Berta Sándor

Ingyen internettel pörgetnék fel az olasz gazdaságot

Az olasz kormány azt tervezi, hogy a bevásárlóközpontokban és a repülőtereken ingyenes WLAN-hálózatokat építtet ki.

A helyi döntéshozók azt remélik, hogy a projekt segítségével gyorsulhat a gazdasági növekedés. A kapcsolódó törvénytervezetet 2015 közepén fogadhatják el az olasz parlamenti képviselők. Az elképzelések alapján ingyenes WiFi-hálózat lesz a bevásárlóközpontokban, a taxikban, a repülőtereken, a bírósági épületekben és más közintézményekben. A három éven át tartó programra összesen 5 millió eurót különítenének el.

Sergio Boccadutri, a kormányzó Demokrata Párt (PD) képviselője, a tervezet kidolgozója elmondta, hogy ha az internethozzáférésekről van szó, akkor Olaszország meglehetősen rossz helyzetben van. Indoklása szerint a szabad, vezeték nélküli internet komoly befolyással lenne a kultúrára és segíthetne a gazdaság talpra állításában, többek között a turizmus fellendítésével.

A milánói Műszaki Egyetem jelentésében azt írta, hogy a magas árak és a kapcsolódó infrastruktúrához való hozzáférés hiánya jelentik a fő akadályait az olaszországi internethasználat terjedésének. A helyi előfizetések kevesebb, mint 1 százaléka kínál legalább 30 Mbps-os internetelérést, míg Európában ugyanez az arány 6 százalék.

Az ABI Research piackutató cég adatai alapján tavaly világszerte 4,2 millió WLAN-csatlakozási pont létezett, ezek többségét a távközlési vállalatok építették ki. 2018-ig a nyilvános WLAN-hotspotok száma 10,5 millióra nőhet. A hozzáférési pontok kereken 70 százaléka Ázsiában található, több mint 12 százaléka Latin-Amerikában, 9 százaléka Európában és 8,7 százaléka Észak-Amerikában.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dartois83 #6
    Azért az eléggé bicskanyitogató, hogy - a költségvetési tervezet szerint - jövőre több tízmilliárdot költenek focistadionokra, kb. annyit, amit az internetadóból kasszírozni akarnak. Mindkettő tétel (a focistadionokra történő kiadás, és az internetadó, mint bevételi forrás) mindössze egyetlen ember hajthatatlan döntése, mindaz, hogy amúgy a társadalom mit gondol az internetadóról vagy a foci ilyen irdatlanul nagy - és szerintem pénzkidobás jellegű - támogatásáról, az kicsit sem hatja meg.
  • Narxis #5
    Te akkora gyökér vagy, hogy csak az ingyen internetért bemész a plázába? Gratulálok, de ahhoz is, hogy milyen jól átlátod a probléma lényegét. :)
  • sanyicks #4
    balfasz
  • Zoliz #3
    Hú, de be vannak xarva az internetből élő kockafejek és politizálnak. Mér eddig nem ez volt nálunk is, menj be bármelyik Plázába találsz ingyen internetet, vagy ülj fel a vonatra, menj be egy mekibe.
  • AnuluWork #2
    Index vs Népszabadság, 2008:

    "Az ár persze csak nemzetközileg tud alacsonynak látszani, a távolmaradók mintegy felének még mindig drága mulatság az előfizetés - ez pedig már a Népszabadság megrendelésére készült Szonda-felmérés egyik megállapítása. A felmérés és a cikk egyébként alig leplezetten az internet megadóztatása mellett próbál - eléggé átlátszóan - érveket szolgáltatni. A lakosság többsége támogatja az internetadót - fenyegetnek leplezetlenül az írás utolsó mondatában (a közvéleménykutató hivatkozott kérdése egyébként nem is erre vonatkozott), mivel nagyjából ugyanannyian tartják elfogadhatónak a netadó mértékét, mint ahányan internet nélkül élnek az országban."

    :)

    Ha már a Fidesz 2008at ekézik, említsük meg ezt is.
  • stationx #1
    Hülyék ezek, hát nem látják, hogy a Kedves Vezető nem ezt csinálja itthon.? Jobban is teljesítünk. Zimbabwéhez képest.