Gyurkity Péter

Az Amerikai Legfelsőbb Bíróság tárgyalja a fájlcserélők ügyét

A per első néhány napja alatt kiderült, hogy a testület tagjai - bár többször egyértelművé tették, hogy nem nézik jó szemmel a jogsértéseket - nem támogatják egyöntetűen a kiadók p2p-ellenes kezdeményezését.

A nagy zenei kiadókat és a hollywoodi filmstúdiókat képviselő ügyvédek ismételten kifejtették aggodalmukat az illegális másolatok terjedését lehetővé tévő fájlcserélgető hálózatok miatt, és a jelek szerint a testület tagjai is hasonlóképp vélekednek erről. Mindegyikük tisztában van azonban azzal, hogy a végső döntés nagymértékben befolyásolhatja a technológiai innovációt, és hogy rendkívül óvatosan kell eljárniuk, ha nem akarnak nagy károkat okozni a vállalatoknak. A fájlcserélgetést tehát oly módon kell szabályozni, hogy az ne befolyásolja kreatív termékekkel - mint az iPod - előálló vállalatok tevékenységét.

Amint arról korábban beszámoltunk, a szövetségi bíróságok korábban két alkalommal is a p2p hálózatok - a Grokster és a StreamCast Networks - mellett foglaltak állást, és kijelentették, hogy a hálózatokat fejlesztő cégek nem felelősek a felhasználók által elkövetett jogsértésekért. A kiadók azonban nem fogadták el a döntést, és azzal érveltek, hogy ezek a cégek tudatosan építettek a szerzői jog folyamatos megsértésére. Véleményük szerint ezt a megfelelő módon büntetni kell.


A zenészek "Ne lopjátok el a jövőnket!" táblákkal

A per korábbi menetéből néhányan azt a következtetést vonták le, hogy az ügynek még a legfelsőbb bíróság döntése sem vet majd véget, és biztosra veszik, hogy a vesztes fél a Kongresszushoz fordul majd elégtételért.

Az indulatokat kellően illusztrálta a kedden tartott felvonulás, amikor is mindkét fél támogatói transzparensekkel jelentek meg az utcákon. A fájlcserélő hálózatok mellett tüntetők a "RIAA, el a kezekkel az iPodomtól" feliratú fekete pólóban jelentek meg, és a kezükben lobogtatták az Apple népszerű lejátszóját. A másik oldalon viszont zeneírók, előadók vonultak fel, akik saját megélhetésük érdekében a legális letöltéseket támogatják.


Nemcsak a fájlcserélők, hanem az iPod- és TiVo-használók is tüntettek

A legfelsőbb bíróság közben arra próbált választ találni, hogy a p2p-hálózatok üzemeltetői vajon elősegítették-e az illegális másolatok terjesztését, vagy a felhasználók ragadták meg a kínálkozó lehetőséget. A tárgyalások menete alapján külső megfigyelők azt állítják, hogy a testület többnyire helyben hagyja a jelenlegi törvényt, és a nagyobb változtatások a Kongresszusra maradnak majd.

"Úgy vélem a testület jóváhagyja majd az alsófokú bíróságok korábbi döntését" - jelentette ki Ronald Katz, a Manatt Phelps & Philips ügyvédi iroda szerzői jogi szakértője. "Ez természetesen némileg ellentmond a szerzői jogi törvény rendelkezéseinek, de ez nem ez lenne az első eset, hogy egy törvény nem fér össze olyan dologgal, ami megszületésének időpontjában még nem létezett."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Gerappa #19
    "Olyan mintha itthon a sarki kocsmáros beperelne, hogy nem nála vettem meg a borsodi sört, hanem a szomszédban lako kis pista kinált meg vele. Ezért neki bizonyithatóan kára lett!" - Azt hiszem ez idaig az egesz P2P felhajtasra a leglakonikusabb megfogalmazas. (Dömsödi #5)
  • Cat #18
    tényleg nem értesz hozzá

    ha kiraksz valamit az internetre, ahol bárki letöltheti, az jogilag "nyilvánosságra hozatal". Egy védett terméknél nem teheted meg, mert mások kemény pénzeket fizetnek ugyanezért. (Vajon a HBO miért fizetős csatorna? mert jóval többe kerül a moziban vetítés után egy évvel megvenni a sugárzási jogokat, mint az ingyenes kereskedelmi adók teszik, reklámokból csak 3 év után térül meg)
  • TeDDyRuSh #17
    Ehh,belegondoltam..Anyámtól kaptam 5000-t most hóvégére.Most ezt be kell írnom az adóbevallásomba,vagy válalkozó legyek h tudjak számlát adni róla? Vagy simán zsebretehetem,mert anyám má leadózott belőle? Nem vok otthon a témában! Ha én veszek egy CD-t és felteszem a megosztásomba DC-n,h "töltsd le",akkor azzal jogokat sértek? Nem forgalmazom...csak neked adom..Hmm..
  • TeDDyRuSh #16
    BAssz,az állam milyen jogon ugat bele,h én mit kinek adok?! A fájlcserélő progik használói egy közösség,akik megosztják egymás között a cuccaikat,semmiféle kereskedelmi tevékenység nem folyik!Én nem kérek érte pézt, aki tölt az meg nem is fizet! Ez így van jól. Istenem,viszont szívás a kiadóknak. Ha egyszer keresek majd annyit,akkor 250-ért töltöm le a számokat origórol,h mindenki nyugodtan aludjon:P
  • HUmanEmber41st #15
    Jól mondod!
  • echo #14
    Azt kéne csinálni itt is amit a kendermagosok, csak kicsit hatékonyabbak. Mondjuk világ szinten X millió ember feljelenti magát. Akkor talán végre elgondolkoznának a kormányok mennyire abszurd ez az egész, mert így hogy kevés emberről van szó győznek a cégek. Szerintem rengetegen kaphatók lennének rá és nem csak fiatalok, szerintem a nagyimat is rátudnám venni simán és még élvezné is :)
  • k0zi #13
    "Tüntetéééééés!" :)
    Nem tudom kinek rémlik ez a mondat, de így rögtön az East Park ugrott be nekem.
    Egyébként az, hogy valamit amerikában betiltanak az szerintem az európaiak 99%-át nem érdekli :) Másik dolog meg open source programokat, hogy a rákban tiltanak be? :) Lecsuknak mindenkit, aki lefordítja? Na majd a TCPA rendet rak és lesz nagy sírás
    Fegyvergyártók persze nyugodtan adják el a drága fegyvereiket, hiszen azokat eleve emberéletek kioltására tervezték (gyilkosság pedig a Föld összes országában tilos). Hetente hallunk arról, hogy valamelyik elborult agyú tini fegyverrel tett igazságot iskolájában. Igaz azzal nem okozott kárt szegény előadóművészeknek. Sőtt, majd ha filmet is csinálnak belőle még hasznot is hoz.

    God bless the United States of America!

    UI.: Ja fényképeztem 5000 képet kiírtam DVD-re mikor kapom vissza a pénzem Artisjus? Ja, hogy az én szerzői jogaim le vannak sz*rva?
  • The Termentor #12
    telleg jo tuntetni!! :)
  • Cactus #11
    Ezek a "nagy" zenészek, akik itt msot verik magukat a bíróság előtt pont olyanok, akiknek nem kéne aggódniuk. Nem hiszem, hogy a kék kabátos gitáros csajnak a számait le lehet tölteni bármilyen p2p hálózaton. És szerintem lemezboltokban sem kapható...de jó, tüntessük, mert az jó, és addig sem kell dolgozni.
  • Cobra. #10
    Jó lenne, ha nem 1600*1200-ra lenne optilalizálva az oldal, talán el is tudnám olvasni