Hunter

Statisztikai véletlen, vagy több ennél Japán katasztrófája?

2004 végétől kezdődően nagy erejű, szökőárakat előidéző földrengéssorozat rázta meg a világot, először Indonéziára, majd Chilére, legutóbb pedig Japánra csapva le. Az ilyen erejű rengések összességében ritkák, 1900 óta mindössze hét érte el, vagy haladta meg a Richter skála szerinti 8,8-as erősséget.

Mit jelent vajon, hogy a hétből három gyakorlatilag 6 év leforgása alatt zajlott le? Míg több tudós is azt bizonygatja, hogy ezek a "mega-rengések" nagy erejű szeizmikus események előfutárai, sokan csupán egy statisztikai véletlennek minősítik a világunkra zúduló katasztrófasorozatot.

A Japánban pusztító rengések rendkívül hasonlítanak ahhoz a sorozathoz, ami a múlt század közepén alakult ki, vélekedik Charles Bufe, az USA Földtani Intézetének (USGS) nyugalmazott szeizmológusa. A 12 év leforgása alatt végbemenő, csoportosulást feltételező szeizmikus események három 9-es, vagy annál magasabb erősségű lökésből tevődtek össze, melyek Kamcsatkát, majd Chilét, végül pedig Alaszkát sújtották. Az esély, hogy ilyen nagy földmozgások ilyen rövid időszak alatt véletlenszerűen alakuljanak ki, mindössze 4 százalék, tette hozzá Bufe, aki kollégájával, David Perkins-szel egy 2005-ös elemzést frissített.

Tanulmányuk szerint a legutóbbi nagy földmozgások a mega-rengések egy új, globális kitörésének kezdetét jelezhetik. Modelljük körülbelül 63 százalék esélyt ad arra, hogy az elkövetkező 6 éven belül újabb legalább 9-es erősségű földrengés pusztítson. "Megnőtt ezeknek a nagyon nagy földrengéseknek a veszélye" - jegyezte meg az Amerikai Szeizmológiai Társaság napokban lezajlott éves ülésén.

Ez elég nyugtalanító annak fényében, amit a tudósok a japán eseményeket beindító március 11-i 9,0 erősségű Tohoku-rengésről napvilágra hoztak. Az eredmények szerint a fő lökés megrepesztett egy eddig lezárt, több mint 250 kilométer hosszú és 175 kilométer széles szeizmikus határterületet. Bár a földrengés erejének nagy része az első 2 percben szabadult fel, számos utórengés - többségük 6,4-es, vagy afölötti erősségű - alakult ki a rákövetkező bő 20 percben. Összességében ez a rengés és az utórengések olyan területeket szakított fel, amik öt korábbi, egymástól független rengés alkalmával csúsztak össze. Ennek eredményeként a legnagyobb japán sziget, Honshu teljes északi része közel 1 métert mozdult el kelet felé, miközben az egyik, a rengés epicentrumához közel eső területe 5,4 métert csúszott vízszintesen, 1,1 métert pedig süllyedt. Ez a hirtelen mozgás jelentősen súlyosbította a partokat néhány perccel később elérő cunami pusztítását.

Több tudós ugyanakkor úgy véli, hogy a látszólagos sorozat, ami Japán mellett magába foglalja Indonéziát és Chilét, valójában egymástól független eseményekből tevődik. "Amikor statisztikai teszteket futtatunk, gyakran kapunk érdekesnek tűnő számokat" - mondta Richard Aster, az Új-Mexikói Bányászati és Műszaki Intézet geofizikusa, aki szerint ebben az esetben az események összesűrűsödése a statisztika kis mintavételezési méretéből adódik. 1900 óta mindössze 14 földrengés volt, ami meghaladta a 8,5-ös erősséget, és míg a modern szeizmológia alig több, mint egy évszázadra képes visszatekinteni, a nagy földrengéseket kiváltó tektonikus folyamatok évszázadok, sőt évezredek alatt mennek végbe.

Egy, a fentiektől független elemzés a nagy rengések adatbázisait vizsgálta át a csoportosulás bizonyítékai után kutatva. Andrew Michael, a USGS szeizmológusa kollégáival ellentétben nem egy rengési küszöbértéket használt, hanem különböző erősségi küszöbértékekkel több statisztikai elemzést lefuttatva, valamilyen rendszert próbált felfedezni a rengésekben, azonban semmit sem talált. "Rengeteg tesztet futtattam le és nem látom semmi okát annak, hogy elvessük az események véletlenszerű kialakulásának elméletét" - mondta.

Ez nem jelenti azt, hogy a nagy rengések nem gerjesztenek további szeizmikus tevékenységet. Nagyjából 4 hónappal a 2004. decemberi indonéz földrengés után egy 8,6-os rengés alakult ki a partoknál az első rengés feszültség újra eloszlásának eredményeként. Általában a hasonló események a földrengés közvetlen környezetére korlátozódnak. Bár arra is akad bizonyíték, hogy a földmozgások több ezer kilométerrel távolabb kisebb rengéseket váltanak ki, annak nincs jele, hogy ugyanez a nagy rengésekkor is megtörténne.

Ezt támasztja alá a Nature-ben március 27-én megjelent kutatás is, melyben Tom Parsons és Aaron Velasco szeizmológusok a USGS földrengés adatbázisának elemzésével vizsgálták, vajon egy-egy adott terület 7-esnél nagyobb erősségű rengései kiválthatnak-e közepes rengéseket a világ más részein. 1979 és 2009 között a szeizmométerek 205 ilyen rengést észleltek, melyek többsége helyi utórengéseket gerjesztett, azonban a kutatópáros nem talált növekedést a távoli, 5-7 közé eső erősségű rengések számában. Elemzésük szerint egy nagy rengések utáni feszültség újra eloszlás területe nem haladja meg az eredeti rengés törésvonala hosszának az epicentrumtól számított két-háromszorosát, vagyis a mega-rengések sem gerjeszthetnek nagyobb rengéseket a kialakulásuktól számított pár ezer kilométeren túl.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mor3llo #33
    Tudod a geológiában, földtudományokban az aktualizmus elve működik. Azaz feltételezzük, hogy azok a folyamatok, erők, események történtek, hatottak a múltban is, amik most történnek. Enélkül csak úsznánk a zavarosban.
  • cateran #32
    Ezt most nem ertem..a HAARP nem valami mitologiai dolog...,hogy mire hasznaljak vagy hiogy egyaltalan hasznaljak-e valamire, az mar kerdeses...
    En mondjuk 1 huncut budos szot nem ertek az egeszbol es nem azert mert angol:P
    Ebbol se:D

  • gemihu #31
    Röviden a cikk: nem kizárt,hogy összefüggés van a rengések között,de az sem,hogy nincs, persze lehet,hogy tévednek és mégis..

  • Rotyoka #30
    Beszarok a sok idiótán aki már megint a HAARP-al jön... Most ti komolyan ilyen hülyék vagytok? Ha ennyire titkos dolog lenne ott, (vagy van ott) soha nem tudnád meg, ráadásul nem így. Mikor jöttök már rá, hogy ez csak egy HOAX?
  • Absorb #29
    Ha visszacsinálni nem is tudjuk, de legalább elkezdhetnénk felkészülni nagy mértékekben, mert ha vmi perm kori katasztrófa lesz nincsen semmi esélyünk..:S És mint un felsőbbrendű fajra nézve ez szánalmas. Ha csak fele annyit foglalkoznánk a környezetünk megértésével mint a hőn szeretett gazdaságpolitikánkkal nem itt tartanánk! És ez az amitől szánalmas a dolog. Mindenki marja ami a keze ügyébe kerül, hogy az élete és az utódaié minél jobb legyen. Viszont keveseknek jut eszébe, h ha tönkreteszünk mindent önös érdekek végett vagyonunk ugyan lesz, de jövőnk nem... Vajon mennyit ért a fajunk készpénzben??
  • Tower Guard #28
    Utána lehet nézni ennek a HAARP-nek, elég érdekes. Egyébként bármi lehet, de ezt visszacsinálni már úgysem tudják.
  • NEXUS6 #27
    Valaki szóljon már rá arra a motkányra a délisarkon, hogy hagyja abba a makkgyűjtést, mer bajlesz!
  • Yv@n #26
    herp-derp?
  • zola2000 #25
  • Dredd #24
    HAARP