Berta Sándor

Saját erőművet vett egy bitcoin-bányász cég

Szénhulladék eltüntetésével termelnek energiát, amiből a számítógépeiket működtetik.

A Mashable értesülései szerint a Stronghold Digital Mining nevű bitcoin-bányász vállalat 105 millió amerikai dollárt kért befektetőktől, majd megvásárolta a Pennsylvania állam területén található Scrubgrass szénhulladék-feldolgozó erőművet. A társaság az erőműben évente 600 000 tonna a szénbányászat során visszamaradt mellékterméket fog eltüzelni azért, hogy az így keletkező energia segítségével működtessen 1800 bitcoin-bányász számítógépet. Mindez az Amerikai Egyesült Államok Részvény- és Tőzsdefelügyeletéhez (SEC) eljuttatott dokumentumokból derült ki.

A szabályozó hatóságok a szénhulladékra alternatív energiaforrásként tekintenek, amelynek környezeti hatása a vízenergiáéval egyenértékű. A vállalat becslése szerint egyetlen bitcoin termelésével 200 tonna hulladéktól szabadítják meg a világot. A Stronghold Digital Mining augusztusban szintén Pennsylvaniában vett egy második erőművet, míg egy harmadik létesítmény megvásárlására is a tervek között szerepel. A tranzakciókra azért kerülhetett sor, mert a szövetségi állam adókedvezményekkel támogatja a szénhulladék-tüzelést, ráadásul Pennsylvania így megszabadulhat a környezetszennyező és nehezen fenntartható szénerőműveitől.

A Stronghold Digital Mining számításai szerint az adókedvezmények - a magas bitcoin-árfolyammal együtt - nagyon nyereségessé teszi a kriptovaluta-bányászatot. Egyetlen bitcoin termeléséhez a társaságnak 3000 amerikai dollárt kell befektetnie, ez a jelenlegi árfolyamot nézve (1 BTC 42 ezer dollár) vastagon megéri.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #2
    Modern technologiaval el lehet egetni kulso futoanyagok nelkul is es ekkor a benne levo mergezo anyagokat "biztonsagos modon" a legkorbe juttatja, ami sokkal jobb mintha a felszini vizekbe szivarogna. Miert? Mert nem a meddohanyo kornyeket szennyezi el, hanem attol jo messzire okoz savas esoket...

    Komolyan, ez meg a haztartasi szemet egetesenel is kornyezetszennyezobb. Raadasul a nagynehezen megtermelt energiat hasznositas helyett elegetik haszontalan kriptografiai feladatok megoldasara.
  • Munkas #1
    Amerikában minden mögé tudnak valami humbug marketinget tenni, ha bizniszt látnak benne.
    Vesznek egy hulladékégetőt, ráfogják, hogy az energiatermelés ezen formája nem szennyezi a környezetet, sőt védik a környezetet a szénhulladék öngyulladásától, a bitcoin meg egyfajta mellékterméke a zöld technológiának :)))
    A szénhulladék azért hulladék, mert nem éri meg elégetni. A hulladékégetők ezért külső égőkkel segítenek rá, amelyek olajat, gázt, szerves oldószereket stb. használnak. Ezután füstgázt le kell hűteni (hogy tisztítani lehessen, meg a salakot kezelni) és ebből lesz némi energia, de általában jóval kevesebb, mint amennyi fűtőértéke a hulladéknak volt.
    Ennyi erővel szeméttelepet vehettek volna, és a munkagépek generátorára kötnék bányászgépeket. Avval még nagyobb számokat is mondani, hogy x ezer tonna hulladékot ártalmatlanítottak.