Betiltotta a kriptovaluta-tranzakciókat Kína

Bűncselekménnyé nyilvánították a kereskedelmet, ezzel komoly csapást szenvedett el a virtuális fizetőeszközök piaca.

A Kínai Fejlesztési és Reform Bizottság (NDRC) listája alapján az ázsiai országban már 2019 áprilisában felmerült, hogy teljesen betiltanák a bitcoin-bányászatot. Idén májusban azután több vállalat is úgy döntött, hogy leállítja vagy más államokba helyezi át a digitális pénz-termelését. A Kínai Nemzeti Bank (PBC) bejelentette, hogy mostantól minden kriptovaluta-tranzakció illegálisnak minősül és tilosak a virtuális fizetőeszközökkel kapcsolatos üzleti tevékenységek. A külföldi tőzsdéknek is megtiltották, hogy kínaiaknak kínáljanak digitális pénzekkel összefüggő szolgáltatásokat.

A PBC álláspontja szerint a kriptovaluták "megzavarják a gazdasági és a pénzügyi rendet" és "illegális és bűnügyi tevékenységek", például szerencsejátékok, csalások, piramisjátékok, pénzmosások és lopások megvalósítását könnyítik meg. A közleményben név szerint szerepet a bitcoin, az ether, és a TEDA, s a bank nyomatékosan felhívja a figyelmet arra, hogy ezek a virtuális fizetőeszközök nincsenek a legális valutákkal megegyező jogi státuszban. Miután pedig nem legálisak, így nem is szabad őket a piacon valutaként alkalmazni. Különösen érdekes, hogy a közlemény aláírói között összesen 10 ügynökség szerepel, köztük a Kínai Kibertér Adminisztráció (CAC), a Legfelsőbb Népbíróság (SPC), a Legfelsőbb Népi Ügyészség (SPP) és a Közbiztonsági Hivatal (PSB), tehát már a bűnüldöző szerveket is bevonják az intézkedések betartásába.

Végül az anyag kitért minden olyan tevékenységre a digitális pénzekkel kapcsolatban, amelyek szintén tilosak. A csoportba tartoznak a virtuális valuták cseréjét lehetővé tévő üzletek, a kriptovaluták eladása és vásárlása, a virtuális fizetőeszközök tranzakcióival kapcsolatos szolgáltatások biztosítása, a token-kibocsátások finanszírozása, s maguk a digitális pénz-tranzakciók.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sequoyah #10
    "A mostani rendszerben ha egy bank tullepi a sajat tokefedezetet, akkor ez csak akkor derul ki, ha a jegybanknak ki kell mentenie"
    Nem, mert ezek publikus adatok minden nagyobb banknal. Egyebkent pedig torvenyileg nem lephetik tul a sajat tokefedezetuket, explicit meg van hatarozva, hogy meg tartalekot is kell tartaniuk.

    Szoval a kovetkezo modszerekkel derulne ki meg boven a kimentes elott:
    - Te magad barmikor megnezheted melyik bank mennyit kolt.
    - Ha te nem is, a nagyobb befektetoknek vannak szakemberei, vagy gazdasagi ujsagirok, vagy egyeb emberek akik penzugyileg fuggenek ettol, szoval ok ezt mindig figyelemmel tartjak.
    - A hatosagok folyamatosan ellenorzik, es korlatozzak a bankokat hogy ne hitelezzenek tul a fedezeten felul.


    Egyebkent nem is szokott ebbol baj lenni mostansag, mar evtizedek ota. A megrohamozott bankok korszakanak mar reges regen vege van. 2008-ban sem az volt a baj hogy tul sok volt a hitel, hanem az hogy kockazatos hitelt hirdettek kockazatmenteskent...
  • kvp #9
    "Én a digitális pénzen nem a mostani eurót értem, hanem olyat ami blokklánc technológiát is használ,"

    En is errol beszelek. Blokklancot lehet hasznalni elosztott es kozponti fokonyvvel is. A facebook fele kriptopenz egy elosztott infrastrukturat hasznalo,de valojaban kozponti fokonyv alapu kvazi vilagpenz lett volna. Csak elkaszaltak a bankok es az allamok.

    Azert nem akarnak semmilyen kriptografiaiailag ellenorzott penzt, mert annak szama ismert es barki altal ellenorizheto. Tehat ha nyomtatnak meg digitalis penzt a jegybankok, akkor azt mindenki latni fogja. A nagyobb gond, hogy ha nyomtatni szeretnenek meg penzt a kereskedelmi bankok (a sajat rendszerukon belul), akkor azt csak a kozponti jegybankon keresztul tehetnek meg, tehat azonnal latszana mindenkinek ha egy kereskedelmi bank tulhitelezi magat a fedezeten folul. Ez viszont azonnali inflaciot jelentene.

    A mostani rendszerben ha egy bank tullepi a sajat tokefedezetet, akkor ez csak akkor derul ki, ha a jegybanknak ki kell mentenie, de amig ez nem kovetkezik be, addig a bankok tudnak trukkozni. Egy valodi - kriptografiailag megerositett - digitalis penz ezt teljes mertekben megakadalyozna.

    Svajcban volt nepszavazas rola, hogy eloirjak a teljes tokefedezetet a bankoknak, de leszavaztak, mert azonnal megszunne a teljes szektor. Egy kriptos digitalis penz eseten nem lehet csalni, minden coin-nak leteznie kell valahol egy digitalis alairaskent es ha ujakat general a "jegybank" (azaz uj token-ek jelennek meg a ledger-en), azt nem lehet titokban tartani. Amig csak papir (es erme) alapu penz volt, addig minden egyes dollar bankjegynek volt sajat fizikai sorozatszama, ami ugyanennek felel meg (0 biztonsagi szint mellett). A banki virtualis penz (a jelenlegi digitalis rendszer) ezt a limitaciot oldotta fel. Jelenleg a vilagban sokkal tobb virtualis dollar van a kulonbozo kereskedelmi szamlakon, mint amennyi az amerikai jegybank banki osszesito szamlain osszesen szerepel. Ez a penz valojaban nem letezik az amerikai allam szerint sem. Ha ezt hirtelen letrehoznak hogy a ket egyenleg egyensulyba keruljon (ahogy egyebkent lennie kellene), akkor a dollar kb. egy 10000%-os ertekesesen menne keresztul a tobbi konvertibilis valutahoz kepest. (igen, tudom hogy ez igy valojaban csalas, de senki nem meri megszuntetni mert akkor bedol a vilaggazdasag) A kinai jegybank ezzel szemben teljes mertekben iranyitasa alatt tartja a yuant, viszont a mesterseges arfolyam miatt nem konvertibilis a penz. Egyelore meg...
  • uwu2020 #8
    Én a digitális pénzen nem a mostani eurót értem, hanem olyat ami blokklánc technológiát is használ, de erre nincs jobb szó, és hosszadalmas lett volna körülírni. A meglévő euró igazából csak digitális eszközöket használ, de nem digitális alapú. Gondoltam a digitális jüannal együtt említve érthető lesz. Ahhoz képest az EU-ban a Digitális Európa program a fejlesztések csúcsa, de ebben még nincs jelen a kriptókban használatos hitelesítés.

    Ehhez képest a digitális jüan meg úgy áll ahogy a linken látszik...

    És amit írsz az utolsó bekezdésben, pont arra gondoltam azzal, hogy "a nyugati világ más elven működik", csak nagyon hosszú lett volna, ha mindent körülírok. A sok tökkelütött kriptofan úgyse érti, mindegy is mit írunk :D
  • kvp #7
    "Digitális pénz a kanyarba sincs, csak beszélnek róla, meg adóztatják a kriptót."

    Digitalis penz most is van, csak szandekosan nem egyedi azonositokkal. A jelenlegi rendszer kozponti fokonyv alapu es a jegybankok vezetik a hozzajuk tartozo penzek kereskedelmi banki szamlait. A bankok pedig a hozzajuk tartozo szamlakat vezetik. Azert nincs egyedi azonosito minden digitalis penzermen, mert akkor nagyon gyorsan kiderulne, ha egy bank vagy jegybank uj digitalis penzt hoz letre. A nyomtatott bankjegyek kovethetoek, mivel egyedi szamaik vannak, de a digitalis szamlak eseten egy sima kereskedelmi bank adhat ki tobb penzt, mint amennyi a jegybanki szamlajan van. Jogilag nem lenne ra elhetosege, de a nem lehet ellenorizni, mert a bankon beluli mozgasok es a virtualis - fizikai penz konverziok nem latszanak a jegybankok fele.

    Pelda: A banknak van 10 garasa a garast kezelo jegybank szamlajan, de ettol meg kiadhat 4 garast fizikai penzben es 12 garast hitelkent az ugyfeleinek. Persze ha mind a 12 garast ki is akarnak venni, akkor a jegybanknak feltunhetne, hogy fedezetlen a bank szamlaja, de valoszinuleg kimentenek penznyomtatassal. Szoval a digitalis penz meg kozponti fokonyvvel egyutt sem nepszeru otlet, bar megszuntetne a tobblet kihelyezest, amikor egy bank 1 egysegnyi betes penzt 10x-20x-os aranyban helyez ki, mert csak 10%-os tokefedezet kell a jegybanknak. A maradek 90%-nyi penzt az allami jegybank adaja kolcson, mellekesen inflaciot gerjesztve ezzel, ami kvazi egy egyseges penztulajdon ado, amit mindenki fizet.

    Sima jegybanki kezben levo kozponti fokonyvekkel meg lehetne oldani az egesz digitalis atallast, de ez nem celja es erdeke a mosani szolgaltatoknak es ismerve a lehetseges poltikai visszaeles merteket, az embereknek sem.
  • uwu2020 #6
    Szerintem nem lesz betiltva. A nyugati világ más elven működik. Egyébként nem haszontalan, de kevésbé hasznos mint amilyen káros. Nem biztos hogy Kína csinálja jól. Ott a digitális jüan miatt gyakorlatilag kisajátítják a technológiát és a piacot, a vége pedig a totális pénzügyi kontroll. Ez egyébként jó is lehet ha jó kezekben van, értsd úgy hogy nem kúrják el. A nyugathoz a vadkapitalistább kripto passzol, és kegyetlen világ vár az átlagember re, ha nem szabályozzák. Szerintem ezt is lehetne jól csinálni. Sok innováció van a kriptókban, lehetne belőle profitálni, csak nem szabad magára hagyni. Most sajna a nyugat túl tutyimutyi. Digitális pénz a kanyarba sincs, csak beszélnek róla, meg adóztatják a kriptót. Ez kevés lesz, be kellene szállni a fejlesztésébe és hasznosítani ha már vannak.
  • M2 #5
    Amikor globálisan betiltják, akkor is örülni fogok! Igazad van, hogy akkor kicsit jobban!
  • tom_pika #4
    Tökéletesen egyetértek. De talán majd egy másik világban, mivel tény, hogy sok ember vagy nem akar, vagy nem is képes értéket termelni, spekulálni meg a függőágyban heverve is lehet.
  • barret #3
    Mindent be kellene tiltani,ami spekuláción alapul! (nincs mögötte érték teremtés)
  • ManfredMacx #2
    Kína marginális piac, ahol már 2013 óta be van tiltva, most csak annyi változott, hogy bűncselekménnyé is lett nyilvánítva.
    Ráadásul egy olyan országról beszélünk, ahol a Micimackó is be van tiltva.
    Az örömöd tehát alaptalan, globálisan nem sok minden változott.
  • M2 #1
    Helyes!