Gyurkity Péter

Áprilisban rajtol a NASA exobolygó-vadásza

Az új űrteleszkóp megérkezett a helyszínre, hamarosan jön a fellövés.

Az űrkutatás iránt érdeklődők tűkön ülve várják a James Webb űrteleszkóp elkészültét és szolgálatba állítását, ezt azonban megelőzi egy másik hasonló eszköz rajtja, amelyre a tervek szerint április közepén kerül majd sor. A TESS már megérkezett a helyszínre, jöhet az utolsó teszt.

A NASA bejelentette, hogy a Transiting Exoplanet Survey Satellite (TESS) megérkezett a floridai Kennedy-űrközpontba, miután az ezt szállító kamion befutott ide. Most az utolsó tesztek következnek, amelyekre ugyanazon laborban kerítenek sort, ahol korábban a Cassini, a New Horizons, a marsjárók, illetve az OSIRIS-REx is átesett ezen a fázison, ezt pedig a Falcon 9 rakétára történő elhelyezés követi majd, hogy április közepére minden készen álljon. Eredetileg március 20-ra tűzték ki a start időpontját, ez azonban a következő hónapra csúszott át, bár itt még a légierő engedélyére is szükség van.


A TESS elsődleges feladata az exobolygók iránti kutatás lesz, amelyet mintegy 200 ezer, hozzánk legközelebb eső és legfényesebb csillag állandó monitorozásával valósít majd meg. Itt a beérkező fényben bekövetkező periodikus változásokat figyelik majd, hiszen ez utal az exobolygók jelenlétére, a remények szerint pedig számos új példánnyal bővül majd a rendelkezésünkre álló katalógus. A teleszkóp a fellövést követően megkerüli a Holdat, annak segítségével állna az elnyújtott pályára, Földtől való távolsága itt 108 ezer és 376 ezer kilométer között mozog majd. Ennek elérése 2 hónapig tartana, ezt követné a tesztelés és a beüzemelés.

A küldetés tulajdonképpen a Kepler utódja, itt azonban az égbolt egy nagyobb részét figyelnék meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!