Berta Sándor

Megtámadja Donald Trump rendeletét a TikTok

A videoszolgáltató megerősítette, hogy jogi útra tereli az ügyet.

A TikTok bejelentette, hogy hivatalos keresetet nyújt be az amerikai kormány ellen. A lépés ennek ellenére aligha fogja megakadályozni azt, hogy a cég az Amerikai Egyesült Államokban kénytelen legyen beszüntetni a tevékenységét. A TikTok augusztus elején került amerikai tiltólistára, majd később az amerikai szenátus megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok telepítését és használatát a kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein. Nemrég kiderült, hogy a Microsoft mellett a Twitter, majd később az Oracle is felvette a kapcsolatot a TikTok anyavállalatának számító ByteDance társasággal az amerikai üzletág eladásával kapcsolatban.

Most a platform közölte, hogy közel egy éven át dolgozott azon, hogy minden lehetséges aggályt tisztázzon az amerikai kabinettel, de az utóbbi nem volt hajlandó a tényeket figyelembe venni. A vállalkozás ezért úgy döntött, hogy nincs más lehetősége, mint az igazságügyi rendszer előtt megtámadni Donald Trump elnök különleges rendeletét, mert biztosítani akarja, hogy a jogállamiság ne sérüljön, valamint azt, hogy céget és annak felhasználóit tisztességes módon kezeljék az USA-ban. Az elnöki dekrétum alapján a TikTok, a ByteDance és annak további leányvállalatai, illetve a WeChat és annak anyatársasága, a Tencent tiltott az Amerikai Egyesült Államokban. Az indoklás az volt, hogy a Kínában fejlesztett alkalmazások veszélyeztetik az USA nemzetbiztonságát, külpolitikáját és gazdaságát.

A TikTok többek között azzal érvelt, hogy az augusztus 6-i elnök rendelet nem biztosította a tisztességes tárgyaláshoz való jogot az érintett kínai vállalkozások számára, továbbá kétségbe vonta, hogy nemzetbiztonsági veszélyt jelentene az USA-ra nézve. A platform visszautasította, hogy felhasználói adatokat továbbítana a kínai kormánynak vagy tartalmakat cenzúrázna. Ezzel szemben számos intézkedést vezetett be annak tisztázására, hogy milyen dolgokat engedélyez és miket nem. A videoszolgáltató törekedett arra is, hogy átfogó módon együtt dolgozzon az amerikai belbiztonsági minisztériummal például a választási információk minősítésében, a téves adatok jelzésében és a külföldi beavatkozás megakadályozásában. Emellett nyilvánosak az oldal moderációs irányelvei és az algoritmusa forráskódja, amely más hasonló cégek esetében nem feltétlenül mondható el.

A Fehér Ház eddig nem kommentálta a hírt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • UUUU #15
    Gondoltam, hogy a magadfajta trollnak, erre kb ilyen ervei lesznek. :P
    Utoljára szerkesztette: UUUU, 2020.08.31. 19:45:33
  • TokraFan #14


    "Picit" még tanuldod kell, hogy érdemben vitázzak veled...Legjobbakat!
  • UUUU #13
    Latom, te mar csak tudod, kinek milyen fogalma van barmilyen kerdesrol. Tanits mester.
    Tehat nem tortent meg Merkel lehallgatasa, amiben az USA semmi kivetnivalot nem talalt.Amerikanak nem szurta a szemet, hogy a CIA fedoszervek vettek meg az europai telefonhalozatokat es hallgattak le az osszes atmeno telefonhivast. Az sem zavarta az USAt, hogy a Raytheon nevu amerikai legnagyobb katonai beszallito megalkotta a CIA szamara a Riot nevu facebookos kemszoftvert, ami a felhasznalok adatait kuldozgette az USA kormanyzatnak, es elerest biztositott a felhasznalo eszkozen tarolt kepeinek megtekinthetosegehez, vagy eppen megjelenitette az aktualis tartozkodasi helyet.

    A kettos mercerol visszairt blabla erved meg egyenerteku egy lepkefinggal, mivel en sehol nem irtam, le, hogy Kina amit tesz helyes, ha lehallgat.De az USA jobb ha befogna a pofajat inkabb, mivel ugyanazt csinaljak es meg o van emiatt felhaborodva.
    Ahol lehet megserti a demokracia szabalyait es ugy tesz mintha o lenne a jotunder.
  • TokraFan #12
    Ez így baromásg. A konkrét esetben rendőri túlkapás és gyilkosság történt, amiért az elkövetőt felelősségre kell vonni. Ebből azonban nem következik, hogy a négereknek több joba van, meg BLM, és az sem, hogy az eset miatt feljogosítják magukat más emberek vagy köz vagyonának rongálására, felgyújtására, lerombolására.
  • Akva #11
    "Ha amerikai vagy, akkor reszt vehetsz az amerikai demokraciaban, es az amerikai jog megved teged."

    Kivéve, ha fekete vagy, és szórakozásból levadász a rendőr.
  • TokraFan #10
    Látom nem sok fogalmad van erről a kérdésről...ráadásul kettős mércéről beszélsz, miközben láthaóan csak az USA külpolitikája zavar, a külföldön embereket megmérgező oroszoké, az emberi jogokat semmibe vevő kínaiaké nem. Innentől komolytalan...
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.08.28. 03:09:17
  • UUUU #9
    Nem. A demokracia ugy mukodik, hogy a vedi a kulfoldi allampolgarokat is.
    Nincs kivetel abban, hogy egy amerikait vedi az EU-s GDPR, mint a jelenben es mas szabalyok vonatkoznak az EUs polgarokra. Erdekes modon egy EUs polgar adatai kiadhatok az USAban.
    A demokracia nem ugy mukodik, hogy ha nem amerikai erdeket ved, akkor mar nem demokratikus, vagy a nem demokratikus is demokratikussa valtozik, ha amerikai teszi.
    Ezt hivjak kettos mercenek. Lehallgatni Merkelt azt szabad, de ha egy amerikai allampolgart, akkor mar nem.
  • Sequoyah #8
    A demokracia es a jogallamisag az szinte az osszes orszagban a belpolitikara vonatkozik. Ha amerikai vagy, akkor reszt vehetsz az amerikai demokraciaban, es az amerikai jog megved teged. Ha nem vagy amerikai, akkor nem. Minden orszagban igy van megirva a torveny.
  • Sequoyah #7
    Nem szeretem a TikTokot, de azt meginkabb nem szeretem ha Trump onhatalmulag betiltogat dolgokat mert neki nem tetszik...

    De nem uj ez sem, Trump mar nem eloszor akarja diktatorkent vezetni az orszagot, es nem eloszor bukik meg benne, mert a demokracia alapszabalyai meg leteznek...
  • TokraFan #6
    A hatalmi játszmák nem az USA sajátja, jó reggelt, ilyen a világ! Gyakorlatilag minden ország a saját érdekei mentén (kül)politizál és ez teljesen érthető. Ha ez téged zavar az USA esetén, de nem zavar kína, oroszoroszág, vagy más ország esetén akik legalább ilyen szinten űzik ezt a tevékenységet, akkor nem az én készülékemben van a hiba. Mert mondjuk kína eltiporta Tibetet úgy ahogy volt, bedarálták már fél Afrikát (igaz, ezt "csak" gazdasági hadviselés keretében), az oroszok ledózerolták csecsenföldet, a Krím-félszigetet, de megszállták anno Afganisztánt is, csak az nem a terveik szerint alakult így végül eltakarodtak onnan. Ezek nem zavarnak?

    Az USA demokráciája sem tökéletes, semmi sem az, de ha választani kell a kínai kommunista diktatúra és akár a hibbant Trump között, még mindig sokkal inkább ez utóbbi. Mert hibái ellenére egy demokráciában van esélyed kiharcolni az igazadat, van jogállam és mint látod, még az amerikai elnököt is be lehet perelni, miközben kínában ennek töredék-kísérletéért is rég elhurcoltak volna és kivégeztek volna mint népellenség.

    Szóval továbbra is tartom, hogy egy olyan cég vezetője, aki egy kommunista diktátorral bratyizik, ne ugasson jogállamról!
    Utoljára szerkesztette: TokraFan, 2020.08.26. 20:08:38