Berta Sándor

Európában is nőtt az unikornis startupok száma

Az ilyen jellegű vállalkozások hamarosan egy teljesen új dimenziót nyithatnak.

A GP Bullhound nevű tanácsadócég legújabb tanulmányában kimutatta, hogy az egymilliárd dollárnál többet érő startupok száma jelentős mértékben emelkedett. Európában különösen jó a helyzet, mert az ilyen jellegű vállalatok száma az elmúlt öt esztendőben a korábbi háromszorosára nőtt. Csak tavaly összesen 21 európai startup érte el az unikornis státuszt. Közülük három származott Németországból (Celonis, N26, About You), ezek együttesen 4,15 milliárd eurót érnek. A legtöbb unikornis - 27 - Angliában működik, a második helyen található Németországban 11 van, míg a harmadik Svédország 8 unikornis vállalkozással.

A kontinensen nagyon jó feltételek vannak az új társaságok alapításához és ez megmutatkozik a befektetési összegekben is. Tavaly az európai technológiai cégek annyi pénzt kaptak, amennyit korábban soha: átszámítva összesen 24,7 milliárd eurót. Ez közel tízszer több pénz volt, mint az öt évvel ezelőtti összeg, amely "csak" 2,7 milliárd eurót tett ki. A tanulmányt készítő szakemberek úgy vélték, hogy némelyik vállalat 50 milliárd dollárt érő technológiai óriássá válhat. Erre számos unikornis startupnak van komoly esélye, közülük is kiemelkedik a Spotify és a holland Adyen fizetési platform.

Kínában 202 unikornis startup működik és az ázsiai állam kifejezetten kedvező környezetet jelent a vállalkozásoknak. A 202 vállalat értéke 744,6 milliárd dollárt tett ki és közülük hét volt úgynevezett szuperunikornis, vagyis 10 milliárd dollárosnál nagyobb értékű. A kategóriába tartozó startupok többsége, összesen 156 társaság Pekingben, Sanghajban, Hangcsouban és Sencsenben működik. Az új startup-központok között megtalálható Nanking, Nuangcsou, Vuhan és Csingtao is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!