Gyurkity Péter

Nem tervez 64 bites chipeket az ARM

Bár a cég továbbra is kacérkodik az energiahatékony szerverchipek gondolatával, egyelőre nem beszélnek 64 bites processzorok piacra dobásáról. Ikermagos fejlesztéseiket viszont egyre többen alkalmazzák.

Az ARM néhány hónappal ezelőtt szellőztette meg, hogy a mobil szféra után a szerverek szegmensében is teret szeretnének hódítani, mégpedig saját fejlesztésű processzoraikkal (chipfejlesztőként elég nehéz elképzelni egy ettől eltérő utat számukra), ám azóta nem sok konkrétumot hallottunk a cég háza tájáról. Most azonban maga a vezérigazgató beszélt pénzügyi elemzők előtt arról, hogy a 64 bit terén hosszú távon lehet szó bemutatkozásról.

Jelen pillanatban ugyanis nem tervezik ilyen processzorok kifejlesztését és piacra dobását, amit azzal indokolnak, hogy még a szerverek terén sem mindenütt jelenik meg komoly korlátként a technológia és az utasításkészlet hiánya. Hozzáteszik, hogy néhány 64 bites alkalmazás 40 bites címzést használ, ez pedig a meglévő Cortex-A15 (egy 32 bites chip) esetében támogatott, itt tehát nem futhatnak bele komoly problémákba. Logikusnak és célravezetőnek tartják a 64 bitre történő fokozatos átállást, ám azt ma még nem tudják megmondani, hogy ez az ARM esetében mikor és milyen körülmények között következhet majd be. Amennyiben tehát meg is jelentetnek szerverchipeket, ezek nem támogatják majd a 64 bites platformokat.

Az ikermagos példányok már egészen más lapra tartoznak, hiszen ezek a jelek szerint komoly igényre számíthatnak a mobil szegmensben. Eddig két ilyen okostelefonról adtunk hírt, most pedig a Texas Instruments jelentette be saját OMAP 5 platformját, amelynek keretében az OMAP5430 az okostelefonokban, az OMAP5432 pedig egyéb hordozható eszközökben kap helyet, szintén két Cortex-A15 maggal, akár 2 GHz-en. A 3D terén ötszörös gyorsulást ígérnek, támogatni fogják a sztereoszkopikus 3D-t, az 1080p felbontású videólejátszást és -rögzítést, valamint az USB 3.0, SATA2, SDXC flash, WiFi, 4G, és HDMI 1.4a technológiát.

A TI jövőre dobja piacra ezen fejlesztéseket, míg az nVidia a maga négymagos Tegra 3 processzorait már idén szeretné bemutatni.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Power #5
    Ezek hülyék vagy kamuznak.
    Ha még most nem kezdték el tervezni, akkor 2015 előtt biztos nem lesz termék, márpedig 2-3 év múlva már égető szükség lesz. A szervereknél már most is az.
  • BlackRose #4
    Lesz rajta ujjlenyomat olvasó is... és ne a jelenlegi megoldásokkal képzeld el ezt a jövőt, mert a jelenlegi megoldások még primitívek… ez is változni fog, de ne legyen kétség, a mobil eszközök nélkül lehetetlen lesz jól élni modern társadalomban kb. úgy, mint ahogy ma ez nem lehetséges már bankszámla vagy akár internet nélkül sem. Amikor van felhő és ott tárolod azokat az adatokat, amelyekre mindenhol szükséged lehet/van és a mobil eszközöd óriási számítása kapacitással és több tíz vagy akár száz megabites internet összeköttetéssel rendelkezik akkor sok új lehetőség jelenik meg, és a sok új lehetőséget az emberek gyorsan kihasználják...
  • DeviloftheHell #3
    a faszom akar még egy asszonyt a zsebembe :D azonositásra fizetésre stb e ujlenyomat egyszerübb és sosem hagyod el (kis kivételek persze elöfordulnak, jakuzáknak szopás)
  • BlackRose #2
    A Microsoft megkérte az Intelt, hogy készítsen 16 magos Atom-ot a szerverekbe... szerintem ha már készül a Windows for ARM akkor lehet, hogy az ARM-ot is megkérte hasonló dologra, hiszen a fogyasztás az ami fontos a datacenter esetében (és a felhők jönnek ha tetszik valakinek ha nem) és az ARM érdekes lehet a szerverekben is... Ugyanakkor a Cortex A15 már támogatja a virtualizációt ami ugye mobil eszközökben is jól jöhet de mondjuk úgy 3+ év múlva, szerverekhez viszont már elengedhetetlen... szóval lehet, hogy az ARM nem tervez holnapra 64 bites CPU-t, de hogy még 2015 előtt lesz ilyen az szinte 100% biztos.

    Chriss745: nincs ma már telefon... van zsebszámítógép vagy mobil eszköz (nevezd ahogy akarod) amelyiken néha-néha telefonálni is lehet... az elkövetkező években a mobil a felhőn fog élni gyors 4G kommunikációval, gondoskodik sok mindenről ami nekünk fontos (igazi Personal Digital Assistant lesz), használni fogjuk igazolásra, pénzügyi transzakciókra, kommunikációra, dokumentálásra és még számtalan olyan dologra amit ma még ki sem találtunk... szóval nem úgy kell nézni a dolgokat, hogy minek a 2 vagy 4 mag és 3D a telefonban, hanem úgy, hogy a mobil készűlék mennyire alkalmas a napról-napra megjelenő újabb és újabb lehetőségek kihasználására. (Most már befejezem mert kezdek Raymond Kurzweil lenni ).
  • Chriss745 #1
    Hat mert aztan a ket magra meg a 3D-re kurv@ nagy szuksegunk van a telefonokban, tabletekben, mar ertem miert hanykodok ejszakankent, mert nincs ilyenem. Ezt is le akarjak toli a torkunkon, ha nem 3D-s a telefonod, akkor az szar. Majd jol eloveszem a regi tegla nokiamat, az tenyleg 3D-s, akkora.

    Visszaterve a szerver kerdesre, ha meg tudjak oldani a memoria cimzest 4GB felett, nem kell a 64 bit persze, de ha nem, akkor nem sok jot josolok nekik ezen a teruleten.

    GO ARM GO (egy ARM reszvenyes :) )