Gyurkity Péter

Amerikai tiltólistára kerül a TikTok

Eddig húzta a népszerű app, Trumpnak már a felvásárlás ötlete sem tetszik.

Az elmúlt néhány hónapban többször is írtunk a TikTok háza táján zajló eseményekről, pontosabban a tulajdonos kínai ByteDance helyzetéről, amely meglehetősen gyorsan változott, elsősorban az amerikai ellenérzés felerősödése miatt. Arról beszámoltunk, hogy a tengerentúlon vizsgálatot indítottak a fejlesztő ellen, a napokban a felvásárlás opciója tűnt egyre komolyabbnak, most viszont maga az amerikai elnök jelezte, hogy radikálisat lépnek.

Bár a céget, annak teljes piaci értékét, nemrég már 50 milliárd dollárra becsülték, a jelek szerint semmi nem lesz a felvásárlásból, valamint a további amerikai jelenlétből, ugyanis Trump elnök elárulta, hogy a hétvége során mindenképpen aláírja a teljes tiltásról szóló dekrétumot. Ehhez magyarázata szerint megvan a felhatalmazása, így a csaknem 1 milliárd felhasználóval rendelkező app belátható időn belül teljesen elveszítheti az észak-amerikai piacot, bár a ByteDance rögtön (ismét) felvetette annak lehetőségét, hogy értékesítik az amerikai tevékenységre fókuszáló részleget, amihez viszont megfelelő rábólintás is szükséges lenne a kontinensen.

Érdekes módon Trump azt is hozzátette a rövid bejelentéshez, hogy nem tetszik neki a felvásárlás gondolata, vagyis szerinte az sem lenne megoldás, ha egy jól ismert amerikai vállalat szerezné meg a TikTok jelentős részét, vagy akár teljes egészét. Nyilván elsősorban az adatkezelési (megfigyelési) aggályok jelentik az elsődleges akadályt, könnyen lehet azonban, hogy Trump újabb eszközként használja a lépést a Kína elleni kereskedelmi háborúban, amely az év elején aláírt, egyelőre az első fázisként értékelt megállapodás ellenére tovább folytatódik – a helyzet pedig a vírus alatt is tovább romlott, itt már komoly kétségek merültek fel a második fázis elérésével kapcsolatban.

A Microsoft komoly esélyesként tűnt fel a színen, nagyon úgy tűnik azonban, hogy a teljes tiltás lesz a preferált amerikai opció – kivéve, ha Trump pusztán arra használja fel a döntést, hogy ezzel is megkönnyítse az app megszerzését.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!