Gyurkity Péter

Ellenzi az otthoni javítgatást az Apple

Egy javaslat szerint kötelező lenne részletes útmutatóval szolgálni, de ezt ők ellenzik.

Az Apple gőzerővel készül az idei telefonos generáció bemutatkozására, eközben azonban a tengerentúlon bizonyos jogi csatákat is meg kell vívniuk, hogy megőrizzék a meglévő előnyöket. Nagy vehemenciával ellenzik azon próbálkozásokat, amelyek a külsős szakértők és a felhasználók által elvégzett javítások megkönnyítését célozzák.

Jelen pillanatban mintegy féltucat amerikai államban tervezik különböző viták és meghallgatások megtartását, amelyek a felek álláspontját és az egymásnak feszülő érveket hivatottak tisztázni. Ezen államok egyike Nebraska, ahol március 9-én kerül sor a következő lépésre, erre pedig az Apple és az AT&T is elküldi lobbistáit, hogy bebiztosítsák a jelenlegi helyzet megőrzését. Szerintük nem jó ötlet külsős szakértőkre, az erre fókuszáló boltokra, valamint magukra a felhasználókra bízni a különböző javításokat, hiszen ezzel nemcsak a készülékekben, de akár saját magukban is kárt tehetnek, amire állításuk szerint nagyon jó példa a Samsung akkumulátorbotránya. Éppen ezért helyes, ha a gyártók megtartják maguknak a részletes útmutatókat, valamint az ezzel kapcsolatos házon belüli tudást.

A másik oldal – amelyet leginkább a Repair.org kereskedelmi szervezet képvisel – viszont azt hangsúlyozza ki, hogy rá kellene kényszeríteni a vállalatokat ezen útmutatók közzétételére, hiszen ezzel nagyban megkönnyítenék a jól elvégzett javítások kivitelezését, ezzel egy időben pedig minimalizálnák a balesetek veszélyét. Szerintük a gyártók monopolizálták a javítási szolgáltatásokat, vagyis elsősorban az ezzel kapcsolatos anyagi szempontok vezérlik őket, amennyiben pedig egyes államok előírják a részletes dokumentáció közzétételét, a autóiparhoz hasonló módon komoly mértékben javulna a helyzet.

Az Apple elöl jár az egyedi komponensek alkalmazásában, számukra nyilván kedvezőtlen fejlemény lenne egy ilyen döntés. Nebraska után több másik állam kerül majd sorra, New York, Illinois, Minnesota, valamint mások szintén gondolkodnak a felvetésen.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mikromanus #21
    Öööö... ugye az úgy van ez , hogy a teló kikapcsolt állapotban is bemérhető, vagy használható a környezet lehallgatására? Kiszeded az akksit, akkor ez nem megy. No most ha az aksi nem kiszedhető, akkor állam bácsi (FBI, CIA) örül. Vegyétek csak!

    (Én meg megigazítom az alufólia sipkámat, mert félrecsúszott a nagy gépelésben)
  • M2 #20
    Kezdjetek el hajlítani egy kiszerelt aksit a két végénél fogva. Meg fogtok lepődni! :-)

    A kórházból hazaérve meg képzeljétek el, ahogy Barkács Józsi ezeknek az aksiknak a kifeszítéséhez nekiáll a csavarhúzójával. Aztán meg persze beperli a céget, mert miért is nem figyelmeztették előre.
    Na ezért sem lesz SOHA házilag szerelhető semmilyen telefon, se Apple, se más cég terméke.

    "Az Apple uttoro volt ezen a teren"

    Ezen a mérhetetlen naivitáson már felröhögtem.
  • Madve #19
    Milyen hajlékony akksiról beszélsz?
    Semmivel sem hajlékonyabbak, mint azok az akkuk, mint amik abban a néhány telefonban vannak, amiben még cserélhető az akku, vagy éppen az olcsó drónodban, bármelyik akkus játékban, vagy kütyüben, stb. Én abban a 10%-ban vagyok, aki cserélgette az akkukat a telefonjaiban, amíg volt rá lehetőség, és nagyon nehezen szántam el magam egy "nem cserélhető" akkusra. Mondjuk úgy, hogy elérte azt a minimum kapacitást a beépített akku a kiválasztott modellnél amire rámondtam, hogy az már talán kibírja úgy a napot, hogy ne akarjam cserélni menet közben.
    Ennek ellenére még mindig jobban tetszene, ha menet közben cserélhetném, ahelyett hogy töltögetném, amikor mégsem úgy alakul, hogy hamarabb jussak töltőhöz mint ahogy a telefonom feladná..
    Már egy jó ideje megtanultam szétszedni, meg javítani ezeket a "szétszedhetetlen" készülékeket, az akkuban annyi a különbség, hogy a tetejére rakott érintkezők helyett egy flex kábellel van kivezetve a csatlakozás, na meg egy vagy több darab kétoldalas ragasztó szalaggal be vannak ragasztva, hogy ne mocorogjanak, de ennyivel ki is merül a nagy különbség...
    A hátlapot meg összepattintás helyett ragasztják a legtöbb esetben ugyanúgy kétoldalassal, na meg nincs külön burkolva az elektronika. Kb fél milit spórolnak az egészen.
    És igen, simán elférne néhány pattintófül, vagy hasonló, annyi hely még mindig maradt a telefonokban. Különösen iphonokban egész sok levegő van a többi telefonhoz hasonlítva.
    És nem csak a spórolás miatt, már csak a környezettudatosság miatt is elvárható lenne, hogy kisebb javítások, vagy alkatrész cserék akár a user által is egyszerűen elvégezhető legyen, de minimum egy akku cseréje, ami 1-3 éven belül elég jó eséllyel esedékes tud lenni egy minden nap használt készülék esetében, de én még a kijelzők cseréjét is kötelezően egyszerűsíttetném a gyártókkal, max néhány csavaros, vagy akár valamiféle lepattintós/lecsúsztatós megoldásra, sőt a bővíthető tárhelyet is kötelezném, mint minden olyan egyszerűen megoldható "problémát" ami miatt az egyszeri felhasználó viszonylag gyorsan egy új készülék beszerzésére van kényszerítve, ahelyett, hogy a régit tartaná meg hosszabb ideig..
  • cateran #18
    Hajlekony akksi...jah..gumitestu..
    Amugy kar a gozert...ez csak es kizarolag a penzrol szol (nemcsak az Apple-nal, mindenhol) Nem azt kell nezni, hogy 1 szemelynek mennyi a szervizeles, hanem hogy vilagszerte 100 es 100 ezrek veszik igenybe es onnantol kezdve mar istenes profitrol beszelunk (Az Apple uttoro volt ezen a teren, de lassuk be, a tobbiek is faszan felzarkoztak, hogy aranyaron adjak a filleres upgrade-t, szervizelest)
  • M2 #17
    "van egy vékony fél-1 mm vastag burkolat"
    "vagyis fizikai méreteket tekintve zéró különbség van"

    Most akkor van különbség vagy nincs? Ráadásul az aksi tokozásáról valahogy elfeledkeztél. Nem lenne nyerő, ha az egyébként hajlékony aksit megtörné az ügyeskezű user.

    "Ez ráadásul még plusz helyet sem venne el a mostani szétszedhetetlen megoldásokhoz képest, illetve amennyit el is venne, annyi hely még bőven van a telókban."

    Megint, előbb nem vesz el helyet, aztán meg mégis?
    És nem, kurvára nincs hely a telókban.

    "ha már elhasználódik a mostani, akkor 0 ft szervízköltséggel be tudd rakni az újat"

    Tehát a 2-300 ezer forintos készüléknél fontos szempont lenne, hogy 3 évenként megspóroljunk pár ezer forintot?
  • wraithLord #16
    20-30 évvel ezelőtt a legutolsó zsebrádióról is adott ki a gyártó kapcsolási rajzot, mégsem kezdte el mindenki össze-vissza ki-be forrasztgatni az alkatrészeket.
    (Pedig akkor lényegesen kevesebb forrasztási tapasztalat kellett a relatíve böhömnagy alkatrészekhez. Manapság sok alkatrészt le sem lehet venni a PCB-ről - legalábbis sérülésmentesen.)
  • Fefy #15
    "Az aksik pedig azért nem cserélhetők, meg így sokkal nagyobb kapacitású aksi fér a telefonba és a felhasználók 90%-a eleve nem hordoz extra aksit magánál."

    Már miért férne bele sokkal nagyobb kapacitású? A fixen beforrasztott és a cserélhető között fizikailag annyi az eltérés, hogy a teló alaplapján nincs beforrasztott csatlakozó, illetve a cserélhetősnél van egy vékony fél-1 mm vastag burkolat, hogy mégse lásd az alaplapot aksi csere esetén, vagyis fizikai méreteket tekintve zéró különbség van, gyártási költséget tekintve pedig pár cent.

    Egyébként pedig a mostani fix aksit használó telefonokba is lazán be lehet forrasztani egy csatlakozót az aksinak, illetve krimpelhető az aksi kábelére csatlakozó (mindegyikben van ennyi fizikai hely). A hátlap levehetősége sem okozna túlságosan nagy átalakítást a telefon tervezésekor. Ez ráadásul még plusz helyet sem venne el a mostani szétszedhetetlen megoldásokhoz képest, illetve amennyit el is venne, annyi hely még bőven van a telókban.

    Az aksi cseréjének lehetősége pedig nem azért kell, hogy mindenki tartalék akkuval rohangáljon, hanem azért, hogy 2-3 év után, ha már elhasználódik a mostani, akkor 0 ft szervízköltséggel be tudd rakni az újat és ehhez a két kezeden és az új aksin kívül más ne kelljen.
    Utoljára szerkesztette: Fefy, 2017.02.20. 10:07:36
  • cateran #14
    Ahaha....epic
  • asgh #13
    Ez nem a pénzről szól, mert a főbb piacokon eleve kiterjesztett garanciával veszik a telefonokat és a hűségidő lejártakor új típusra váltanak, így a szervizelés költsége az esetek igen nagy százalékában amúgy is az apple-t terheli.
    Sokkal inkább az áll a háttérben, hogy ha javítási útmutatót adnak a géphez, akkor a hülye amcsi user előbb tönkreteszi, megsérül, aztán perel. Az USA agyrém jogrendszere miatt pedig a per akkor is sokba kerül, ha megnyered, mert az ügyvéded költségeit nyertes félként is neked kell állnod.
    Az aksik pedig azért nem cserélhetők, meg így sokkal nagyobb kapacitású aksi fér a telefonba és a felhasználók 90%-a eleve nem hordoz extra aksit magánál.
  • barret #12
    Rátok van bízva mit vesztek meg,ennyi. Ha van kereslet,gyártani is fogják.