Gyurkity Péter

Példátlan probléma okozta a SpaceX robbanását

Az eddigi legnehezebb feladvány megoldása után a rakéták decemberben térhetnek vissza.

A SpaceX szeptemberi robbanása kapcsán legutóbb arról számoltunk be, hogy a tervek szerint legkorábban novemberben indulhatnak újra a küldetések, ez azonban nem következett be. Elon Musk viszont egy rövid interjúban megemlítette, hogy végre megtalálták a probléma okát, így nincs már messze a megoldás.

A CNBC videójában arról hallhatunk, hogy Musk szerint megtalálták a robbanás kiváltó okát, amely példátlannak bizonyult, ugyanis tudomásuk szerint ez soha korábban nem fordult elő rakéták alkalmazásánál. A magyarázat szerint a rakéta által üzemanyagként használt folyékony oxigén a kelleténél alacsonyabb hőmérsékletre hűlt le, emiatt pedig egyes részei megszilárdultak, ez pedig az üzemanyagtartályon belül alkalmazott szénszálas ötvözettel lépett reakcióba, kiváltva az indítóállványon bekövetkezett robbanást. Mindez nagy meglepetést okozott a szakembereknek, akik azonban végül (legalábbis a jelek szerint) felgöngyölítették a szálakat.

A SpaceX eleve igyekszik a „normálisnál” alacsonyabb hőmérsékleten tartani a folyékony oxigént, hogy ezzel is növeljék az üzemanyag mennyiségét. Esetükben ez -206 Celsius-fok, az oxigéntartály nyomását szabályzó folyékony hélium azonban még ennél is jóval hidegebb, hiszen ezt csaknem -270 Celsius-fokon tárolják. Ez okozhatta valamilyen módon a nem kívánt lehűlést (a folyékony oxigén -218,79 Celsius-foknál fagy meg), bár arról a cégvezető nem beszélt, hogy a megszilárdulás miként ment végbe és hogy ezután pontosan mi történt a tartályon belül – a jelenleg ismert legvalószínűbb forgatókönyv szerint a három héliumtartály egyike kaphatott lángra, ez vezetett el a robbanáshoz.

Amennyiben sikerül orvosolni a problémát, december közepére állhatnak készen az újbóli indításra, bár a rakomány összetételét még nem ismerjük.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • gaszton421 #2
    Nincs! A Spacex az üzemanyagtartályok szükséges nyomásának biztosításához nagy nyomású Héliumot használ, kb 400 atmoszféra nyomással, ez a tartály ún COPV, (vagyis composite overwrapped pressure vessel) a folyékony oxigén tartályba kerül,nem pedig kívülre mint más cégeknél. A cseppfolyós oxigén nem hajlamos reakcióba lépni a karbonszál szénatomjaival de a szilárd oxigén igen. A betöltött hélium hidegeb mint az oxigén ezért bizonyos esetekben, (a töltéssebességétől függően) kialakulhat egy réteg szilárd oxigén és reakcióba léphet a szénnel. Az egész megelőzhető a töltési 4temterv módosításával, most azt tesztelik Texasban a teszt telepükön hogy hogyan kell módosítani a töltési eljárást hogy ne alakulhasson ki ez a szituáció.
  • NEXUS6 #1
    "Ez okozhatta valamilyen módon a nem kívánt lehűlést (a folyékony oxigén -218,79 Celsius-foknál fagy meg), bár arról a cégvezető nem beszélt, hogy a megszilárdulás miként ment végbe és hogy ezután pontosan mi történt a tartályon belül – a jelenleg ismert legvalószínűbb forgatókönyv szerint a három héliumtartály egyike kaphatott lángra, ez vezetett el a robbanáshoz."

    Ha a He tartály kapott lángra akkor ott volt O2, vagy is pl a szelep ment tönkre, amin keresztül a He jutott az O2 tarályba, így az most visszafújhatott.
    Nem?
    Nincs ez kicsit túlmisztifikálva?