Gyurkity Péter

Fals pozitív lehet a Kepler exobolygóinak jó része

Erre figyelmeztet egy új tanulmány, amely szerint kötelező lenne az egyéb eszközök használata.

Az elmúlt években számos alkalommal számolhattunk be egy-egy újabb exobolygó megtalálásáról, de olykor nagyobb csomagban, százasával kaptunk kézhez komolyabb adagokat. Most egy új tanulmány készítői arra figyelmeztetnek, hogy jelentős lehet a fals pozitív eredmények aránya.

A rövid időn belül búcsúzó Kepler-űrteleszkóp tevékenységének első időszakában a távoli csillagok fényében bekövetkező nagyobb eséseket egyéb teleszkópokkal igazolták vissza, az exobolygók számának növekedésével, valamint a visszaigazolt esetek gyakoriságával azonban idővel megváltozott ez a gyakorlat. Onnantól kezdve pusztán statisztikai elemzéssel igazolták vissza a távoli égitestek létezését, egy magas, 99 százalékos alsó küszöböt véve alapul, amely alatt már kétségbe vonták az eredmény megbízhatóságát. Egy nemrég közzétett tanulmányban viszont arra figyelmeztetnek, hogy ez a módszer önmagában nem elegendő, ugyanis nincs garantálva az esetleges műszeres hibák kizárása, vagyis jóval magasabb is lehet a fals pozitív jelentések aránya.

A kutatók most a Kepler-452b exobolygót vizsgálták meg, amelyet 2015-ös visszaigazolásakor a Föld egy némileg idősebb testvéreként írtak le. Az esetleges műszeres meghibásodásokat is figyelembe véve megállapították, hogy a rendelkezésre álló adatok alapján a bolygó létezésének valószínűsége 16 és 92 százalék közé esik, ami egyrészt hatalmas intervallum, másrészt pedig egyértelműen a 99 százalékos küszöb alatt marad, tehát kétségbe vonható az eredeti megállapítás. Amennyiben minden jelölt ehhez hasonló példány, a legjobb esetben is csak 90 százalékuk létezik, de ez az arány jóval kedvezőtlenebb is lehet, mivel a Földhöz hasonló kisebb, saját csillaguktól viszonylag távol elhelyezkedő bolygók esetében jelent ez nagyobb problémát.

A szakemberek ajánlása szerint kötelezővé kellene tenni az egyéb eszközök használatát, bár ez a James Webb remélt elrajtolása után némileg egyszerűbb lesz, hiszen ennek segítségével számos példányt igazolhatunk majd vissza újabb eredményekkel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!