Berta Sándor

Hónapok óta nem működik a Google Android Market

A Wave beszüntetése után újabb komoly problémával kell szembenéznie a webes konszernnek. Számos fórumban ugyanis arról panaszkodnak a felhasználók, hogy hónapok óta használhatatlan az Android Market.

Egyes fórumokban egymást követik azok a bejegyzések, amelyek szerint számos Android okostelefon tulajdonosa képtelen rendeltetésszerűen használni a szolgáltatást. Az ok nem a felhasználók ügyetlensége, hanem az, hogy komoly gondok vannak nem csak az alkalmazások letöltésével, de telepítésével is. A Google egyelőre nem tudja vagy nem akarja elárulni, hogy mi okozhatja a problémát.

Az Android Markettel kapcsolatos helyzet egyaránt érinti az Android okostelefonok régebbi és új vásárlóit. Vannak, akik le sem tudtak tölteni az általuk kiválasztott programot a készülékükre, míg mások ugyan le tudták tölteni az adott szoftvert, de már képtelenek voltak telepíteni azt. A vállalat annak ellenére nem lépett az ügyben, hogy hónapok óta tud a problémáról. A kérdés csak az, hogy nem tudja vagy nem akarja megoldani a helyzetet.

"Tudatában vagyunk annak, hogy néhány Android-tulajdonosnak gondjai vannak az Android Market szolgáltatással. Jelenleg is keressük a probléma megoldását és szorosan együtt fogunk működni a partnereinkkel azért, hogy minél hamarabb megoldjuk ezt a szituációt. Minden ügyfelünktől elnézést kérünk az okozott kényelmetlenségek miatt" - olvasható a Google által a Golem hírportálhoz eljuttatott közleményben.

A legrosszabb az egészben, hogy jelenleg a felhasználók gyakorlatilag semmit sem tehetnek. Ráadásul nem csak ez a dolog nyomasztja a Google mérnökeit, kiderült ugyanis, hogy egyes készülékeken a Google Talk és az Android Market egész egyszerűen nem fér meg egymás mellett. Úgy tűnik, hogy az internetes társaságnak még bőven van csiszolni valója szolgáltatásain és ezt mielőbb el is kell kezdenie, ha nem akar lépéshátrányba kerülni konkurenseivel, elsősorban az Apple-lel szemben.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #25
    Kettő éves hírre irogattok?

    Friss-e vagyol-e? :)
  • narumon #24
    "és mi ezzel a probléma? Nem a gugli veri magát hogy "prémium, fantasztikus, minőségi fenomenális, soha nem lehet probléma" hanem egy másik cég ;)"

    Valóban nem a gugli veri magát rá hanem a uzerek... szelektiv-e vagye? :)
  • Sinike #23
    Hello Hölgyek, Urak.

    Én arra jutottam, h itthon képtelen vagyok letölteni, vagy frissiteni a marketröl, ám ha átmegyek sógoromhoz 2 utcányira, az ő wifijén egyből jön le minden. Ujrainditás, vagy bármi beavatkozás nélkül, csak másik wifi!!!
    Kérem, aki teheti, probálja ki máshol is, és ossza meg tapasztalatait, mert lehet, hogy csak ilyen egyszerü a megoldás, valami wifi, vagy port beállitás kérdése. És akkor sok embernek segitettünk. :-)
  • Inquisitor #22
    Az kimaradt, hogy a szoftvereknek lehet HW követelménye (proci, ram, kamera, stb.), másrészt bizonyos szoftverek csak bizonyos régiókban érhetőek el.
    Ezzel két gond van, az egyik, hogy sok telefonnál hibás az adatbázis, és úgy ismeri fel a rendszer, hogy nem tesz eleget a feltételeknek, pedig de.
    A másik meg az, hogy gyengébb gépen is mehet(nének) kifogástalanul, de a HW specifikációk miatt Marketről nem jön le vagy nem látszik ... ellenben warezban meg felteszik és használják jól.
    Szóval dolgozzanak még egy kicsit ezen is, ne csak a másolásvédelmen.
  • Magnificat #21
    jah, továbbá az általam látogatott fórumokon sem hallottam csak egyszer-egyszer, hogy abban a pillanatban nem sikerült letölteni, de kicsit később már ment.
  • Magnificat #20
    nem tudom, megnyitottam a magyar és angol nyelvű fórumot (markettel kapcsolatosak, népszerűség szerint rendezve), és korán sem láttam ilyen mértékű köz-problémát. Ha pedig arra keresett rá az illető, hogy pl "Android market download error", akkor naná, hogy csak ilyet talál. Szerintem messze nem olyan rendszeres a helyzet, mint ahogy a cikk beállítja, nekem eddig talán egyszer nem indult el azonnal a letöltés, de az bármi mástól is lehetett... pedig minden nap böngészem a marketet a GT540-esemmel.
  • fergusonpapa #19
    anyámnak vodafone 845 van gond nélkül megy.kismilio alkalmazást huztunk már rá.
  • zola2000 #18
    Jó, de a minimális rendszerigényt a google határozta meg, ha a google több minimális memóriát mondott volna, akkor ahhoz igazították volna az ilyen tmobile pulse/vodafone845 szintű telefonokat (és akkor nem 30 hanem 35 ezerbe kerülne).
  • kvp #17
    Utanna neztem es haromfajta problema van:
    -aki megvaltoztatja a google fiokjanak beallitasait, pl. az email cim domain reszet, a utanna nem tud belepni (tehat ez egy nagyon rossz otlet, bar engedelyezett a lada admin feluleten)
    -aki szolgaltatotol vasarolt keszuleket, ott le lehet tiltva par dolog (ez szolgaltatofuggo, akinel ez van arrol a google nem tehet)
    -a kapcsolatok egy reszen a tuzfalban elakad a letoltes (ez lehet szolgaltatoi vagy wifi-s tuzfal is, ki kell kapcsolni)

    A megoldas, hogy a telefon megvasarlasakor kell csinalni egy vadonat uj google-os account-ot, majd utanna ezt nem szabad modositani es mindenkeppen szolgaltatoi modositasok nelkuli keszuleket kell hasznalni, lehetoleg unlimited data plan-el (tenylegesen korlatlan nettel) vagy tuzfal nelkuli wifi-vel. (ez utobbi beallithato rendesen kezzel, csak nem tul egyszeru)

    Az sg-s cikk meg egy kisse pontatlanra sikerult...
  • bracsek #16
    a partnereinkkel azért, hogy minél megoldjuk ezt a szituációt
    minél megoldjuk :D :D :D