Berta Sándor

Kriptovaluta-szakértőket keres az Amazon

A kereskedelmi konszern újabb területen vetheti meg a lábát.

Az Amazon a honlapján nyilvánosságra hozott álláshirdetésben a virtuális fizetőeszközök és a blokklánc technológia területén jártas szakembereket keres. A társaság jelenleg még nem fogadja el a partnereitől és a felhasználóktól a digitális pénzekkel való fizetést, azonban az álláshirdetés azt vetíti előre, hogy ez belátható időn belül megváltozhat és a jövőben a cég is támogatni fogja a rendszereiben a kriptovaluták alkalmazását.

Az Amazon mind a virtuális fizetőeszközök, mind a blokklánc technológia vonatkozásában olyan szakértőket szeretne találni, akik részt vesznek majd a területtel kapcsolatos stratégiája kidolgozásában. Az álláshirdetés feladását a vállalat szóvivője azzal indokolta, hogy az Amazont inspirálják a digitális pénzek területén megvalósított innovációk és meg akarja vizsgálni azt, hogy azokat miként tudná alkalmazni a rendszereiben. Az Amazon Web Services (AWS) nevű felhőrészleg már kínál a blokklánc technológián alapuló szolgáltatást.

Érdekesség, hogy néhány esztendővel ezelőtt az volt a cég álláspontja, hogy még nem lát elegendő alkalmazási lehetőséget a technológiában. Úgy tűnik, ez a helyzet mostanra megváltozott.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Szefmester #2
    A lehetőség amit lát az nem más mint a spekulációval megszerezhető milliárdok tucatjai..
  • kvp #1
    Amennyire a hirdetesbol latom, tovabbra sem tudjak mit kezdjenek a blokkchain technologiaval, de elfogadni azert szivesen elfogadnak a kripto penzeket fizetsegkent, igy kell nekik egy csapat akik ezt megoldjak. Az elfogadom a kriptot, atvaltom konvertibilis valutara es orulok a bevetelnek muveletsoron kivul tovabbra sem latni mas felhasznalasat a technologianak.