Hunter

Gyönyörű űrbeli felvételek a napsúrolóról

A Nemzetközi Űrállomás parancsnoka az állomás Cupola kilátójából elkészítette az ISS eddigi talán legikonikusabb felvételét, amint a napsúroló Lovejoy-üstökös megjelenik a Föld horizontja fölött.

"Két éjszakával ezelőtt talán a legelképesztőbb dolgot láttam a világűrben, ami elég nagy szó, mivel minden napunk tele van elképesztő dolgokkal" – nyilatkozott csütörtökön Dan Burbank, a NASA űrhajósa, az ISS 30. expedíciójának parancsnoka egy detroiti televízió állomásnak adott élő interjújában. "Tasmánia fölött repültünk, láttuk, hogy a Fülöp-szigetek fölött vihar tombol, éjszaka volt és zivatarok világították be az egész égboltot. Ezután, éppen napkelte előtt a Föld pereme kékes-lilásan felderengett és ott volt ez a hosszú, zöld ív, ami körülbelül 10 fokra nyúlt el a horizonttól"


A Lovejoy-üstökös igen gyorsan szerzett népszerűségét a Nappal a múlt héten lezajlott találkozás túlélésének köszönheti. Az üstökös mélyen behatolt a koronába, amitől a csillagászok azt várták, hogy elpárologtatja a jeges égitestet, a Lovejoy azonban rácáfolt a tudósokra. Az üstökös nem csupán túlélte a december 16-i perihéliumot alig 140.000 kilométerre közelítve meg a napfelszínt, de a rákövetkező napokban újra alkotta por és gáz csóváit. "Egyszerűen megdöbbentő" - mondta Karl Battams, a Haditengerészet Kutató Laboratóriumának munkatársa. "Nem gondoltam, hogy az üstökös jeges magja elég nagy ahhoz, hogy túlélje a sok millió fokos koronát, amiben közel egy órán át tartózkodott, a Lovejoy-üstökös azonban még mindig itt van velünk"


"Valószínűleg ez a leglátványosabb dolog, amit el lehet képzelni, és az űrbeli nézőpontból egészen más, mint a Földről szemlélve, mivel az észlelést nem zavarja meg a légkör" - tette hozzá Burbank. Az üstököst december 2-án fedezte fel az ausztrál Terri Lovejoy, egy amatőr csillagász. Az objektumról a kutatók hamar megállapították, hogy a napsúroló üstökösök Kreutz családjához tartozik, amik egy hatalmas, a 12. században széthullott üstökös törmelékei.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • RelakS #14
    "Nem gondoltam, hogy az üstökös jeges magja elég nagy ahhoz, hogy túlélje a sok millió fokos koronát, amiben közel egy órán át tartózkodott, a Lovejoy-üstökös azonban még mindig itt van velünk"

    He? Hö? He?

    Én még úgy tudtam, hogy a Nap felszíne valami 5900 fok körüli. Az üstökös innen 140 ezer km-re volt, tehát ennél inkább hidegebb kellett, hogy legyen. Akkor mi az a több millió fok, ami amúgy a Nap magjában található?
  • NEXUS6 #13
    Csak majd vészesen közelít felénk, aztán a Náza meg küldheti föl Brúszvilliszt és a kőolaj elfogyása miatt meló nélkül maradt fúrósokat a zűrbe, hogy megmencsenek bennünket!

    Csak várjá csak, meglátod!
  • Irasidus #12
    Az üstökösök felfedezéséhez ideális a kis távcső, vagyis az amatőr, meg rengeteg munkaóra egy jó szoftver társaságában. Erre a legalkalmasabb egy lelkes amatőr. Tudományos haszna egy újabb üstökösnek gyakorlatilag nem túl sok van, az is a három-test probléma, vagy a kaotikus bolygómozgások világába tartozik, amihez egy hegyes ceruza, és kockás papír kell. Mivel a NASA nem csillagászattal, hanem űrkutatással-űrhajózással-repüléssel foglakozik, ezért ilyenre nem szoktak költeni.
  • Irasidus #11
    A Nasa jelenleg a Föld megfigyelésre kapja a legtöbb pénzt, erre minek kérne még többet?
  • Zro #10
    A NASA földi dolgokkal foglalkozik, pénzt próbál összekalapozni :)
  • xinosz #9
    A cikket elolvasva nekem is az jutott eszembe először, hogy egy amatőr csillagász fedezte fel(a földről relatív amatőr távcsővel)! De akkor mit csinál a NASA? :)
  • kvp #8
    Keszul, csak a nasa weboldalarol kell letolteni. Egyebkent meg a maximalis felbontas akkora lesz mint a keszito fenykepezogep felbontasa, mivel az urallomason sima kezi digitalis fenykepezogepeket hasznalnak.
  • xido #7
    ezekből a klassz hivatali fotókból miért nem készül soha HD felbontás wallpaper?:)
  • gombabácsi #6
    mit? egy brutál fontos dolog ismételgetését? nem
  • katarzis #5
    Nem unod még?