Gyurkity Péter

Üzemanyagcellával próbálkozik a Toyota

A hidrogén alkalmazásával a karbonsemlegességet érnék el, moduláris kivitelben.

Érdekes bejelentésre szánta el magát a Toyota, amely a napokban saját oldalán közölte a nagyérdeművel, hogy elkészült saját modulja, amely számos különböző járműben alkalmazható lesz az üzemanyagcellás, hidrogénre épülő meghajtás biztosítására. Új autójuk is megkapja a fejlesztést, amely segít majd a távlati célok elérésében.

Az első számú autógyártó már tavaly novemberben jelezte, hogy dolgoznak a második generációs Mirai modellen, amely többek között ezen modul integrálása révén garantál majd jobb mutatókat, illetve optimalizált teljesítményt. A cégvezetés véleménye szerint akár tízszeresre növelhető a forgalom, legalábbis az első fejlesztés eddigi számaihoz képest, emellett pedig megemlítették, hogy a hatótávot kereken 30 százalékkal növelnék, ami így elérné a 650 kilométert. A most ismertetett fejlesztéssel jelentős mértékben kibővíthető lehet a szegmens, az ott megjelenő új járművek népszerűsége, ezzel pedig közelebb kerülhetünk a karbonsemleges jelleg eléréséhez, bár ez legkorábban a következő évtizedben, annak közepe táján valósulhat csak meg.

Ami a most bejelentett modult illeti, ez tulajdonképpen egy kompakt egység, amely az üzemanyagcellás meghajtás beépítését teszi lehetővé számos eltérő személyautóban, buszokban, teherautókban, vagy akár hajókban, de lehetőségként merül fel a generátorok bevonása is. A megoldás közvetlenül csatlakoztatható lenne egy motorral, inverterrel és akkumulátorral ellátott elektromos eszközhöz, ami megkönnyíti a széleskörű alkalmazást, ami pedig a kimenetet illeti, ez a Toyota véleménye szerint világszintű, már ami a fizikai méretet és a teljesítménysűrűséget illeti. Érdemes megemlíteni, hogy a dél-koreai Hyundai szintén dolgozik üzemanyagcellás megoldásokon, ami részét képezi az e-autók felé történő fordulásnak, több amerikai szereplő pedig már jelezte, hogy 2035 és 2040 között teljesen ilyen modellekre állna át.

A Toyota a tavasz folyamán kezdené meg a modul értékesítését, ez több másik gyártó eszközeiben felbukkanhat majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #5
    Üzemanyagcella az az alibi "fejlesztési" projekt. Azok a gyártók fognak bele, akiknek eszük ágában sincs változtatni a jelenlegi kényelmes helyzetükön.
    Ez az elmúlt 30 évben még működött is, de ma egyenlő lehet a gyártó lassú kimúlásával.
  • t_robert #4
    a legnagyobb probléma a hidrogén kezelése a szállítás, tárolás. illetve maga az üzemanyagcella. elvben optimális a gyakorlatban olyan ritka fémek kellenek hozzá, hogy marha drága az egész. speciális területeken, mint a hadipar vagy űrkutatás belefér a költségvetésbe. de magán célra kicsit sok lenne a kocsiba mondjuk egy 200 ezer dolláros üzemanyagcella....
  • gosub #3
    Vízből elő lehet állítani, de ipari méretekben földgázból vonják ki. Laborban se nagyon használnak elektrolízist, hanem savak és fémek segítségével állítják elő.
  • Kelta #2
    vízből állítják elő
  • kvp #1
    A hidrogen alapu enegiaellatas legnagyobb problemaja, hogy jelenleg szitne csak kitermelt szenhidrogenkekbol (koolajbol es foldgazbol) eri meg eloallitani. Ez minden de nem kornyezetbarat vagy szendioxid semleges. Ha pedig elektromos energiat hasznalnanak hozza, ami egyelore nem jellemzo, akkor is csak akkor szendioxid semleges ha legkori szendioxidot es szendioxidsemleges aramforrast hasznalnak hozza. Erre a folyamatra vannak biztato kiserletek, de termelo uzem jelenleg egy sem. Szoval a jelenlegi hidrogencellas meghajtasnal meg a foldgaz alapu uzem is merhetoen kornyezetbaratabb. (mivel a foldgaz szallithato es eladhato kulonosebb atalakitasok nelkul, igy nincs energiaveszteseg a finomitasi folyamat soran, ami a hidrogengaz eloallitasanak legnagyobb szennezesi forrasa)

    Szoval a Toyotanak mar csak a nuklearis vagy megujulo aramforras alapu legkori szendioxidbol es vizbol eloallitott hidrogen technologiajat kell osszehoznia es bevezetnie barhol elerheto modon.