Berta Sándor

Amerikai IT-óriások segíthetnek a kínai kibervédelemben

Az ázsiai nagyhatalom először hívott meg külföldi cégeket a kibervédelmi bizottságába.

A The Wall Street Journal értesülései alapján a testületbe a Cisco, az IBM, az Intel és a Microsoft kapott meghívást. A konszernek képviselői az idei évtől, egy pontosabban meg nem nevezett időponttól tagjai a kínai kibervédelmi bizottságnak. A Cisco és a Microsoft közvetve megerősítette a tagságról szóló információt.

A TC260 nevű kormányzati testület fő feladata a helyi kiberbiztonsági szabályok meghatározása. Hét albizottság működik, ezek mindegyike egy-egy olyan témával foglalkozik, mint a titkosítás vagy a Big Data. Az amerikai társaságoknak aktívan részt kell venniük a testületek munkájában, de az nem derült ki, hogy mekkora befolyásuk lehet valójában a folyamatokra.

A bizottság elsődleges feladata annak meghatározása, hogy mely technikák számítanak biztonságosnak és kontrollálhatónak - akár az olyan felhasználási területek szempontjából is, mint például a felhőkörnyezet. A testületnek eredetileg 48 tagja volt, de idén januárban 81-re bővítették a létszámot. A tagok többsége bürokrata, illetve a kínai vállalatok képviselője.

Az amerikai óriáscégek felvétele a bizottságba azért érdekes, mert Kína az elmúlt években igyekezett csökkenteni a függőségét a nyugati világtól. 2014 májusában a Kínai Népbank, a pénzügyminisztérium és más kormányzati intézmények azt kezdeményezték, hogy a helyi kereskedelmi bankok az IBM szerverei helyett a jövőben kínai berendezéseket használjanak. Ezt követően a külföldi vírusirtókat (Symantec, Kaspersky Lab stb.) is száműzték a távol-keleti államból, majd jelezték, hogy a helyi gyártók hálózattechnikai berendezéseit használnák mindenhol a közigazgatásban. Kína - nemzetbiztonsági okokból - korlátozta a drónok és a szuperszámítógépek exportját is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Myers #2
    Valahogy így. De ezek szerint még nem sikerült ellopni mindent. Ha már sikerült volna, akkor nem hívták volna meg őket.
  • codaco #1
    Meghívják az amcsi cégeket, ellopják a technológiájukat, aztán kirúgják őket.