Gyurkity Péter

A Microsoft a RealNetworks hallgatását szeretné elérni

Miután a Novell és a Computer and Communications Industry Association (CCIA) peren kívül megegyezett a redmondi céggel, az Európai Bizottság számára rendkívül fontossá válhat a RealNetworks, amely egyelőre nem adta be derekát.

Az elmúlt héten a Microsoft egyik ügyvédje kijelentette, hogy az Európai Bizottság által indított trösztellenes perben egyedül a RealNetworks vezetését kell jobb belátásra bírniuk, hogy a szoftveróriás elkerülje a számára kedvezőtlen döntést, amely valószínűleg arra kötelezné, hogy eltávolítson egyes beépített alkalmazásokat a Windows operációs rendszerből. A RealNetworks "meggyőzése" azonban nem lesz könnyű, hiszen a vállalat decemberben külön pert indított a redmondi céggel szemben azzal a váddal, hogy a szoftveróriás visszaél monopolhelyzetével, és megpróbálja kiszorítani a konkurens médialejátszókat.

A Microsoft szóvivője nem kívánt nyilatkozni a két vállalat között zajló tárgyalásokról, és kijelentette, hogy túl korai lenne a fejleményekről beszélni. A megbeszélésekről Dave Stewart, a RealNetworks főtanácsosa sem kívánt nyilatkozni, de annyit elárult, hogy a Novell valamint a Computer & Communications Industry Association visszavonulása nem befolyásolja a vállalat további terveit. "Az Európai Bizottság a vásárlók és a kiszorított vállalatok érdekeit képviseli. A RealNetworks álláspontja éppen ezért a peren kívüli megegyezések után sem változik, és továbbra támogatjuk az Európai Bizottságot" - jelentette ki Stewart.

A Microsoft ezzel szemben a bizottság márciusi határozatát szeretné érvényteleníteni, amely 644 millió dollár (497 millió euró) kifizetésére kötelezte a céget, és előírta, hogy az uniós országokban forgalmazott Windows operációs rendszerből el kell távolítani a Microsoft saját médialejátszóját. Az elsőfokú bíróság várhatóan még a hónap vége előtt döntést hoz az ügyben, amikor is eldől, hogy a Microsoft köteles-e végrehajtani a márciusi ítéletet, vagy megvárhatja az újabb per kimenetelét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Cactus #22
    Olyan mind1 mit használsz, ez nem arról szól. Egyszerűen meggyőzik ZS-vel a RealNetworköt, aztán ennyi volt részükről. Azt hiszi bárki is, hogyha ki kell vennie a M$nek a WMP-t, akkor majd a Real agyonra keresi magát? Sztem mind2 fél jól járna a kiegyezéssel. Ami azt illeti, sztem az EUnak azért jól jönne ez a "kis" bevétel egy ocsmány cégtől ;]
  • Péntek #21
    RealPlayert soha! BSPlayert használok én is
  • zozo2001hu #20
    Üdv mindenkinek!

    Szerintem a BSplayer is klassz!!!
  • FTeR #19
    nem is kell mega codec, fel lehet ezeket külön is rakni
  • gz8 #18
    Kinek a pap, kinek a paplan. A véleményemet FTeR megírta a 12-esben, én nem vagyok ennyire szókimondó.

    Monca csak, véleltenül nem Macen nyomulsz?
  • Yv@n #17
    Ez ebben a fo4rmában igaz, viszont Realnetworks-öt ez nem vígasztalja, tekintve hogy ők a saját playerüket szeretnék elterjeszteni, nem csak a formátumot. Btw engem aztán teljesen hidegen hagy hogy épp a video amit nézek milyen formátumban van, amíg: relative kicsi, jó minőség és az a lejátszó amit preferálok lejátsza, ez pedig jelen pillanatban a mediaplayer classic formájában ölt alakot(ofkoz qt és rm alternative packokkal).
  • Darth Sith #16
    "redmondi céggel szemben azzal a váddal, hogy a szoftveróriás visszaél monopolhelyzetével, és megpróbálja kiszorítani a konkurens médialejátszókat."
    mér nem csináltak ők előbb oprendszert, és akkor az ő playerük lenne bele integrálva... még jó hogy visszaélnek, én is azon volnék hogy minél nagyobb poziíciót szerezzek mindne téren, és minél több pénzt szerezzek a cégnek.
  • mireez #15
    MPC 6.4.8.2
  • [HUN]PAStheLoD #14
    mellesleg, ha van egy kis esze RealNetworks-nek akkor nem enged a m$ csábításának .. mert lehet most kap egy kis zsebpénzt , amiből fedezi egy ideig a hiteleit , aztán meg lehúzza a rolót.
  • [HUN]PAStheLoD #13
    akkor elárulok 1 titkot : van Real Alternative is meg QuickTime Alternative is .. mind a kettő a már jól ismert wmp 6.4-et használja codeck-el .. ezért néhány nagyobb codecpackkal is lehet nézni RM-et meg mov-ot , de sztem felesleges a mega pack csak emiatt..