Gyurkity Péter

Az e-autók felé fordul a Toyota

Mégpedig egy méretes befektetéssel, ami a saját akkumulátor-utánpótlást biztosítaná.

Az e-mobilitás kapcsán egyre-másra számoltunk be az újabb és újabb csatlakozók bejelentéseiről, ezen a területen több hagyományos szereplő is bedobta a kesztyűt, részben vagy egészben az elektromos típusok felé mozdulva el. A Toyota eddig kitartott, az év első felében arról olvashattunk, hogy a japán gyártó üzemanyagcellával próbálkozik, emellett pedig túlságosan közelinek minősítették a 2030-as céldátumokat, most azonban saját méretes befektetést jelentettek be.

A hivatalos közleményben az első számú autógyártó akkumulátorokra vonatkozó stratégiáját fejtik ki, többek között megemlítve, hogy a 2030-ig tartó periódusban összesen 13,6 milliárd dolláros befektetést hajtanak végre, hogy biztosítsák a saját utánpótlást. Úgy tűnik tehát, hogy ők sem tartják okos lépésnek a hibrid és a hidrogén üzemanyagcellákra épülő meghajtás melletti kitartást, a tisztán elektromos autók korszakát, annak kiteljesedését ugyanis ez nem fogja megakadályozni, így most megkezdik a munkálatokat a megfelelő házon belüli kapacitás kiépítésén. Ezt egyéb indokok mellett az is szükségessé teszi, hogy az előrejelzések szerint az évtized közepére komoly hiány alakulhat ki az akkumulátorok piacán, ahol minden szereplő igyekszik az összes elérhető példányt felvásárolni, miközben az utánpótláshoz szükséges ritka földfémek jelentős része felett Kína gyakorol komoly befolyást, ami nem vetít túl sok jót előre.

Az illetékesek elmondása szerint az évtized végére szeretnék meghaladni a 180 GWh-s kapacitást, jó eséllyel elérve a kereken 200 GWh-t, már amennyiben az ilyen megoldásokra irányuló piaci kereslet a vártnál erősebb lesz. Egyes mostani becslések szerint ez (átlagosan 60 kWh-s csomagokkal számolva) évente 3 millió elektromos autó legyártásához lenne elegendő, viszont ez még nyilván odébb van, hiszen hosszú évekre lesz szükség a fenti gyártókapacitás kiépítéséhez. Egyelőre annyit mondhatunk el, hogy a gyártó tónusa változott jelentős mértékben, amíg ugyanis eddig többek között az amerikai kormánynál lobbiztak a szerintük túlzott célkitűzések ellen, most úgy tűnik, hogy ők is beállnak a sorba.

Meglátjuk, milyen megoldásokkal jelentkeznek majd ebben a szegmensben, ez a jelenlegi kiemelt pozíciójuk miatt mindenképpen jelentős fejlemény lesz, hiszen eddig még a gyorsan bővülő kínai piacon sem mutattak be tisztán elektromos típust.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #5
    A MOL ket iranyba is probalkozik. Egyreszt biouzemanyagokkal, amik nem annyira uzemanyagkent, hanem inkabb bio muanyagok eloallitasara johetnek nagyon jol, ugyanis a koolaj kivaltasaval a muanyagok eloallitasa is megszunik, marpedig a MOL legnagyobb feladata a magyar muanyagipar ellatasa. Az elektromos autokban konnyu kivaltani a belso egesu motorokat, de ugyanugy muanyagbol van a legtobb alkatreszuk (es nem csak a belso burkolatok, de minden aramkori szigetelo is). A magyar beszallitoipar pl. pont ezen a teruleten a legjobb.

    Szoval a magyar auto osszeszerelo iparnak teljesen mindegy, hogy magyar gyartasu belso egesu motorokat vagy magyar gyartasu aksikat szerel be a magyar gyartasu muanyag alkatreszek melle, a lenyeg, hogy itthoni beszallitokkal dolgozzanak. Ehhez pedig olcso nyersanyag es energia kell es itt jon be a MOL, meg a paksi eromu.

    Tehat egyreszt ki kell valtani a szeneromuveket, ez itthon mar joreszt megtortent, masreszt ki kell majd valtani a foldgazos cogeneration eromuveket, ezen meg dolgozni kell, harmadreszt meg kell 3-4x-ezni a villamos energiatermelest, ehhez vagy lecsepezik a fel orszagot napelemmel vagy kell meg Paks II. es III. is, a megujulok melle. Egyebkent mar sok foldgazos tavfutomuben telepitettek villanykazanokat is, szoval keszulnek az elektromos atallasra. (amikor a tavho is paksi arambol jo majd)
  • gosub #4
    Kb. mióta létezik. De ez hogy jön ide?
  • Major #3
    Magyarország legnagyobb vállalata pedig a MOL Magyar Olaj- és Gázipari Nyrt.
  • gosub #2
    Akkor tökéletesen tájékozatlan vagy, folyamatos az átállás minden területen a magyarországi autógyáraknál. Győri Audinál már 3,5 éve megy az elektromos autógyártás, meg a tömeges villanymotor gyártás, e-autó spec.karosszéria elem gyártás. A debreceni épülő BMW gyár szinte csak elektromos autót és azok alkatrészeit fogja gyártani. A kecskeméti Mercedes is megkezdte az elektromos autó gyártást és tovább bővíteni fogja. A Samsung bővíti a gödi akkugyárát és jön egy másik koreai cég akkugyárat építeni. Összességében pedig egy csomó alkatrész ugyan az a meghajtástól függetlenül amit egy csomó kis és közepes magyar beszállító gyárt. Vagyis a hőn várt, remélt letérdelés (ami pedig az ostobáknál nagy divat) helyett még jobban fog pörögni a magyar autóipar mint valaha. Nagyon index/telex/444...-es egybites propaganda mantrát írtál.
  • lac coo #1
    Mindenki affelé fordul.... ez a közeljövő ,aki most nem lép. mikor már lépne behozhatatlan hátrányba kerül. . .Nekünk meg reszeltek, a fideszék mindent a robbanómotorgyártásra tetek fel ...
    Utoljára szerkesztette: lac coo, 2021.09.19. 17:33:56