Gyurkity Péter

1000 dollár felett jöhet az új iPhone

Az OLED-panellel érkező harmadik változat a szokásosnál is drágább lesz.

Az elmúlt hónapokban többször olvashattunk már az Apple idén esedékes bemutatójáról, amellyel kapcsolatban a külső források szinte egyöntetűen állítják, hogy ezúttal egyszerre három eltérő típusról rántanák le a leplet. A legújabb értesülés is megerősíteni látszik ezt, immár azonban az ár tekintetében is van miből szemezgetnünk.

Az 1995-ben havonta megjelenő magazinként felbukkant Fast Company weboldalán arról jelent meg egy hosszabb írás, hogy az Apple valóban piacra dobna egy OLED-panellel ellátott változatot, ennek azonban komoly ára lesz. Ők azt valószínűsítik, hogy a harmadik példány hivatalos kereskedelmi ára már 1000 dollár felett lesz, ami nagy összegnek tűnik, ez azonban mégsem jelentene óriási eltérést, hiszen a tavaly megjelent „full extrás” iPhone 7 Plus már most is 969 dollárért kapható. A cég kétszer annyit fizetne egy-egy kijelzőért, a jelek szerint pedig már lefoglalták a Samsung gyártókapacitásának egy jelentős részét.

A cikkben iPhone 7S és 7S Plus néven szerepel a két LCD-változat, míg a még nagyobb OLED-példányt iPhone 8 néven emlegetik. Ez némileg váratlan húzás lenne a cég részéről, de felmerül az is, hogy a tizedik évfordulóra tekintettel iPhone X néven dobnák piacra a legdrágább készüléket, ezzel is kihangsúlyozva annak különleges jellegét. Érdekes részletként említik meg a Lumentum céggel való együttműködést, ez arra utal, hogy az általuk fejlesztett 3D-érzékelő technológiát szeretnék beépíteni valamelyik változatba, ami vagy a képkészítés, vagy a kiterjesztett valóság (AR) terén hozna magával némi újdonságot – de a Touch ID kiegészítése sincs kizárva. Szóba jön még itt az egyetlen megmaradt fizikai gomb beépítése a kijelzőbe, de egyesek szerint a széleken elhelyezett gombokat is a fém keretbe süllyesztett, érintésérzékeny felülettel váltanák le.

Egy másik forrás arról beszél, hogy mindhárom változat támogatná az vezetéknélküli töltést, erről azonban még szintén nincs hivatalos hír.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • M2 #35
    Huawei 450 ezerért
  • ZenMillitia #34
    a dohanyra, alkoholra kidobott penzek miatt miert nem kommenteltek meg sivalkodtok?
    oda menjetek hisztizni, annak legalabb ertelme is van.

    ez csak egy telefon. jaaa vagy fizetett PR megy? :D

    iPhone szep megbizhato, jo szoftver, bar steve jobs halala ota egyre szarabb,de meg mindig jobbmint a muanyag fos,takolt,megbizhatatlan divattelefon sz@rszung.

    Utoljára szerkesztette: ZenMillitia, 2017.02.20. 03:29:59
  • Cat #33
    Szintén majdnem három éves az LG G3-mam, tökéletesen elégedett vagyok vele ma is.
  • Jani Hun #32
    3 éve vettem meg a htc one m8-am. Semmi baja, ugyan ugy müködik mint ujkorába.
    A másik meg ha az a cél hogy bevételed nagy részét puncik beszerzésére költöd, akkor ott valami nem stimmel.

    #31 Általában az elégedetlenek sozlnak hozzá a dolgokhoz. lehet ezt a témát is látta már 5000 ember, de hozzászolt 10 ember, aztán puffogsz hogy milyen sok embernek baja van vele.
  • M2 #31
    Elég megnézni a fórumokat, ezekkel van tele:
    - androidos, aki megvette A Szupertelefont, ami persze sokkal jobb (minimum 2x-3x), mint az iPhone,
    - androidos, aki kérdez, mert gond van a nemrég vett telefonnal,
    - androidos aki telefont adna el, olcsón, fél/harmad áron!
  • M2 #30
    Másik eset: fiatal a gondosan kuporgatott pénzén vett az iPhone-ok árával megegyező pénzért egy agyonhypeolt, tesztekben agyondicsért androidos telefont, mert hallgatott a nagyon hozzáértő barátja véleményére. Nem kellett egy év, mire kiderült, hogy egy szar konstrukció. Addigra a használt piacon se adtak érte 50 ezret, mert mindenki látta, hogy szar. Nagy öröm volt, mikor valahogy mégis lecserélte egy másik androidos szupertelóra, amiről fél év után derült ki, hogy szar. Azt kidobta.

    Legközeebb volt esze, vett végre egy iPhone-t, három éve örömmel használja.

    Mennyi a használati értéke?
  • M2 #29
    Én meg ismertem olyan srácot, aki minden pénzét drága ruhákra, kiegészítőkre meg parfümökre költötte - hogy aztán szerezzen velük egy csomó puncit. És kurvára boldog volt minden puncival.

    Vajon használati értékben jól járt?

    Mi van ha olyan közegben mozog, ahol iPhone kell a puncik megszerzéséhez? Akkor mennyire taksálod a használati értékét? :-)
  • zola2000 #28
    (vagy egy iPhonet használtan)
  • Sir Cryalot #27
    Nade hiszen ő már újabb potenciális munkahelynek a birtokosa! És hogy legyen még látszatja ennek a rakás új munkahelynek, itt van ez is, bátorítólag, most már főállású exhibicionistákkal is felkonferálva (mintha eddig nem lett volna egyértelmű hogy játsszák ezt a játékot), the show must go on:

    https://twitter.com/Recode/status/831353671652765696
    Utoljára szerkesztette: Sir Cryalot, 2017.02.15. 16:40:56
  • NEXUS6 #26
    Jogos, de hallottam már olyan srácról, aki a nyuszislocsolóspénzét, meg az ikszboksz eladásából szrámazót, meg a jézuska által hozottat , meg a kariai eladásából származót rakja össze egy új ájfonért.

    Felmerül a kérdés, hogy azt amit használati értékben elveszített a kis vagyonkája pénzzé tételével, azt az ájfonnal viszakapja?
    Hát azért látatlanba mondom, hogy nem. Fittizés az egész, régebben egy nájkicsuka elég volt hozzá, meg pipás melcsi, ma ájfonoznak a fiatalok. Majd amikor már ő dolgozik meg a pénzért, akkor meg pontosan 3X gondolja meg, hogy hülyeségeket csináljon és vesz egy androidost használtan!
    XD