Gyurkity Péter

Fellép a kalózok ellen az Android

Megelégelte a Google, hogy az Android alkalmazások felhasználói igen könnyen megkerülhették a licencfeltételeket - ingyen platformot kínálnak a külső fejlesztőknek a komolyabb védelem kialakítása érdekében.

A fejlesztőknek szóló hivatalos blogon megjelent bejegyzésben arról olvashatunk, hogy maga a Google készítette el az új rendszert, amely a jövőben ingyen áll minden külső fejlesztő rendelkezésére, mégpedig "Licensing Service for Android Applications" néven. Ennek feladata a licencfeltételek komolyabb betartatása, mégpedig real-time módon, az internetkapcsolaton keresztül.

A keresőcég szerint egyszerű és biztonságos módját teremtik meg a kalózmásolatok kiszűrésének, amire azért van szükség, mert jelenleg a legtöbb esetben elegendő az adott alkalmazás "apk" telepítő fájljainak beszerzése, valamint a program telepítésének ismerete a másolásvédelmi és licencfeltételek megkerüléséhez. Az új megoldás lehetővé teszi a fejlesztőknek, hogy saját alkalmazásaikba beépítsék a szükséges függvényeket és programkódot, az interneten keresztül tartva a kapcsolatot a Google központi licencszerverével, amely az Android 1.5-ös verziójától felfelé leellenőrizheti az adott alkalmazás licencét, mégpedig az értékesítési ponttól függően.

A kritikusok rögtön megjegyezték, hogy az alkalmazások offline üzemmódjáról nem esett szó (itt néhányan a legdrasztikusabb lépést, vagyis a program jelentős korlátozását, működésének ellehetetlenítését is elképzelhetőnek tartották), ám az Android Developers weboldalon megjelent részletes anyag szerint a fejlesztők felhasználhatják a speciális gyorstárat, amely offline módban is engedélyezi az alkalmazás további használatát.

A platform már jelenleg is elérhető a külső fejlesztőknek, a Google pedig arra számít, hogy a jövőben az alkalmazások nagy része igénybe is veszi azt, ezzel pedig igencsak megnehezítik a kalózok dolgát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • levente68 #38
    Te, narumon, mikor pusztulsz már ki innen?
    Annyira szemét kis paraszt vagy, hogy az vérlázító!
    Te ugattad a lehginkább, hogy azért jó a szifon, mert könnyű használni, most meg lenoobozol valakit, mert egy szokvány műveletet nem tud megtenni egy szar sznob iFos-sal?!?!
    Törje fel, e-mailezze, stb... te hülye szar, erre való a BT, nekem se kell mobilnet, mert NEM, WiFi sincs mindenhol, basz*dj meg, te csicska, applecsicska!
    Nem kevesen vagyunk, akiknek a hobbija és a munkája is az IT, az ilyen majmok, mint te ne ugassátok már, hogy mindaz, amit nem tud a szar djágaszágotok, az csak hülyéknek gond!
    De letekernénk már páran a bmw-s kiskocsog fejedet.....
  • farxis #37
    szardroid! sohasem érheti utol az Apple minőséget!!! ez sem sem más!!! a nasanal is Apple gép irányítya az űrsiklókat!!!
  • narumon #36
    Szemtől szemben is elmondom én ezt neked...
    Hagy világosítsalak fel azért mielőtt itt telesírod a forumot, hogy téged "leugattak". Ezt írod:

    "A lányom telefonjára egy egyszerű képet sem lehet átkűldeni."

    Át lehet, csak ezek szerint nem értesz hozzá, de legyen igazad a telefon a szar.

    "De ha én csinálok fotókat, lehet hogy ő is szeretné megmutatni az anyjának, amikor elmegy hozzá."

    Egy csomó úton módon meg lehet ezt oldani, a legegyszerűbben úgy ahogy bármilyen más esetben cselekednél, elküldöd emailben. Szabványos, gyors, egyszerű. Persze a telefont szidni ez miatt egyszerűbb...

    "Én nem a minőségét kifogásolom, hanem a roaming árakat. Ráadásul PDA és egy mobil közt van külömbség. Én feltettem a Navigont, de elég kicsi a képernyő. Amúgy szép lenne. A google saját térképe meg állandóan használja a netet. Nem kevés forgalmat generálva. Csak ezért mondtam. "

    Hmm elvileg itt nem a minőséget kifogásolod hanem a roaming árakat. Egy GPS navigációnál ez nem tudom hogy kerül elő, mert nyilván nem fog. A minőséggel meg nincs bajod. Veszel egy Igot (vagy bármelyiket) és navigálsz orrba szájba roaming nélkül. Ha meg van "igazi" GPS mind a három kocsiba akkor meg miért is jött fel? Nekem is van a kocsiba beépített GPS de iphonere is megvettem az igot mert sokszor jön jól amikor idegen városban akár gyalog vagyunk. Ennyi. Kisebbségi komplexusom meg szerintem nem nekem van, de ez már egy másik forum témája lenne.
  • speed2006 #35
    Hát próbáltam finoman, de látom nem megy. Elég paraszt vagy. Így neten keresztűl.
    Semmi szükségem IGO-ra, többek közt. Hidd el van elég pénzem. CSak éppen nem rajongok a mobil navigációért. De baszki, van rendes igazi GPS mind a három kocsiban. Szerencsére nem Magyarországon élek. Ez nem jelenti hogy lenézem az országot, csak jobb itt.
    Ne itt éld ki a kisebbségi komlexusod.
  • FoodLFG #34
    Mintha az agyonkorlátozott ájfón sokkal jobb lenne. Pedig ott maga sztív dzsobs nézi át az összes szoftvert, hogy nehogy valami csúnya dolgot csináljanak. LOL
    http://itcafe.hu/hir/lookout_mobil_adatlopas.html

    Figyelni kell, hogy az ember mit telepít fel. Már eleve böngésző bővítményt kockázatos telepíteni.
  • kvp #33
    Ebbol letezik java-s valtozat nokia es sony-ericsson telefonokra is, bar az orosz fejlesztes. Egyebkent a telefon megkerdezte, hogy adjon-e hozzaferest az adatokhoz a programnak es a felhasznalo donthetett hogy igen vagy nem. A google szabadsag azt jelenti, hogy az ember azt csinal a keszulekevel amit akar. Akar hulye is lehet. Az apple ezzel szemben alapbol feltetelezi, hogy a felhasznalo hulye es meg kell vedeni sajat magatol. Sok embernek ez jobb, de engem szemely szerint idegesit ha mas akarja eldonteni, hogy mit akarok es hogyan.
  • narumon #32
    Éljen a nagy "google szabadság": Az App Store-nak megfelelő Android Marketben létezik egy alkalmazás, mely a felhasználók millióinak adatait gyűjtötte össze és küldte el egy kínai szerverre. Az ingyenes program háttérképeket jelenített meg, élete során 1.1-4.6 millió letöltés történt. Pontos adat nem ismert, mert az Android Market sem közöl egzakt információt. A programot Jackeey Wallpaper készítette, még a neve sem áll jól.
    Az alkalmazás továbbította a SIM kártya számát, előfizetői azonosítót és a hangposta jelszavát is a www.imnet.us weboldalra. Az oldalt kínai Shenzhenben birtokolja valaki. Az adatlopást a las vegasi Black Hat konferencián a Lookout nevű biztonsági cég hozta nyilvánosságra.
  • narumon #31
    "Csak garanciavesztessel jar."

    Max ha látszik rajta.... (az meg elég nehéz)

    "Arrol nem beszelve, hogy a feltort telefonokat barmikor letilthatjak a halozatrol es nem lehet ra legalisan programokat tenni a hivatalos boltbol sem."

    Megint a parasztvakítás. A feltörés nem egyenlő a függetlenítéssel. Feltröt telefont nem tiltott ki még soha senki, (mint ahogy nem is érdekük), ráadásul tökéletesen megy a hivatalos bolttal (már miért ne menne?)

    "Akar firefox-ot vagy desktop operat is hasznalhat az ember, vagy barmilyen linux-os szoftvert..."

    Ez az amit a legtöbben szeretnének elkerülni. Persze Geeknek jó.
  • narumon #30
    "ps: Az iphone eseten a jailbreak egy illegalis muvelet es senkitol nem varhato el, hogy a hasznalat erdekeben feltorje a keszuleket."

    USA-ban már kimondták, hogy nem illegális és szerintem nekem magyarországon sem tudná senki megmagyarázni, hogy az!
  • narumon #29
    Látod a lányod szar fonjára vennél egy iGO-t és akkor külföldön is navigálhatnál rendesen, normálisan nethasználat nélkül.