Berta Sándor

Big Data elemzés segíti a vízerőművek elterjedését

Több ezer mini-vízerőmű épülhet Angliában egy olyan szoftver által, mely minden szükséges előzetes számítást el tud végezni.

A Leicesteri Egyetem kutatói a High Efficiency Heating munkatársaival közösen egy olyan szoftvert fejlesztenek, amely forradalmasíthatja Nagy-Britanniában a vízerőművek tervezését és építését. A program műholdfelvételek, segítségével találja meg a jövőbeli vízerőművek ideális építési helyszíneit. Mindez hozzájárulhat a mini-vízerőművek elterjedéséhez és a megújuló energiák használatához.

Martyn Cowsill projekttanácsadó kijelentette, hogy több ezer 10-20 kilowatt teljesítményű, olcsó turbinát lehetne a folyókhoz telepíteni, amelyek így közel lennének a fogyasztókhoz és a hálózati csatlakozási pontokhoz. Ahhoz, hogy az ilyen kis méretű vízerőművek hálózatát ésszerű módon lehessen megvalósítani, szükség lenne arra, hogy a leendő helyszínek könnyen felfedezhetők legyenek. Ebben segíthet az új szoftver.


16-20 kWh áramot termel egész nap egy ilyen aprócska vízerőmű

Már elkészítettek egy megvalósíthatósági tanulmányt a Manchester melletti Tame folyó kapcsán. A projekt ötlete a High Efficiency Heating szakembereitől származik, akik az egyetem munkatársaihoz fordultak. Kiderült, hogy a megfelelő helyszínek megtalálásához hatalmas adatmennyiségeket kell elemezni. Kevin Tansey, a Leicesteri Egyetem kutatója közölte, hogy a fejlesztett program közel 30 szempontot vesz figyelembe, mely információk egyébként országosan és ingyenesen hozzáférhetők. A szoftver nem csupán egyszerűbbé teszi, hanem fel is gyorsítja és olcsóbbá teszi a helyszínek felkutatását, ezáltal az építkezéseket is.

Az első helyszíni teszteket tavaly októberben végezték a Tame partján és nagyon jó eredménnyel zárultak. A Google Earth keretében készítettek egy nagyon vizuális és interaktív felhasználói interfészt, amely megmutatja a különböző helyszíneken alkalmazható megoldásokat és egyúttal jelzi azok költségvonzatait is. Így sokkal könnyebben lehet egyeztetni a földtulajdonosokkal és a kivitelezőkkel is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #11
    Éppen erről beszéltem. A sok kicsi gát megöli a halak mozgásterét, a néhány nagyobb esetén kisebb / bevállalhatóbb a katasztrófa.
    Amiket soroltál, pont nem illik ide. Ezeknél előre lehetett látni a nem feltétlenül káros változást, környezeti szempontból.
    Nem véletlen, hogy a Jobbik tanulmánya szerint is érdemes legalább három nagy vízerőművet építeni hazánkban és kialakítani több csatornát is, pl. Duna-Tisza. Jelenleg - tudoásom szerint - ennek a pártnak van a legnagyobb szakmai gárdája, beleértve környezetvédelmet, vízgazdálkodást, energetikát stb. Azt meg már tudjuk, hogy az egyedüli párt, amelyik nem elb@szni akar valamit, hanem építeni, jobbá tenni.

    Alapvető rövid (munkahelytermetés) és hosszútávú (energia, függetlenedés) érdek, hogy a Paksi Atomerőművet kibővítsük és felépítsünk egy másikat a Tisza felső-középső szakaszára. Alapvető a folyókat újraszabályozni, közelíteni a természetes meanderező folyáshoz és hagyományosabb öntöző-halászó csatornarendszert kiépíteni, nagy ártereket szabadon hagyni ill. mezőgazdaságilag felhasználni.
    Alapvető lenne a műtrágyázást szigorúbban kezelni (nagyrészt tiltani), a lakossági gátépítést minden vízfolyáson megtiltani.
    Alapvető lenne az is, hogy egy ésszerű határig támogassuk a lakossági függetlenedést az energia területén is és az ezt kiszolgáló magyar vállalakozásokat támogassuk.
    Alapvető kellene, hogy legyen, a helyes közösségi szintű gazdálkodás, a fenntartható ország modelljének általános oktatása, tájékoztatás és tanítás a közmédia segítségével.
    Ezek nélkül nincs Magyarországnak jövője Európában.
    Utoljára szerkesztette: Tetsuo, 2015.04.24. 12:10:42
  • molnibalage83 #10
    A szél- és naperőműnél nem nehéz jobbnak lenni...
  • teddybear #9
    Egyre több helyen építenek ilyen minierőműveket, mert mint mondtam jobb, mint a divatos nap és szélerőművek. Nemrég láttam egy riportot egy nálunk is működő vállalkozás vezetőjével, akik pont Ausztriából jöttek ide ilyen erőművek telepítésére.
  • teddybear #8
    Tudod azért kissé érdekes a hozzáállásod. Azt mondtam, ha már egyéb okból felhúztak egy gátat a patakon, érdemes egy közönséges zsilip helyett egy ilyen minierőművet beépíteni bele. Különben csak elfolyik az a víz, ami potyaenergiát is adhatna...
    A környezetvédelmi érveidnek meg már úgyis adtak egy pofont, gyakran évtizedekkel ezelőtt.

    Mellesleg mekkora ökológiai katasztrófát okozott például a Tisza-tó is, a környékbeliek az ott tanyázó vízimadarak miatt megsüketülnek a zajártalomban.....Meg a Rajna-Duna csatorna is milyen károsnak bizonyult a költözőmadaraknak....Cirkuszolt is minden nyugati zöld szervezet mielőtt felépítették. Most persze vadul már védelmezik.
    Ésszel kellene tervezi mindent, nem pedig jelszavakat ordibálva nekimenni minden értelmes gondolatnak...Sötétzöld módjára.
  • molnibalage83 #7
    Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ezeknek összességében van-e értelme... Ausztria a legnagyobb vízierőmű hatalom a világon fajlagosan és még ők sem építettek ilyeneket tudtommal....
  • Tetsuo #6
    A vízerőművek hasznosak, de így ebben a formában csak a környeztet károsítják az egyik leginkább erőforráspazarló országban, ahol egyáltalán nem szempont a természet megóvása.
  • bunny #5
    Neked fingod sincs, mit jelent a sötétzöld ...
  • teddybear #4
    Hát az első két hozzászólás tipikus sötétzöld. Ahelyett, hogy örülnének, hogy szóba jön egy tiszta, környezetbarát energiatermelő módszer, ami ráadásul csak kevéssé függ az időjárástól, napszaktól, sőt a hálózati igények szerint szabályozható, rögtön azt keresik, hogy miért is utasítsák el az egészet.

    Ami azt illeti az ilyen kis erőművek csak pár(ha nagyobb akkor talán egy kisebb falut) lakóházat tudnak kiszolgálni az igaz, de mindenhova beépíthetők, ahol van gát egy patakon. Malom, horgász és halastavak, víztárolók mondjuk. Például a Naplás-tó itt Cinkotán, vagy esetleg a horgász és halastavak a Rákos-patakon Pécel és Gödöllő között, szoktam látni a vonatból, ha Hatvan felé van dolgom. De a Pilisben is van egy-két patak, meg máshol is.
    Most ezekből hasznosítatlanul folyik ki a víz.
  • pakeszke #3
    nagyon edes kis husi az a mini vizmu
    na meg az ami hozza tartozik, hiszen kell hogy legyen vizoszlop felette, kulonben lopikulat sem er
  • barret #2
    Érdekes,nekem is az élővilág jutott eszembe a cikkről.
    De az emberiség utolsó nagy feladata,a bolygó módszeres elpusztítása...
    Eddig remekül haladunk :D Ami mozog,pusztuljon,ami csak él,az is! :D