Berta Sándor

Titkos megállapodást kötött 2016-ban Kínával az Apple

Rengeteg pénzt kerestek, és be akarták biztosítani, hogy nem tiltják ki őket az országból. Az egyezséget a két fél eddig nem ismerte el.

A The Information szivárogtatta ki azt az információt, hogy az Apple 2016-ban egy öt esztendőre szóló titkos megállapodást kötött a kínai kormánnyal. Tim Cook, a kaliforniai konszern vezetője személyesen lobbizott az ázsiai országban a szerződés megkötése mellett.

2016-ban a pekingi kabinet meglehetősen gyanakvóan méregette az Apple-t, ami miatt az óriáscég megpróbálta kínai felet egy együttműködésről meggyőzni. Ez azért sem volt véletlen, mert az Apple Kínát globális viszonylatban az egyik legerősebb növekvő piacnak tekintette, ezért - érthetően - érdekelt volt egy a kockázatokat kiküszöbölő egyezmény megkötésében. A megállapodást Tim Cook 2016-ban személyesen írta alá. Az amerikai társaság gazdasági és technológiai infrastrukturális beruházásokat ígért az ázsiai államnak, valamint munkaerő-képzési segítséget, de Peking aggódott a kapcsolódó esetleges szabályozási intézkedések miatt. Az öt évre szóló szerződés teljes értékét 275 milliárd dollárra becsülik.

Az Apple többek között megígérte, hogy növelni fogja a termékei gyártásába bevont kínai beszállítók számát. Az egyik ilyen beszállító lett például a Foxconn. Szintén fontos kikötés volt, hogy az amerikai vállalat szorosabban működjön együtt a kínai partnerekkel. Az Apple kötelezettséget vállalt arra is, hogy minden esetben a kínai törvényekhez és szabályokhoz tartja magát. Kína cserébe azt vállalta, hogy megadja "a szükséges támogatást és segítséget" a vállalatnak. Az egyezményről eddig semmit sem lehetett tudni, azonban most kiderült, hogy a megállapodásnak volt egy pontja, amelynek értelmében az idén automatikusan meghosszabbodik és az új lejárati időpontja jövő május.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #6
    Trump? Ébresztő srácok!
  • Ender Wiggin #5
    Azt honnan tudjuk, hogy Trump jóban van az Apple vezetésével? Vagy hogy úgy ugrál, ahogy az Apple fütyül?
  • Arnika19 #4
    Azért annyi gond van hogy ha az Apple titkos megállapodást kötött Kínaiakkal és azután Trump aki nagyon jó kapcsolatban van az Apple vezetésével a konkurenciának számító Huaweit-t tiltólistára teszi és ezzel tönkre is ment, akkor ez nem etikus hozzáállás, szemét húzás.
  • M2 #3
    Kínában azt csinál az Apple, amit akar. Ahogy a Huawei is. Senkit nem az zavart. Megint háttal ülsz a moziban.

    Majd akkor szólj, ha amerikai állampolgárokról adatot küld az Apple a kínai pártnak!
  • kvp #2
    Az, hogy a Huawei mellett az Apple-t is ugyanolyan import szaknciokkal kellene sujtani a kinai allamparttal valo egyuttmukodese miatt. Szoval ha komolyan gondoljak a Kina politikat Washingtonban, akkor vagy elhagyja az Apple Kinat par honapon belul vagy le kellene tiltani a termekei ertekesiteset az USA-n belul.

    ps: Tisztaban vagyok vele, hogy az Apple volt az elso ceg, amelyik anno elektronikai gyartast vitt Kinaba. Ezt meg a 80-as evek vege fele tettek. A vilag ekkoriban vegignezte, hogy tuntetoket oszlatni nagyon hatekonyan lehet gepagyuval is. Errol az Apple akkori vezetesenek az jutott eszebe, hogy ott biztos olcsobban tudnak gyartatni mint az USA-ban. Ezzel a teljes kinai outsourcing hullamot megeloztek jopar evvel, az IBM meg evekkel kesobb is Koreaban meg Irorszagban gyartatott.

    Ma mar akkor sem tudnak visszavinni a gyartast az USA-ba, ha akarnak, de Kina helyett azert atvihetnek egy barati orszagba. (pl. Indiaba) https://www.engadget.com/2012-01-22-why-apples-products-are-designed-in-california-but-assembled.html
  • M2 #1
    Ok, de mi a hír?