Berta Sándor

Értéktelen a bitcoin?

A kriptovaluta lehet bármennyire sikeres, a megítélése még mindig erősen vitatott a bankszektorban.

Jamie Dimon, a JPMorgan Chase vezérigazgatója. A pénzintézet az Amerikai Egyesült Államok legnagyobb és a világ harmadik legnagyobb, tőzsdén is bejegyzett bankja. A menedzser egy pénzügyi rendezvényen vett részt és a Bloomberg hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a bitcoint teljesen értéktelennek tartja. Hozzátette mindazonáltal, hogy ez csak az ő véleménye a kérdésben, és a dohányzást ugyanígy elítéli. Ügyfeleik felnőtt emberek, akik ha akarnak, kereskedhetnek a kriptopénzzel, de a JPMorgan nem fektet ebbe az eszközbe.

Az üzletember véleménye nem csupán a betöltött pozíciója miatt érdekes, hanem azért is, mert a JPMorgan Chase lehetővé teszi az ügyfelei számára, hogy beruházzanak a virtuális fizetőeszközbe - például egy befektetési alapon keresztül. Dimon ezzel kapcsolatban is kifejtette az álláspontját. Amint elmondta, az ügyfeleknek nem tudnak biztonságot kínálni a bitcoin esetében, de legális és tiszta módon lehetővé tehetik a számukra a digitális pénzhez való hozzáférést. Kiemelte, hogy támogatja a blokklánc technológia alapján működő digitális pénzeket, főként az állami hátterű, a dollárhoz kötött stabil coinokat.

A menedzser ugyanakkor nem csak a bitcoin értékét vonta kétségbe, hanem az egyik legfontosabb jellemzőjét is. A kriptovalutát úgy alkották meg, hogy legfeljebb 21 millió bitcoin termelhető. Ez biztosítja a virtuális fizetőeszköz stabilitását és növeli az iránta való keresletet, ezzel párhuzamosan pedig hajtja felfelé az árát. Amennyiben a 21 millió bitcoint megtermelték, akkor már nem lehet készíteni utánpótlást, hanem csak a meglévő készlet adható el drágábban. A JPMorgan Chase első embere évek óta a bitcoin ellen érvel és azzal számol, hogy az Amerikai Egyesült Államokban hamarosan korlátozni fogják a digitális pénzeket. Ahogy fogalmazott, az ezzel foglalkozó döntéshozók a végletekig szabályozzák majd a kriptovalutákat.

Stefan Hofrichter, az Allianz Global Investors csoport globális gazdasági és stratégiai területének vezetője 2016 óta tagja az Európai Értékpapír-piaci Hatóság (ESMA) közgazdász tanácsadó testületének. A szakember már 2018-ban felhívta a figyelmet arra, hogy a bitcoin-lufi kidurranása csak idő kérdése, mert a virtuális fizetőeszköznek nincs valódi értéke és amint a likviditás visszaesik, máris jön a katasztrófa. A véleménye azóta sem változott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sydra #29
    Láttál már ERC20 szerződést? Minek vitatkozol ha fingod sincs semmiről?
  • uwu2020 #28
    Most nem azért, de mintha, bele lógna a kezed a bilibe...
  • Tetsuo #27
    Ezek a cikkek nem más, mint szemenszedett hazugságok sorozata. Már az első, amiként a kiirtásukat ecseteli pontos számokkal, persze ugyanezt nem szabad pedzegetni a 2. vh. időszakát illetően...
    A Magyar Királyság olyan kártékony és pofátlan gazembereket is szabadon engedett, mint Fortunátus Imre, pedig már írmagjában azt kellett volna vele tenni, amiről te beszéltél.
    Ha valóban megtörténtek volna azok a dolgok, ma egy teljesen más világban élnénk.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2021.10.15. 15:28:25
  • Sydra #26
    Egy nap alatt meg tudsz írni egy bármilyen valutáról szóló szerződést, ami pont úgy működik, ahogy szeretnéd. Azt is bele programozhatod, hogy minden tranzakció X%-a adó, ami automatikusan hozzád folyik be. Azt is bele programozhatod, hogy bárkitől elveheted a pénzét, aki lopott vagy bűnöző.
  • uwu2020 #25
    Értsd úgy, hogy még nincs ilyen. A kriptóknál ezt még értelmezni sem lehet, nem hogy kivitelezni. Majd ha lesz valakinek digitális nemzeti valutája, ott jöhet elő a pénznyomtatás kérdése.
  • Sydra #24
    "Pénzt nyomtatni gazdaságpolitikai okból pl. nem lehet."
    Már miért ne lehetne? Olyan pénzt programozol Ethereum hálózaton, amilyet akarsz. Úgy is megcsinálhatod, hogy bármennyit létre tudj belőle hozni. Úgy is megcsinálhatod, hogy bárkitől el tudd venni ha akarod.
    Az állami pénz csak abból a szempontból különleges, hogy bármennyire rossz is kötelező használni.
    Utoljára szerkesztette: Sydra, 2021.10.15. 11:13:49
  • t_robert #23
    A francia királyoknál és az angoloknál is divat volt az 1300-1400-as évek környékén. Nem is csak királyok hanem gazdag nemesek. itt egy múltkor cikk a témában de vannak róla könyvek is Például a francia királyokról szóló Elátkozott királyok, vagy ott van az Ivanho, ami szintén ebben a korban játszódik
    https://mult-kor.hu/10-teny-a-kozepkori-zsidouldozesekrol-20160304
  • uwu2020 #22
    Ez mondjuk pont nem igaz. Pénzt nyomtatni gazdaságpolitikai okból pl. nem lehet. És amiről írogattok a hitelezéssel kapcsolatban az se működik, persze lehet hogy még fog, de nem valószínű.
    Jelenleg abba az irányba halad az ügy, hogy akkor kaphatsz kriptót hitelre, ha van olyan kriptód, amit nem akarsz elkölteni, tehát eleve van pénzed, fedezeted, csak arra számítasz, hogy az árfolyamváltozás olyan lesz, hogy nem éri meg neked most kivenni. Gyakorlatilg magas árfolyamkockázatot vállal mindkét fél, és nem lehet előre tudni ki jár jól (szinte kizárt hogy mindketten).
  • kvp #21
    "A kriptódat ugyanúgy kölcsön adhatod, mint a fiat pénzt. Ha nem akarsz akkor nem kérsz önrészt."

    Vicces, de ez kb. olyan mint zsebbe kolcsonadni masnak. Semmilyen orveny nem garantalja hogy azt az osszeget a masiknak vissza kell fizetnie. Raadasul ha penzintezeti tevekenysegnek szamit, akkor engedelykoteles (egyebkent uzsorazas lenne). Ha pedig nem szamit annak - mert a torveny szerint a kripto az nem penz -, akkor meg nem kovetelheti vissza a "kolcsonado". Nemhogy a kamatat nem, de meg a kolcsonadott kriptot sem, hiszen "ajandekba" adta.

    Szoval barmit meg lehetne tenni a kriptoval, de jelen torvenyi kornyezetben csak az onbiraskodasos penzbehajtas marad mint az egyetlen mukodokepes szerzodes ervenyesito eszkoz. A kripto csak anarchikus (jogtol es torvenyektol mentes) kornyezetben lenne hasznalhato fiat penz helyett, de ott meg nem lenne meg a szukseges magaszintu infrastruktura (villany, net), hogy mukodni tudjon. Arany helyett jo, egyfajta holland tulipan token-kent, de mivel egy matematikai pilotajatek es rengeteg valos eroforrast igenyel a fenntartasa, ezert hosszutavon biztosan negativ osszegu jatszmarol van szo. Egyebkent mar a nullszaldos is jo lenne, de ahhoz kepesnek kellene lennie barmifele IRL erteket teremteni, arra pedig nem kepes. Az arany legalabb eladhato az arany aranal ertekesebb ekszernek vagy beepitheto muszaki termekekbe, tehat nyersanyagkent is nagyon jol felhasznalhato. Meg az ocskavas vagy akar a fem uditos kupakok is ertekesebbek es konvertibilisebbek, mert van valos ertekuk (hasznuk).

    A blokklanc alapu gazdasag a jelenlegi szamitasigenyes algoritmusokkal arra nem kepes, hogy a sima fizikai token-ek (tehat a nemesfem tartalmu penzermek) szerepet kivaltsa. Talan meg a nem bevalthato bankjegyek (fiat money) helyett hasznalhato, de csak ha egy jol behatarolhato jogi szemely all mogotte. (pl. egy-egy allam, kozponti -jegybanki- ledger-el) Plusz a tomeges felhasznalashoz ki kell valtani a szamitasigenyes banyaszatot egyszeru szamlalo alapu digitalis alairasokra. Ez utobbi megoldast hasznaljak pl. a magyar online penztargepek a hitelesitett konyvelesi naplok eloallitasara. (olcso, egyszeru es jogilag jol definialt kozponti iranyitas alatt allo rendszerrol beszelunk) A kinai allam uj digitalis penze is ezt a megkozelitest koveti, amit ugy kepzelhetunk el, mint egy kozpontilag felugyelt, allamilag korlatozott mennyisegu, egyedi sorszamozasu, digitalis alairassal hitelesitett, MMO-s penzt.
  • Tetsuo #20
    Kik voltak azok a zsidó hitelezők, akiket királyok ölettek meg adósságaik miatt?