Berta Sándor

A Twitter is érdeklődik a TikTok iránt

A tárgyalások ugyanakkor csupán a kezdeti szakaszban tartanak.

A The Wall Street Journal írta meg, hogy a redmondi cég mellett a Twitter menedzsmentje is felvette a kapcsolatot a TikTok anyavállalatának számító ByteDance konszernnel az amerikai üzletág eladásával kapcsolatban. A nyilatkozó névtelen források ugyanakkor azt közölték, hogy ezek a megbeszélések nincsenek olyan előrehaladott szakaszban, mint a Microsofttal való egyeztetések.

A mikroblog számára komoly problémát jelent, hogy kisebb és kevesebbet is ér, mint a Microsoft és ezért közel sem tudná olyan könnyedén finanszírozni a tranzakciót, mint a Microsoft. A Twitter piaci értékét ugyanis jelenleg 29 milliárd, míg a Microsoftét 1600 milliárd dollárra becsülik. A TikTok-üzlet értékét viszont a CNBC 10-30 milliárd dollárra becsülte.

A Twitter a méretét az előnyére fordítaná, mivel könnyebben engedélyt szerezhetne a tranzakcióhoz az amerikai hatóságoktól. Előnyös lehet az is, hogy a társaság már 2012-ben megszerezte a Vine nevű startupot 30 millió dollárért, így nem ismeretlen a számára a rövid videók piaca.

A TikTok egy blogbejegyzésében bejelentette, hogy megtámadja Donald Trump amerikai elnök rendeletét és hangsúlyozta, hogy sokkolták a legújabb fejlemények. A vállalkozás minden rendelkezésére álló jogi eszközt fel fog használni azért, hogy a jogállamiságot ne lehessen sutba dobni, s el akarja érni, hogy tisztességes módon kezeljék az amerikai hatóságok. A TikTok kiemelte, hogy közel egy éve próbál konstruktív megoldást találni a felvetett problémákra, de azt tapasztalta, hogy az amerikai kormány nem foglalkozott a tényekkel, hanem gyakorlatilag lediktálta egy megállapodás feltételeit anélkül, hogy a jogi eljárásokat tanulmányozta volna. Emellett a kabinet megpróbált beavatkozni a magántulajdonban lévő cégek között zajló tárgyalásokba.

Az NPR amerikai rádióadó arról számolt be, hogy a ByteDance augusztus 11-ig nyújthatja be a keresetét az illetékes bírósághoz. A TikTok néhány nappal ezelőtt került amerikai tiltólistára, majd később az amerikai szenátus megszavazta azt a kétpárti törvényjavaslatot, amely megtiltja a TikTok telepítését és használatát a kormányzati munkatársak és a kongresszus tagjainak telefonjain és számítógépein.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #9
    Mindenki másképp szórakozik, azért a Győrfi Pál meg a fia tiktok pl tetszett, nagyon mást nem tudnék felhozni igaz nem is láttam több millió videót, talán 100-200 at összesen.
  • Palinko #8
    Ez az alkalmazások 99%-ról elmondható, ha mindenből csak egy működő lenne a programaozók 80%-át ki lehetne rúgni a picsába.
    A tiktok nagyon jól csinálta, hogy el tudott terjedni a fiatalok körében és azt hiszem ők voltak az elsők az ilyen tedd karaokeszerűvé a videód dologban. Mit tudott a snapchat? Valami nagyon hasonlót ott is a felhasználó bázis volt értékes aki már szart a facebookra meg mindenre, nem a hihetetlen funkcióiért fizettek több millárd dollárt.
  • gombabácsi #7
    marha nagy hülyeséget írtál
  • kvp #6
    ""van igény rá", még nem lesz valami értékes,"

    Ha penzt lehet vele keresni, akkor van gazdasagi erteke. Teljesen mindegy, hogy technikai, tarsadalmi vagy barmilyen nem gazdasagi szempontbol mennyit er. Jelen esetben itt van egy megoldas amit penzkeresesre lehet hasznalni es van par olyan ceg amiket erdekel, tovabba kepesek es hajlandoak is erte penzt fiztetni.
  • gombabácsi #5
    először is mint tech lufiról beszéltem. nincs benne tech fejlesztés. gondolom csak más kezelőfelülete van, sok pénzből befuttatták...
    az hogy mit töltenek rá, más kérdés, persze, valszeg az is üresség.

    attól meg hogy "van igény rá", még nem lesz valami értékes, főleg ha mesterségesen van befuttatva
    Utoljára szerkesztette: gombabácsi, 2020.08.11. 16:29:30
  • Neocortex #4
    hogy lenne már lufi ha valós igény van rá, a két legfiatalabb generáció mind ott éli ki magát újonnan
  • Fbn Lx #3
    a twitterhez tökéletesen passzolna, mert kb ugyanannyira tartalom - és teljesítmény nélküli, valamint társadalmilag káros mindkettő. Szóval drukkolok nekik
  • molnibalage83 #2
    Az egész neten elharapózott a tartalom nélküli tartalomgyártás. A tik tok ennek a csúcsa. Egy rakás gyök2 minden szart feltölt és valami kibasztott nagy művésznek képzeli magát...
  • gombabácsi #1
    tiktok = tech lufi, nulla fejlesztés vagy ötlet van benne