Berta Sándor

EU-adó az IT-óriásokra - nő az ellenállás

Egyre több tagállamnak nem tetszik a multinacionális internetes társaságok, például az Amazon, a Facebook vagy a Google tervezett megadóztatása.

Szeptember elején írtunk arról, hogy a Franciaország bevezetné azt az adózási rendszert, amely alapján az IT-cégeknek nem a nyereségük, hanem a bevételük után kellene adót fizetniük és ezt abban az országban tennék meg, ahonnan azok származnak. A kezdeményezéshez csatlakozott Németország, Olaszország és Spanyolország. Később azonban ismertté vált, hogy Luxemburg, Hollandia és Írország mindenképpen meg akarja gátolni a kezdeményezést, ami érthető lépés a részükről, hiszen mind a három állam az IT-cégek adóparadicsomának számít.

A Reuters most arról tudósított, hogy több tagország is megpróbálja a korábban felmerült elképzeléseket legalább "felhígítani", vagyis elérni, hogy ha hatályban is lépnek az új szabályok, azok ne legyenek annyira szigorúak. A végleges javaslatok december 6-án kerülnek az európai uniós pénzügyminiszterek elé.

A tervezet szerint előzetes egyezséget szeretnének egy digitális adóról, amely az olyan vállalatokra vonatkozna, mint az Amazon, az Apple, a Google és a Facebook. Az egyik javaslatban viszont már az szerepel, hogy az Európai Unió a probléma kapcsán egy "globális megoldást" részesítene előnyben. Azonban egy globális megállapodás megkötése rendkívül nehéz feladatnak számít és azt eredményezné, hogy az egész elképzelés csúszik. Az eredeti ötlet ellenzői között van például Luxemburg vagy Málta, amelyek azért tiltakoznak, mert a társasági adó reformja komoly károkat okozna a gazdaságuknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • ostoros #7
    Ostobaságot beszélsz.
  • fejlodes #6
    Nem az a lényeg, hogy bizonyos változás melyik ország hatására következik be, hanem az a fontos hogy a változással jó irányba haladjunk, lehetőleg minél hamarabb.
  • ostoros #5
    Mennyire jellemző, hogy akkor amikor a magyar állam talál ki ilyet, akkor fúj, fúj, fúj, bezzeg ha a nagyok, akkor meg minden rendben. Unom ezt a birodalmat is.
  • fejlodes #4
    Most őszintén ebben a helyzetben amikor adóztatásról van szó miért kellene az adóparadicsomokra hallgatni? Demokráciában (elvileg) a többség dönt, és Luxemburg meg Hollandia népessége elenyésző Németország és Franciaország népességéhez képest. Az adónak egy részét az IT cégek oda fizessék be ahova értékesítenek ez egy jó cél (akkor ez tulajdonképpen ÁFA ha jól értem).
  • ugh #3
    Malta meg luxemburg jo, hogy tiltakozik.
    Az egesz orszag eloskodo naplopok, meg adocsalok gyulekezete.
    Sittre vagni az egesz bandat. A ket orszag egesz lakossaga beferne egy nagyobb epuletbe.

  • Sir Cryalot #2
    Na most majd kiderül hogy tényleg agyament technokraták dirigálnak az eu-ban avagy sem.
  • Sir Cryalot #1
    "800-pound gorilla" is an American English expression for a person or organization so powerful that it can act without regard to the rights of others or the law.
    The phrase is rooted in a joke riddle:
    "Where does an 800-lb. gorilla sit?"
    The answer: On the whole world."