Alex

Rekordnagyságú nyereség a Microsoftnál

A Microsoft közzétette, hogy a 2004. szeptember 30-ával zárult negyedévben 9,19 milliárd dollár árbevételre tett szert, ami a múlt év hasonló időszakában elért 8,22 milliárd dollárhoz képest 12 százalékos növekedést jelent.

Az első negyedéves üzemi eredmény 4,05 milliárd dollár, míg a nettó eredmény 2,90 milliárd dollár. Az egy részvényre eső nyereség meghaladta a Microsoft előrejelzésében szereplő 0,02 dollárt, és 0,27 dollárt tett ki, amely magában foglalja a részvényesek kárpótlására fordított összeget is. "Az évkezdet erősre sikerült. Nagyon jó évre és folyamatos növekedésre számítunk mind az üzleti, mind a fogyasztói szegmensben" - mondta John Connors, a Microsoft pénzügyi vezetője. "A negyedévben az üzleti kiszolgálói és asztali szoftverek forgalma kétszámjegyű növekedést mutatott, és mivel azon dolgozunk, hogy minden egyes üzletágunk hatékonyabb és jövedelmezőbb legyen, terveink szerint a bevételek növekedése meg fogja haladni a költségek növekedését."

A Microsoft alapvető platformtermékei iránti fokozott üzleti felhasználói igények, valamint a PC- és szerver eladások növekedése révén jelentősen megemelkedett az ügyfélszoftverek, az "infomunkás" szoftverek, valamint a kiszolgálói szoftverek és eszközök eladása. A kiszolgálók és az eszközök forgalma 19%-kal nőtt, elsősorban a Windows Server, az SQL Server és az Exchange Server révén.

"A zászlóshajónak számító kiszolgálói termékek mellett a felügyeleti megoldások iránti nagy érdeklődés is örömünkre szolgál. A nemrég megjelent Microsoft Operations Manager 2005 és a hamarosan megjelenő Microsoft System Center 2005 iránt is jelentős piaci érdeklődést tapasztalunk, amit jól mutat, hogy a negyedévben több mint 20%-kal nőtt a felügyeleti megoldások forgalma. Ez a teljes Windows Server Rendszerre kiterjedő átfogó innováció újabb eredménye, amely további üzleti előnyt nyújt ügyfeleinknek" - mondta Eric Rudder, a szerverekért felelős csoport igazgatója.

Jól teljesítettek a Microsoft otthoni felhasználók számára fejlesztő üzletágai is. A továbbra is erős internetes hirdetési piacnak köszönhetően az MSN a tavalyi év hasonló időszakának forgalmát 10%-kal meghaladva ismét nyereséggel zárta a negyedévet. A Home and Entertainment divízió bevétele az Xbox konzolok és játékok sikerének köszönhetően 9%-kal nőtt, míg az üzemi veszteség a tavalyi év első negyedévéhez képest több mint 47%-kal csökkent, főként a Xbox játékok vártnál jobb értékesítése révén. A november 9-én kibocsátandó Halo 2 minden idők egyik legnagyobb érdeklődéssel várt videojátéka, amelyre már rekordnak számító, másfélmillió előzetes megrendelés érkezett.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Laci #48
    Igen általában csak ilyen beszólások maradnak, mert más nincs pl. én is kaptam a olyat hogy nagyképű meg öntelt vagyok:)) (pedig ennek a témához semmi köze és ha öntelt lennék akkor meg lennék gondolom elégedve magammal, ami viszont nem tűnik számomra igaznak)
  • h4x0r #47
    Ime egy intelligens beszolas. Wow...
  • archkoven #46
    Ragyogó!
    Akkor írd meg plattformfüggetlenre, ne itt a fórumban pityeregjél!
  • h4x0r #45
    Hordozhatosagrol hallottal mar? Altalaban a programokat (a felhasznalt eszkozoktol fuggoen) meg lehet irni platformfuggetlenne is. A legtobb OpenSource (rulz :-) cucc portolhato (pl. az OOo es FireFox szinte mindenre van nativan).
  • archkoven #44
    Htmm!
    Képzeld el a szituáció, hogy az Oktatási Minisztérium vagy a barátnőd iskolája Mac-re adja ki a programokat, vagy Linuxra!
    Ezt a kettőt csak egy szűk réteg használja, így egy olyan programot amit a lehető legszélesebb rétegek számára kell elérhetővé tenni nyilván valóan olyan OP-renszerre kell e megírni amelyet a legnagyobb valószínűséggel a program célközönsége is használ, ez az OP-renszer pedig vitán felül áll, hogy a Windows és nem a Mac, nem a Linux és nem a Basic.
    Az már más kérdés, hogy a Windows mellett meg lehetne írni, Linuxra meg Mac-re is, de, hogy ezek eddig nem készültek el az főként a lustaság számlájára írható és nem arra, hogy összeesküdött a Linux meg a Mac ellen a világ.
    De ha neked van kedved megírhatod a kedvenc op-rendszeredre, garantáltan nem fognak felkötni érte.
    Ha például csak Mac-re vagy csak Linuxra jelentek volna meg ezek a szoftverek, az sem jelentene kényszerítést (legfeljebb hülyeséget) úgyanis attól még az emberek nem fognak venni Mac-et, és nem fognak Linuxot telenpíteni, hanem hőzöngeni fognak. Joggal.
    Nézz szembe a ténnyel, ez nem kényszerítés hanem a józan cselekedet, ugyanis a Mac és a Linux részese együtt is töredéke a Windows-énak.
  • Laci #43
    "Nem a flame miatt irom, de..."

    LOL! Már ott tartunk hogy a windózvédő reklámemberek úgy elérték a céljukat (szinte már megfélemlítés) hogy annak aki joggal meg meri esetleg jegyezni itt hogy talán mintha nem lenne minden rendben a microsoftnál meg hogy ez enyhén szólva is (egyébként nagyon egyértelműen) kimeríti a kényszerítés fogalmát annak magyarázkodnia kell, hogy jajj "ne lőjjetek" nem flémelni akarok.

    Büszkék lehettek magatokra meg a demagóg m$fényező hülye szövegeitekre, gratulaMár bocsánat.
  • htmm #42
    Nem a flame miatt irom, de vannak helyek, ahol tenyleg ra vannak az emberek a winre kenyszeritve.
    Hozok nehany peldat is. Pl az oktatasban a miniszteriumtol jovo programok mind win ala vannak, hasznalni _KELL_ oket. Pedig ezen kivul minden meglenne, hogy valtani lehessen...
    Egy masik, testkozelibb pelda: baratnom iskolaja a gyakorlasra szolgalo programokat csak winre adja ki. Ha nem akar megbukni, muszaly wint hasznalnia. Pedig ez az otthoni gepe...
    Ez csak nehany pelda, de holnaputanig tudnam sorolni. Ezek utan, aki azt mondja, hogy nem vagyunk rakenyszeritve, az _hazudik_. Ott font vannak elegge konkret peldak...
  • Laci #41
    Engem itt már windózpécés vádolt meg azzal hogy elbagatelizálok egy vitát merthogy nincs igazam és így próbálok enyhíteni. Én ott is írtam hogy én ezt a viselkedést pedig a windóz-pc marketingszövegelő embereknél látom.
    Csak nem megint igazam lett?:)))) Ekkora zseni lennék?:)) Nem hiszem. Ehhez nem kell még okosnak sem lennem. Szánalmasan látszik ahogy egyesek mentegetnek egy romlott cuccot amit a népre egyre jobban rá akarnak sózni. Legyetek eredményesek! Hátha kitüntetést kaptok az m$-től. Drukkolok nektek:)) Elégedett Windóz felhasználók. Leírtam hogy mely emberek ezek (egyébként sok ITben jelenlévő emberrel beszéltem de személyesen még egy "elégedett windózfelhasználóval" nem találkoztam. Meg elég demagóg módon is hangzik ez a kifejezés, de valószínű hogy nem nehéz kitalálni miért:))
    Na minden jót:))
  • archkoven #40
    Csillapodj Laci!:)))
    Magam előtt látom amint gőzölgő homlokkal, magad elé motyogva vered a billentyűzetet, hogy jól megválaszolj ennek a sok "hülyének".:)))))

    Attól, hogy még itt próbálod gerjeszteni az indulatot még nem leszel az Apple-nél kitüntetve, és az elégedett Windows-felhasználók sem fognak a ténykedésed nyomán nyomban a boltba futni, hogy lecseréljék a PC-s erőművüket egy kínosan lassú Mac-re dupla pénzért, amire ráadásul még szoftver is alig van, csak porfogónak tudnák használni!:))))))
  • Laci #39
    Épp a másik topikokban írtam le gyanúmat az érdekből írkálókkal kapcsolatban. Nemcsak a pécé hanem a windóz melletti üres badarságokat olvasva úgy tűnik nem is tévedten ezzel kapcsolatban.

    "Szabadon választhatnál mást is csak nem találod a programellátottságot számodra megfelelőnek."

    Igen akkor 20000erre leyrom: KÖTELEZŐ cégeknél, intézményekben olyan feladatot végezni amihez ez a sz@r kell, pontosabban olyan program ami csak erre létezik. Ennyi a lényeg, ezt nem igaz hogy nem lehet megérteni, inkább vannak akik ki akarják megyarázni, de elég röhejes is lesz a végeredmény... Ebből következik hogy ezek után aki nem érti hogy ez kényszer az nincs tisztában a szó jelentésével.

    "Az nem az MS hibája, hogy se Linuxra se Mac-re nem írtak ilyet."

    ÁÁÁ neeeem peeersze. Mivel mindenhova oda nyomja magát (pl. ezzel a jogi úton elintézett KÖTELEZŐ használattal, a többi meg a hazug propagandával történik) ezért nagyon is tehet róla. Ez az ő bűnük de a mi hibánk is hogy megvesszük a semmitérő "terméküket". Namost ez is olyan lerágott nyilvánvaló dolog amiről csak az tesz úgy hogy nem tud akinek ez valamilyen érdeke. Mást nem lehet már erről feltételezni anniyra röhejesen egyértelmű. Nem tudom egyesek még mit akarnak ezzel a kacatfényezéssel.

    "Vagy reklamálj a főnöködnél, hogy használjon olyan OP-renszet ami neked otthon van!:))))
    Ne legyél már hülye!!!!!"

    És ez után a mondat után még én ne legyek hülye:)) Vicc:(