tudja ezt.
  • kandeláber #79
    Mivel a videokódolás sebessége volt a döntő, P4-et. Előtte viszont csak AMD-m volt. A következő nem tudom, mi lesz. Jövő ősszel elválik, hogy Conroe vagy X2.
  • kisgabo #78
    és mit vettél?