Berta Sándor

200 millió eurós bírságot kapott Olasz­országban az Amazon és az Apple

A két IT-óriást jogsértő gyakorlat miatt büntették meg.

Az olasz versenyhivatal, az Autorita' Garante Della Concorrenza E Del Mercato (AGCM) bejelentette, hogy 102 084 433,91 eurós pénzbüntetést szabott ki az Alphabet Inc., a Google LLC és a Google Italy S.r.l. cégekre, mivel azok az álláspontja szerint megsértették az Európai Unió működéséről szóló szerződés 102-es cikkelyét. Most az AGCM az Amazon és az Apple-t sújtotta a piaci versenynek ártó magatartás miatt összesen 203,2 millió eurós pénzbírsággal. A két amerikai cég jelezte, hogy fellebbez a döntés ellen.

A vita tárgyát az a szerződés képezte, amelyet a két technológiai vállalat 2018-ban kötött egymással és amelynek értelmében csak a kiválasztott kereskedők értékesíthették az Apple és a Beats termékeit az Amazon.it oldalon. Ez a gyakorlat ugyanis megsértette a vonatkozó európai uniós jogot. A jogsértések miatt az Amazon köteles 68,7 millió eurót, míg az Apple 134,5 millió eurót fizetni. Ezzel párhuzamosan az olasz versenyhivatal felszólította a két társaságot, hogy töröljék el a piaci versenyt eddig korlátozó szabályaikat azért, hogy senkit se érjen a jövőben diszkrimináció.

Az Apple tagadta, hogy bármilyen jogsértő gyakorlatot alkalmazott volna, míg az Amazon aránytalannak és jogtalannak nevezte a pénzbüntetést.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!