Berta Sándor

EU - jöhet a határokon átnyúló adat­megosztás

Az Európai Unió tervei szerint a bűnüldözők minden tagállamban minden adathoz hozzáférhetnének.

A megjelent elképzelések alapján a nyomozók a jövőben bármely internetes szolgáltatás esetében - jogorvoslati vagy ellenőrzési lehetőségek nélkül - bármely európai uniós tagországból kikérhetnék a digitális bizonyítékokat (elektronikus leveleket, chatbeszélgetéseket, a felhőkörnyezetben tárolt dokumentumokat stb.). A folyamatban annak az államnak az igazságszolgáltatási szervei vennének részt, amelyben az érintett vállalat működik.

Az Európai Unió egy hasonló egyezményt akar kötni az Amerikai Egyesült Államokkal. A tárgyalások júliusban kezdődhetnek el. Az USA-ban a Cloud Act nevű törvény tavaly óta már lehetővé teszi az amerikai hatóságoknak az elektronikusan tárolt bizonyítékokhoz való hozzáférést az amerikai területeken kívül is. Európában ugyanakkor ehhez még meg kell teremteni a szükséges jogi környezetet.

Az új rendelet célja a bürokrácia leépítése, az eljárások felgyorsítása. Jelenleg az Európai Unióban átlagosan 10 hónapba telik, amíg egy jogi segítséget kereső személy sikerrel jár. Georg Ungefuk ügyész elmondta, hogy általánosságban a határokon átnyúló adathozzáférések jelentős mértékben javítani fognak a nyomozási lehetőségeken. Az internetes nyomozások során kiemelten fontos az adatnyomok biztosítása. A külföldi szolgáltatóktól való információszerzések jelentősen felgyorsíthatják és hatékonyabbá tehetik az eljárások lefolytatását.

Ugyanakkor nagyon komolyak a visszaélési lehetőségek és a jogalkalmazási, illetve a jogharmonizációs vitákat sem szabad félvállról venni. Amint arra Peter Schaar korábbi német szövetségi adatvédelmi biztos rámutatott, lehetővé válhat az, hogy például Spanyolország nem a német államtól, hanem közvetlenül a Deutsche Telekomtól fog kikérni adatokat. Ráadásul mindezt úgy teheti majd meg, hogy nem kell előzetes bírósági eljárást lefolytatni, illetve ítéletre várni.

A jelenlegi tervezetben arról van szó, hogy kizárólag a legalább 3 vagy még több év börtönnel sújtott súlyos bűncselekmények esetében lenne alkalmazható az új rendelet. A gond csak az, hogy Németországban például akár a lopás is büntethető három év börtönnel. Éppen ezért könnyen lehet, hogy a kisebb bűncselekményeket elkövetők, valamint a disszidensek és az oknyomozó újságírók ellen is felhasználhatják az új lehetőséget. Már csak ezért is szükség lenne valamilyen vétójogra vagy jogorvoslati lehetőségre. Az Európai Bizottság minél gyorsabban szeretné elfogadtatni mind az Európai Unión belül érvényes, mind az Amerikai Egyesült Államokkal megkötendő megállapodást.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ellaberin #2
    Elég nagy f...ságnak hangzik. Több a visszaélési lehetőség, mint a gyakorlati haszon.
    Egy biztos: bürokráciát ezzel nem leépíteni fogják, hanem köbre emelni.
  • Zoliz #1
    Ennyit a magánszféra védelméről.
    Akinek van egy csöpp esze lesz olyan kütyüje ami nem csatlakozik semmilyen hálózatra, pláne 5G-re.