Berta Sándor

2015-ben minden negyedik notebookban ARM processzor lehet

Az IHS iSuppli piackutatói szerint a brit gyártó a következő években igazi áttörést könyvelhet majd el nem csak a tábla PC-, hanem a notebookpiacon is. A cég piaci részesedése az utóbbi területen 2015-ben elérheti a 22,9 százalékot.

Matthew Wilkins, az IHS iSuppli elemzője közölte: 2015-re a notebookok 22,9 százalékában lesznek ARM processzorok. Amennyiben az előrejelzés helyesnek bizonyul, úgy 74 millió készülékbe kerül majd ARM chip. A vállalat piaci részesedése azonban fokozatosan fog növekedni. 2012-ben még csak a notebookok 3 százalékában, vagyis 7,6 millió termékben lesznek megtalálhatók az ARM processzorai.

A folyamat hátterében elsősorban az áll, hogy amennyiben valóban megjelenik a Windows 8 ARM-kompatibilis változata, úgy az nagyot lendíthet az eladásokon. Az operációs rendszer jövőre jelenik meg. Az IHS iSuppli arra számít, hogy az ARM főként a 700 dollárnál olcsóbb laptopok piaci szegmensében tud majd hódítani, e gépek vevőinek ugyanis nem elsősorban a kiugróan magas teljesítmény a fontos. Ebben a szegmensben az ARM-chipek ellenfelei az Intel Atom és Celeron modelljei, valamint az AMD E-sorozatú APU-egységei.


Matthew Wilkins úgy vélte, hogy a Microsoft és az ARM közötti együttműködés nagyobb piaci versenyt eredményezhet a közeljövőben, egyúttal hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyártó termékei a mobiltelefonok és a tábla PC-k mellett a notebookokban is elterjedjenek.

A piackutatók előrejelzése ugyanakkor némileg pesszimistább Tudor Brown prognózisánál. Az ARM vezetője ugyanis június elején még a tajvani DigiTimes IT-portálnak úgy nyilatkozott, hogy 2015-ben már a notebookok 40 százalékában lesznek megtalálhatók a chipjeik. A társaság eddig azért nem lehetett sikeres ezen a piacon, mert az emberek ugyanakkora teljesítményt és ugyanolyan kompatibilitást vártak el az ARM-notebookoktól, mint az x86-os társaiktól. Ez a helyzet azonban Brown szerint a Windows 8 megjelenésével változhat. Ráadásul a készülékek a jövőben még könnyebbek és olcsóbbak lesznek, továbbá nagyobb üzemidővel fognak rendelkezni. A szakember emellett arra számít, hogy 2015-ben a konszernnek már 85 százalékos piaci részesedése lesz a táblagépek piacán.

A cégvezető június elején azt mondta, hogy az ARM a mobil számítástechnikai piacon 2015-ig 50 százalékos részesedést akar szerezni. Ennek eléréséhez azonban elengedhetetlen, hogy a következő években folyamatosan növekedjen a tábla PC-k iránti kereslet. Hozzátette: elsősorban a tábla PC-ket akarják meghódítani, de ugyanennyire fontosnak tartják azt is, hogy más gyártók is felfigyeljenek a termékeikre és elérjék, hogy ARM processzorok kerüljenek a notebookokba. Brown szerint elsősorban a Chrome OS-t futtató eszközök épülhetnek majd a CPU-ikra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • hdo #6
    Az bizony, mióta Ubuntu van rajta! :D
  • lmisi #5
    Valamilyen Linuxot nekije, pl. xubuntu és akkor lehet táltos lesz
  • hdo #4
    Egyetlen Intel gépem van, az is csak kizárásos alapon, mert nem volt más netbook kategóriában. Mondanom se kell, hogy Windows 7-et telepítve rá felelevenedett az a korszakom, mikor Compaq Deskpro PII 266 MHz MMX-en futtattam a Windows XP Pro-t 96 mega ramon ezelőtt 10 évvel. Egy szégyen az egész!
  • mad mind #3
    Ja ezekkel az adatokkal igazán hiteles vagy.
  • mujahedin #2
    biztos igazad van, főleg egy laptopnál :D
  • Old PS Fanboy #1
    Volt egy 2010-es AMD laptopom, azt hittem a falat kaparom olyan lassú és tehetetlen volt.
    Idén cseréltem le intelesre, hát ég és föld a különbség.