Molnár András

A Windows 7 újdonságai

A Vista megjelenése óta eltelt közel három év alatt a fejlesztők az előd sok hiányosságát pótolták, de rengeteg újítást is építettek a rendszerbe. Október 22-én jelentették be hivatalosan a Windows 7-et, a hazai premier az idei Game Show-n volt néhány napja. Lássuk, milyen újdonságokat várhatunk az új Windowstól!

Telepítés/indulási idő/leállási idő

Az operációs rendszerek legalapvetőbb funkciói. Telepíteni, bekapcsolni, kikapcsolni. Az első benyomás a legfontosabb, és a Microsoft gondoskodott róla, hogy a Windows 7 fényes képet mutasson. A telepítés gyors és egyszerű, mindemellett látványnak sem utolsó. Nincsenek fölösleges kérdések a telepítés során, a beállítások nagy részét már a telepített rendszer konfigurálásakor végezhetjük el. A telepítés első részében - mint azt a Vistánál már megszokhattuk - kell megadni az alapbeállításokat, így nem kell az egész folyamatnál jelen lennünk: elég csak elindítani a telepítést, a többi már megy magától.

A grafikai megjelenítésért továbbra is az Aero (Authentic, Energetic, Reflective and Open) felelős, melynek három fontosabb csomagja: Peek, Shake és Snap. Mivel a Windows 7 tulajdonképpen a Vista továbbfejlesztése - ugyanazzal a hardverkövetelménnyel, kompatibilitási modellel - kiemelném a legfontosabb változásokat, módosításokat.

Aero Peek

Amikor már huzamosabb ideje dolgozunk a gépen, könnyen azon kaphatjuk magunkat, hogy annyi ablakot (alkalmazást) nyitottunk meg, hogy egyszerűen nem találjuk magát az Asztalt. Itt jön képbe az Aero Peek! A Peekben találhatóak a Vistában már megismert szolgáltatások, mint például a Flip 3D (3D-s ablakok közötti váltás), melyet továbbra is a Windows+Tab gombokkal használhatunk (feltéve, ha engedélyezve van).

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Az Aero Peek újításai közé tartozik a tálca jobb oldalán helyet foglaló, hosszúkás formájú gomb. Ha rákattintunk, az összes ablakot a tálcára küldi, így könnyen visszatérhetünk az Asztalhoz. Ha még egyszer rányomunk, akkor visszaállítja az első kattintás előtti állapotot, tehát azt, amikor még valamennyi ablak nyitva volt. Kattintás helyett használható a Windows+D (mint Desktop) billentyűkombináció is.

Egy másik újítása a Peeknek, hogy ha a tálcán lévő alkalmazások fölé visszük az egeret, egy előnézeti kép tűnik fel. Ha az alkalmazás támogatja - mint például az új IE - ha több lap van nyitva a böngészőben, akkor azokat képes külön-külön megjeleníteni. Az aktuális előnézeti képhez tartozó alkalmazást (vagy például böngésző esetén a megfelelő lapot) előtérbe is hozza, elrejtve a többi alkalmazást. Érdekesség, hogy mondjuk a Media Player esetén nemcsak hogy egy előnézeti képet, de élőképet mutat a játszott videóról, akár több Media Player esetén is. Az XP-ből megszokott WMP kiegészítés a tálcán itt az előképhez kapcsolódva jelenik meg, ezzel is helyet megtakarítva a tálcán.

Aero Shake

Ha egyszerre több ablak van nyitva, de csak az egyikre szeretnénk koncentrálni, könnyen elkalandozhat figyelmünk. Erre fejlesztették ki a Shake-et. Egyszerűen csak megrázzuk a kívánt alkalmazás ablakát (pontosabban mondva: megragadjuk (grab) az egérrel az alkalmazás ablakának főcímsorát, és megrázva (& shake)) láss csodát, az összes többi ablak lekerül a tálcára. Az ablak újbóli megrázásával visszatérhetünk az előző állapotba.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Egyedül abban az esetben nem működik, ha valamelyik alkalmazás üzent, például amikor az Internet Explorer induláskor ellenőrzi, hogy alapértelmezett böngésző-e. Akinek nincs kedve az egérrel bajlódni - mondjuk aki notebookról használja a rendszert, és nincs külső egér csatlakoztatva - , használhatja a Windows+Home billentyűkombinációt is.

Aero Snap

A Snap segítségével könnyen átméretezhetjük az alkalmazásokat. Ha egy alkalmazás ablakát a képernyő tetejéhez húzunk, akkor az ablak teljes méretre vált. (Az egérmutatónak érintenie kell a képernyő tetejét!) Ha bal oldalra, akkor az alkalmazás ablaka a képernyő bal oldali felét fogja kitölteni, jobb oldalra hasonlóan működik. Ez elsősorban akkor lehet hasznos, ha egyszerre szeretnénk két dokumentumot, vagy weboldalt nézni. Természetesen itt is használhatóak a gyorsbillentyűk (Windows + nyilak - bal, jobb, fel, le).

Start Menü és a Tálca

Megmaradt a Vistából megismert, nagyon hatékony kereső, mellyel elsősorban az alkalmazások indítása, és a beállítások megtalálása válik gyorsabbá. Az éppen futó programokat és a gyorsindítást a tálcán összevonták, így csoportokba rendezve, név nélkül jelennek meg a programok ikonjai.

Egyéb újítások

Egyszerűen válthatunk több megjelenítő eszköz között a Windows+P gombok lenyomásával. Ez akkor nagyon hasznos, ha például két monitor, vagy monitor-projektor párosításban szeretnénk használni a Windows 7-et. Ilyenkor több lehetőség is rendelkezésünkre áll (Asztal tükrözése, kiterjesztése, stb.). Első ránézésre feltűnhet a Vistát használóknak, hogy eltűnt a Sidebar. Valójában ott van, de mégsincs. A rendszer alapértelmezésben csak akkor indítja el, ha legalább egy Gadget használatban van, így aki szereti, használhatja, aki pedig idegenkedik tőle, annak sem fogja lassítani rendszere indulását.

A felhasználói felület megújítása mellett a rendszerhez telepített programok is jelentősen megváltoztak. Érdemes megnézni például a számológépet, amiben már mértékegységek váltására, dátum számításra, statisztikai funkciók használatára is lehetőségünk van. Mind a Paint, mind a Wordpad megkapta a 2007-es Office-ból már ismerős, szalagos menüsávot.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

Érdekes módon viszont néhány alkalmazás kikerült a Windowsból, így a Windows Mail, az operációs rendszer beépített levelező kliense, a Windows Movie Maker vagy a Windows Live Photo Gallery (Fotótár). Ezek a programok a továbbiakban a Windows Live Essentials programcsomag keretében érhetők el, csakúgy, mint más alkalmazások, mint például a Windows Live Messenger.

Biztonság és hálózat

Habár Vista óta sokat fejlődött e téren is a Windows 7 - kevesebb biztonsági figyelmeztetést kapunk -, még mindig elég zavaróak az olyan figyelmeztetések, amikor ismeretlen gyártótól való szoftver váltja ki azt. Hálózat terén az Otthoni csoportok bevezetése nagyban leegyszerűsítette a Windows 7 gépek közötti helyi hálózat létrehozását. Egyszerűen beállíthatjuk a segítségével a fájlmegosztást, a megosztott nyomtatókat, vagy akár a médiaadatfolyam-továbbítást.

Sebesség, stabilitás

Talán a legerősebb pontja az új Windowsnak a sebesség. Köszönhetően az egyszerűsített kernelnek és az átgondolt felhasználói felületnek, a Windows 7 kevesebb memóriát használ, mint a Vista.

Összefoglalva, a Microsoft nagyszerű munkát végzett. A Windows 7-ben remekül kijavították a Vista hibáit, pótolták a hiányzó dolgokat, emellett rengeteg újítás is került bele. Aki kihagyta a Vistát, és van lehetősége (adott a megfelelő hardver és szoftverkörnyezet), mindenképpen érdemes Windows 7-re váltania. Akinek Vistája van, annak is érdemes feltelepítenie az új Windows-t, hiszen közel megyegyező hardverkövetelményei vannak, ezzel szemben biztonságosabb, és nem utolsósorban gyorsabb rendszert, bővebb szolgáltatásokat nyújt.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Frankos #120
    Látszik, hogy 1 évvel a Win7 és 4 évvel a Viszta megjelenése után mennyire érdekli az embereket a WinF*S 7, meg a 64 bit úgy általában a "rengeteg fícsörével" együtt


  • csumkox007 #119
    Üdv.
    Windows 7 van a gépemen

    Nekem az a probléma szokott lenni hogy első bekapcsoláskor a gépem kék képernyőn szokott megjelenni (nem kék halál) csak ilyen kék alapon szokott lenni az egész, de ha kinyomom és újra bekapcsolom akkor viszont normálisan el indul, elég idegesítő ez. aki tudja hogy mi a gond a rendszerrel vagy esetleg a géppel amire nem tartók nagy valószínűséget, az írja meg, előre is köszönöm.
  • Aliceloveee #118
    Hali. Lenne 1 kérdésem. Na, az van, h nem tudom, h az ilyen -> ♥ jeleket, hogy kell letölteni, ha egyáltalán le kell tölteni, pls segítsen valaki, mert ehhez szőke vagyok.
    Előre is köszi!!!
  • Pra #117
    Sziasztok!

    Segítségre lenne szükségem,
    Windows7 bejelentkező jelszavát 2-3 hetente cseréljük (gyerek miatt)és most olyan problémával szembesültünk ,h a jelszót elfelejtette a párom.
    Kérdés: mi a legjobb megoldás ,hogyan lehet feltörni ?
  • krajcsovszkig #116
    Be lehet úgy is állítani valahol. És megszámoltam, ugyanannyit kell kattintani Win7-en a mélyreható kereséshez, mint XP-ben, ha meg TC-vel keresel, akkor meg kell hozzá azt nyitni. Az eredmények jobban használhatóak, mint bármi másnál amit eddig láttam (egy csomó plusz infót kiír, lehet menteni a keresést, stb.), tehát szerintem ugyanolyan jó mint bármi más, hogy ki mit használ az már tényleg csak megszokás kérdése.
    Az indexelést mappánként lehet ki-be kapcsolni, tehát ha zavarja a torrentet, akkor arra a mappára elég kilőni, egyébként utorrentet nekem nem zavarja. Ha meg nem kapcsolod ki, akkor semmilyen teljesítménybeli hátrányod nem lesz, mert csak akkor csinálja, ha nem zavar vele és nem akksiról megy a gép (tehát mégcsak nem is meríti fölöslegesen)
  • Magiszter #115
    Enyhe túlzás volt azért. Az indexelt cuccokat elsőre kiköpi, de ha nincs közötte az amit keresek akkor csak egy mélyreható kereséssel találja meg. Kb 2x futtattam eddig ilyen keresést, de könyörgöm. Ha rányomok a szörcsre akkor ne csak az indexelt vackokat keresse hanem mindent! Én amúgy ki szoktam kapcsolni az indexelést mert ha éppen egy olyan mappát babrál ahova megy a torrent, akkor elszáll a letöltés, mondván egy másik program turkál benne.
    Total Commander for President!
  • Flang3r #114
    "- Windows Search: Ennek se látom sok értelmét, sose találja meg úgyse azt amit keresek."

    Na kérem ezt vegyék jegyzőkönyvbe tisztelt bíróság ! Akkor meg minek körülötte az akkora hoki?? és főleg minek írják bele a fícsörök közé?? és főleg mi a büdös l*f*sznak lassítja külön szörvájsz a Windows7-es gépeket ha még egy nyomorult keresést se tud végrehajtani????!!!!

    a keresés tipikusan a számítógép egyik alapfeladata, az adatbázisokban való kutatás... kb. a 60-as évek óta létezik a találatokra 100%-os módszer, akkor vajon miért pont a WinFOSban nem működik , és miért működik érdekes módon a Total Commanderben rendesen 100%-osan??

  • krajcsovszkig #113
    :)
    - Nemtom pontosan hol lehet, illetve hogy mire (azt tudom hogy EEE PC-re lehet valahol és röhejesen olcsó, talán pont itt az sg-n írták pár hónapja) viszont a HP 13,3"-os, multitouch kifordíthatós monitorú csodanotija külföldön kb 150 ezer Ft, szinte pont annyi mint az ugyanolyan hardverű sima 15"-osok (itthon persze nincs...)
    - A HTPC nekem azt jelenti, hogy távirányítóval teljesen irányítható és van benne tvtuner meg minden ami kell egy helyen, illetve a kezelőfelülete bármilyen régi szar videoton tévén is olvasható
    - Azt csak úgy megjegyeztem, hogy lehet azt is, de persze én is 64bitest használok :)
  • Magiszter #112
    - 13"-os tácsszkrín? Hát ha még a 15"-os is 10k lenne befizetnék (hol lehet ilyet csináltatni? Gari ugrik ha megteszem?). De én tényleg csak úgy látnám igazi értelmét ha mondjuk van egy gép X helységben és egy 24-32" -os monitor egy másikban amin lehet ügyködni (akkor talán még a media centernek látnám értelmét, így belegondolva).
    - HTPC-nek használom a notimat is (márha annak számít hogy rádugom HDTV-re és onnan nézek minden filmet ha ingerenciám támad.), de bőven jó nekem az MPlayer minden média lejátszására.
    - Eh... machinálni és aztán még instabil is lesz? Nem a lehetőségről van szó, hanem hogy csípőből tudja a 4+ gigát a nélkül hogy a kisujjadat megmozdítanád. Mégis csak jobb mint a sufnituning.
    - total commander sörcsjét jobban kedvelem, de ez már tényleg ízlés kérdése. :-D
  • krajcsovszkig #111
    Egyetértek, de:

    - Egy táccsszkrín 13"-os notira kb 10 ezer forint, amihez nem kell milliomosnak lenni. És elég jó tud lenni, pl rajzolgatni rá meg ilyenek, akár úgy, hogy közben kivetíted amit rajzolsz, tehát olyan mint egy interaktív tábla.
    - MediaCenternek HTPC-n van értelme, én a notimat arra is használom és elég jó. (Bár sok hülyesége van, de ennél csak rosszabbat találtam eddig, pénzért)
    - 64-bites program pl a Cryengine editorja. 32-bites módban nem is lehet vele megépíteni a pályákat, csak gyakorolni rajta max. Egyébként akár 16x 4 giga ramot meg lehet etetni a 32 bites Vistával is, csak parancssor kell hozzá, lassú lesz, instabil és ordenáré bugos, de működik, 8-12 gigáig egész jól. :)
    - WL Search nekem mindig mindent megtalál, még akkor is, ha nincs indexelve (persze ehhez kell egy kicsit kattintgatni, de az XP-s buzi kutyánál így is sokkal jobb)

    Szóval jó ez, csak kár hogy nem lehet a Vistát ingyen/max 10ezer Ftért frissíteni rá...