Hunter

2011-ben megkezdődhet egy kínai űrállomás kiépítése

Kínai sajtóértesülések szerint elkészült jövendő űrállomásuk első modulja, ami a tervek szerint 2011-ben foglalhatja el a helyét a világűrben.

A közel 8500 kilogramm súlyú ember nélküli Tiangong-1 modult egy kínai Long March 2F rakéta állítja földkörüli pályára a jövő év első felében, olvasható a Xinhua hírügynökség közleményében. Valamivel később egy másik űrhajós nélküli egység, a Sencsu 8 űrhajó is pályára áll, hogy hozzákapcsolódjon a modulhoz, demonstrálva a kínai űrállomás dokkolási képességeit és az űrhajó automatikus navigációs rendszerét.

Jelenleg a Tiangong-1 tesztelése zajlik, ami magába foglalja a modul elektronikus, mechanikus és hőtani tulajdonságainak vizsgálatát, tudta meg egy katonai forrástól az állami hírügynökség. Az űrállomás Kína nagyszabású űrprogramjának a része, ami 2003-ban érkezett el első jelentős mérföldkövéhez a nemzet első emberi űrrepülésével, azóta pedig már az első űrsétát is maguk mögött tudhatják a kínai űrhajósok, a taikonauták. A Sencsu 5 sikerével Kína Oroszország és az Egyesült Államok mögött a harmadikként írta be magát az űrkutatás történetébe, mint az űrbe önerőből embert juttató nemzet.

Az űrállomást idővel be is népesítik, azonban az űrhajósok fogadásának előfeltétele, hogy a Sencsu 8 küldetés sikerrel záruljon. Így a rákövetkező Sencsu 9 és 10 a tervek szerint 2012-ben már kínai taikonautákkal a fedélzetükön veheti célba az állomást, vagyis a meglévő Tiangong-1 és Sencsu 8 párost. Az új generáció kiképzése, köztük az első női jelöltekkel már javában zajlik.


Kína természetesen szeretné bővíteni a létesítményt, ezért 2013-ban egy újabb modul kapcsolódhat a már meglévőkhöz - ez lesz a Tiangong-2 -, amit valamikor 2014 és 2016 között követ a Tiangong-3. A kínai hatóságok szerint 2022-re készülne el teljes egészében az űrállomás, ami a várakozások szerint 3 évig üzemelne.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nabateus #63
    :)
  • Akitlosz #62
    A jövő év első felének a fele már eltelt, aztán sehol semmi.
  • Tetsuo #61
    Hiaba a rendes forummotor, nem csak attol lesz jo egy forum ;)
  • Kara kán #60
    Halló!
    Kínát nem Magyarországhoz hasonlítottam, hanem a Nyugathoz.
  • halgatyó #59
    Komoly probléma az általam megfogalmazott véleménnyel, hogy nagyobbikrészt a rendkívül megbízhatatlan, agymosó jellegű és határozott egyirányultságú euroatlanti sajtó alapján alakult ki.
    Ami miatt mégis le mertem írni, az a következő 3 szempont:

    -- Az euroatlanti sajtónak vannak erősen előtérbe helyezett témakörei (élükön a környezetvédelemmel és a társadalomellenes csoportok védelmével), amiben a sajtóban szereplő infóknak és véleményeknek, szemléletmódoknak az ellenkezőjét szoktam elfogadni,
    nos a kínai témakörök szerencsére nem tartoznak a leg-irányultabb, a leg-agymosásáveszélyesebb területre, így ezekben valamivel jobbnak tartom a megbízhatóságot, főleg ha sok évre és sok sajtótermékre átlagolunk

    -- Beszélgettem külföldiekkel, akik már jártak Kínában, vagy olyan ismerőstől szerezték be a véleményüket és infóikat, akik már jártak ott,

    -- Beszélgettem itt élő kínaiakkal is, bár azt elismerem, hogy az ide elutazni képes kínai nem teljesen reprezentálja az átlag otthoni kínait:-))

    Karakán, ha a véleményedet kifejted, az is fontos, hogyannak forrására utalj valami módon.
  • halgatyó #58
    Ha a mi mostani "betegségeinkhez" viszonyítom, akkor a kínaiaké -- szerintem -- nagyon eltörpül.

    Azt nem állítom, hogy Kínában minden szép és minden jó, például a nemek arányával is vannak súlyos problémák, amik a kínai társadalomba beépült közgondolkodás igen súlyos betegségét jelzik,
    valamint a születésszámot ők mesterségesen tették tönkre, átesve a ló túlsó oldalára (pontosabban: mifelőlünk nézve ez az innenső oldal)

    Ám a két társadalom (a miénk és a kínai) annyira különbözik történelmében, gondolkodásmódjában, méretében, szomszédaihoz való viszonyában, a háttérhatalomhoz való viszonyában, stb., hogy szerintem erős túlzás "ugyanazokról a betegségekről" írni a két ország esetében.

    De ha negindokolod (én még nem olvastam az "ugatásodat ami nem megy át" ) lehet, hogy jobban megértem, hogy mire gondolsz.
  • Kara kán #57
    Hi!

    Mit szólnátok hozzá, ha megpályáznók közösen ezt a másfél milliós dolcsit?
    A bezsebelt pénz 1%-át felajánlanók az ezsgének, hogy legyen már rendes fórummotorja. Na?
  • Kara kán #56
    Ajaj!
  • Kara kán #55
    Kínával kapcsolatban tévedsz, meg Indiával is, de úgy látszik, hogy hiába ugatom ezt, nem megy át.
    Minden tünetét produkálja azoknak a betegségeknek, amelyeken mi átmentünk. Hát nem érted?
    De becsülöm bennük, hogy törekednek.
    Az afrikai ősemberek, és az arab feudalisták mások. Ők még csak nem is törekednek.
  • halgatyó #54
    Ebben igazad van (szerintem), az embernek úgy kb. 100-200 éven belül át kell alakulnia valamilyen irányba. Nem elsősorban az űr miatt, hanem mert
    a tudomány-technika rohamos fejlődése miatti óriási -- és nem elaprózott -- tudásanyag ellentmondásban áll rövid életünkkel és lassú tanulási képességeinkkel.
    Még ha a polihisztorok kora nem is várható, de a mostani tendencia a tudás fokozódó szétaprózódása felé, előbb utóbb teljesen lefékezi a fejlődést.

    Más: a szaporasággal valóban vannak gondok, de ez nagyon bonyolult -- mint tudjuk -- nem a civilizált (többnyire fehér) ember szaporodik, és ahogy egy-egy társadalom felfejlődik, a szaporodása lefékeződik.
    De egy társadalmon belül is vannak súlyos gondok, a debilek 10 gyereket gyártanak, a mérnökök max. 2-t. Ezzel nem mondtam újat, asszem.

    Egy kis terminológia, de lényeges:
    Amikor az emberiséget/Európát/Magyarországot/stb. fenyegető egyik legnagyobb veszélyről, vagyis a demográfiai halálos veszélyről beszélünk, akkor nem egyszerűen a szaporodásról van szó, az ugyanis annyira különbözik helyről helyre, csoportról csoportra, hogy teljesen használhatatlan így önmagában.

    Megjegyezném, hogy ha az emberiség a technikai visszafejlődés útját választja, az szükségképpen magával hozza a korábbi évszázadok-évezredek magas szaporodási rátáját, tehát a környezetszennyezés nem fog csökkenni, viszont az emberiség létszámát háborúk, éhinségek és járványok fogják kordában tartani. Én ettől az útválasztástól félek.

    Kínát azért tartom nagyra (mégha pillanatnyilag nem is szeretnék ott lakni), mert ott még nem az nálunk nyálban tobzódó "környezetvédők" meg "jogvédők" (kisebbségi-, bűnöző-, bevándorló-, állat-, stb...) diktálják a frankót.
    Annak a társadalomnak még van esélye, hogy a minket megfertőző társadalmi pestist vagy rákot elkerülje, és fejlődjön a csillagokig.