Dojcsák Dániel

Startol a magyar Vista

Végre valahára Magyarország angolul nem beszélő lakói is elkezdhetik feltelepíteni a Microsoft legújabb szoftvereit, hiszen a mai naptól kezdve magyar nyelven is elérhető a Windows Vista, Office és Exchange. Ugyan a lakossági vásárlóknak még várnia kell néhány napot, de az ezer főnél is több vendéget számláló bemutatón a Microsoft igyekezett a vállalati ügyfeleket újra meggyőzni arról, hogy az új színes-szagos verziókkal könnyebb lesz az élet.

A HungExpo B pavilonjában szervezett bemutatóra a Microsoft Magyarország főként olyan vállalatvezetőket és IT döntéshozókat várt, akik az elkövetkezendő hónapokban-években felelősek lesznek azért, hogy az "5 éve veretlen XP" és holdudvara lecserélődjön a 2007-es termékekre. A bemutató házigazdája nem más volt, mint kishazánk boxoló hőse, Kovács Kokó István, aki egy 12 menetes boxmeccsre invitálta a vendégeket. A piros sarokban a Windows XP, míg a kék sarokban a Vista készülődött a megmérettetésre.

Mivel kissé groteszk lett volna, ha monitorok és egerek csatáznak egymással, ezért a Microsoft Magyarország munkatársai estek virtuálisan egymásnak. Szegény Győrffy Péter, Windows termékmenedzser kapta azt a hálátlan feladatot, hogy védje az elavult operációs rendszert, amire Pozsony Balázs és társai cinikusan licitáltak a Vista és az új Office tulajdonságaival. A show kedves és aranyos volt, bár nem lepődtünk meg azon, hogy komolyabb újdonsággal nem rukkoltak elő, mivel is lehetett volna.


Ugyanakkor a szoftvergyártó és a fogyasztók számára is kritikus dolog, hogy képesek legyenek különbséget tenni a két rendszer, a két verzió között. A bohóckodás viszont erre nagyon jó eszköznek bizonyult, a munkahelyükről egy napra elszabadult döntéshozók láthatóan jól érezték magukat és az ingyenebéd és szabadnap mellett egy párhuzamos képet kaptak a változásokról. Egy IT szakember számára természetesen parasztvakítás a bemutató legtöbb eleme, de a cégvezetők laikusként is megérthették miről van szó.

Az előadók többnyire az új kezelőfelületet, a biztonsági funkciókat, az integrált üzenetküldést és a hatékonyabb munkavégzést segítő irodai megoldásokat emelték ki a rendszerrel kapcsolatban. Előbb utóbb természetesen minden Windows környezetet üzemeltető vállalat kénytelen lesz váltani, hiszen az Office 2003 downgrade lehetőség csupán 2008-ig él majd, addig is csak mennyiségi licenc formájában. Az XP valószínűleg néhány évvel tovább él, de mivel azonos vagy alacsonyabb áron kerül forgalomba, ezért ha a hardver kritériumok nem akadályoznak majd, biztosan kevés XP fanatik marad.

Vityi Péter, a Microsoft Magyarország vezérigazgatója kérdésünkre elmondta, hogy a kezdeti időszakban szinte teljesen az OEM változatok iránti igényre számítanak és függetlenül a cégmérettől - legyen az kis-, közép- vagy nagyvállalat - új számítógépvásárlással együtt fogják beszerezni az új operációs rendszert. Ennek oka az OEM licencelési korlátok mellett főleg a jelenlegi vállalati konfigurációkra jellemző kevés rendszermemória. A mostanság elterjedt 1,5-2Ghz-es processzorok már elegendőek a Vista futtatásához, de RAM szinten az 1 Gbyte kapacitásig illik feltornászni majd a gépeket.

Az érdeklődés ennek ellenére itthon is elég nagy az újdonságok iránt és nem csupán a kiváncsi egyetemista és kisdiák kategóriában. A tesztelési folyamat során a Windows Vista béta verzióját Magyarországon mintegy 25 000 felhasználó töltötte le (ebbe nem számítanak bele a Bittorrent alapú letöltések), a 2007-es Office rendszert pedig több mint 15 000-en, emellett pedig a Microsoft idehaza közel 75 000 darab bétát osztott ki különböző partnereinek és intézményeknek. Többek között az Oktatási- és Kulturális Minisztérium is tesztelte egy pilot projekt keretében az Office 2007 és új SharePoint rendszereket - olvashattuk a Microsoft saját kiadványában, a Megoldás Magazinban.


A béta teszteken kívül természetesen a Microsoft biztos, ami biztos alapon több, mint 400 cég 1000 szakemberét képezte tovább, illetve támogatta azon hazai vállalatok munkáját, akik valamilyen innovációjukkal az új platformra épülő megoldással rukkoltak elő. Vityi Péter véleménye szerint sem maga a platform a kérdéses, nem az a lényeg, hogy egy kábelen keresztül érünk el egy szoftvert vagy ott van a gépünkön, hanem a rendszert körülvevő alkalmazási környezet számít igazán. Lehetséges lenne előre rohanni, létrehozni akár fél-online operációs rendszert, ami éppenséggel megfelelne a felhasználók többségének. Például azoknak, akik csak interneteznek, dokumentumokat, multimédiát fogyasztanak, de még messze nem lehetne biztosítani a PC által a mai napig is egyedüliként biztosított univerzalitást.

Itthon az innovációban elöl jár az eseményen is bemutatott Geomant, akik teljesen magyar cégként részt vehettek az új Exchange fejlesztésének mellékszálaiban, aminek az eredménye egy üzenetjelző megoldás, ami a telefonkészülékekbe építve lehetővé teszi az Exchange postafiókba érkezett üzenetek kijelzését egy kis leden. A Geomanton kívül itthon még további 25 cég fejleszt valamilyen apró-cseprő megoldást az új Office-Exchange rendszer mögé. És ha már büszke magyarok voltunk, akkor nem szabad elfelejteni, hogy a Székesfehérváron működő Albacomp az első itthon, amelynek a gépeit előre telepített Vista rendszerrel szállítják a boltokba.

A Microsoft számára természetesen az elsődleges felület, ahol értékesíteni szeretnének az a vállalati szektor, talán ezért is emelték ki ezt az eseményt jobban, mint a néhány nap múlva esedékes fogyasztói bemutatót. Viszont Vityi Péter által is megerősített tény, hogy a vállalati kultúra fejlődéséhez, az új technológiák elterjedéséhez elengedhetetlen dolog az, hogy az otthonokban is egyre elterjedtebb legyen a számítástechnika. A Vista "szép" megjelenésével erre próbálnak hajazni, közelebb szeretnék hozni egymáshoz a két világot, az otthont és a munkahelyet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Praktika #83
    Annyi rosszat írnak itt a Vistáról, szerintem csak irígység, nem kell mindjárt leszarozni mindent amire nem telik. Én most rendeltem meg és ha letesztelem én fogok róla jót is írni.
  • csbi #82
    VIsta??!!szinesebb szar,minek?Dupla pénzér,ja most megyek kidobom az xp lemezem 40000 ér.Xp tökéletesen megfelel
  • Mike #81
    egészen pontosan nem tudom milyen betegség ez, szerintem neki is nagyon kellemetlen (nekem az lenne), sajnálom is érte szegényt, de sajnos akkor is rosszul vagyok ha meglátom az arcát :(
  • Apaci #80
    LADA Kalina!

    Végre egy Ember, ki érti a viccet!
    üdv!
  • LADA Kalina #79
    Rakj fel OpenVMS-t ja nem menne a gépeden, mert ahhoz VAX kell
  • Apaci #78
    Kedvesz Cowek!

    Átérzem mondatod szúlyoszágát, gyászoljunk együtt!

    Egy moszólyt!? Egy felet!? Inkább gyász?
  • Cowek #77
    Csak ezt én nem érzem viccesnek...
  • Apaci #76
    Szegítszég! Rosszúl lettem! Megvagyok lijedve! Mit szináljak!?
    Itt annyi érv, és ellenérv elhangzott a külömpöző oprendszerekről, és irodai alkalmaszászokról, hoty kénytelen vagyok työrőlni az xp-met. Bisztosz az szem jó! A bitangja!
    Eszen írászomat isz a notepadban írtam, mert nem merem hajsználni a Wordöt, szem az OpenOffice-t (szétyenkeszve vallom be, hoty mindkettő felvan telepítve).
    Jaj nekem! Moszt mit szináljak!? Összezavarodtak a dolgok! Mint ahoty írjátok, ez szem jó, az szem jó!
    Mindent törlök! Bisztosz ami bisztosz!
    Félek! Eszek a cúnya oprendszerek!
    Pedig, Pisztabászi megmondta! Miért is nem halgattam rá!
    Aranyoszkáim, igérem nektek! Szoha! Szoha többet, csak moszt szegítszetek! Ugye, linukszoszt neem!? Xpszeszt neem!? Macosztoszt neem!? Pisztásszaszt neem!? Wordöszeszt neem!? Nem wördöszeszt, neem!? Ki letyen a szerenszész befutósz?

    Tisztelettel: don Fülig James

    Úgy látom, mindenkire ráfér egy kis moszóly! :D
  • fei #75
    Azt mondja meg valaki, hogy az Office 2007 ugyan honnan szerezhető be, mert én a Techneten egyelőre nem látom.
  • A1274815 #74
    "Ki a fenének kell most a Vista? Majd, ha az XP-t már kevéssé támogatják az új programaok, talán akkor."

    Pl. nekem fejlesztésre, meg mert tényleg jobb és stabilabb, mint az XP.