Gyurkity Péter

Kizárná a külföldi játékkiadókat Kína

Igencsak szigorú rendszert vezetne be Kína az online játékok szegmensén belül, a külföldi kiadók számára pedig megtiltanák a helyi beruházásokat - nem egyértelmű a hivatalos álláspont.

Először még október közepén bukkantak fel hírek, miszerint a számítógépes játékok területén de facto szabályozó hatóságként tevékenykedő General Administration of Press and Publication (GAPP) brutális szigorításokat vezetne be a szegmensben. Saját engedélyeikhez kötnék például az online játékok megjelenését, ez azonban még csak az első lépés lenne a nem kívánt hatások távol tartásában.

A külföldi vállalatok számára ugyanis teljességgel megtiltanák a kínai cégekbe történő beruházást, így a hazai kiadókat még csak részben sem birtokolhatnák idegen befektetők. Mi több, nemcsak a birtoklást, hanem ezen cégek bármiféle befolyásolását sem engedélyeznék a külföldiek számára, ez ugyanis szerintük garantálná a nyugati áramlatok visszaszorítását, az állami vonalon engedélyezett eszmék és ideálok egyeduralmát. Igaz, egyesek ehhez rögtön hozzáteszik, hogy a legtöbb kínai kiadó már így is részben külföldi kézen van, így nagyon nehéz lenne kivitelezni a terveket, az újabb hírek szerint azonban egészen más jellegű küzdelemről van szó, mint ahogy azt a beszámolók alapján gondolnánk.

A kínai játékpiac felügyeletéért, a szabályozó hatóság szerepéért ugyanis ezzel egy időben a kulturális minisztérium (MOC) is küzd, ők pedig nem nézik jó szemmel a GAPP erősödését, amelyet csak még tovább gyorsítana az új szabályozás. A minisztérium részéről nyilatkozó vezetők egy háromlépcsős engedélyeztetési eljárást képzelnek el az online játékok terén (távol tartva az erőszakos és/vagy pornográf alkotásokat, ahogy eddig is tették), a beruházásokat illetően ők azonban még nem foglaltak egyértelműen állást. Nagyon úgy tűnik tehát, hogy belső rivalizálásról van szó, a külföldieket közvetlenül érintő pontokban pedig még nincs végleges döntés.

A hatalmas kínai piac kétségkívül nagyon vonzó a nyugati kiadók számára, itt pedig sikertörténetre is van már példa, elég csak a World of Warcraft 5 millió helyi játékosára gondolni. Ez azonban kivételnek számít, hiszen a már most is szigorú engedélyeztetési eljárás, valamint a megjelenési feltételek sokak esélyeit minimalizálják.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • irkab1rka #65
    fura lenne az amerikai érdekeltségő 5 millio user-es wow kínai leányvállalatát felszámolni, hogy helyette legyen egy full kinai cég.

    Ezek szerint kínában is vannak faszkalapok, milllyen mekkklepő :)
  • Gamecube86 #64
    Igazából mióta véletlenül szembe találkoztam az Ergo Proxy elnevezésű anime-vel
    azóta két Hollywood produkciót láttam (az egyik a Transformers a másik pedig a Szörnyek az űrlények ellen). Az Ergo Proxy-val kezdődött minden hisz az volt az első amiről már tudtam is, igen ez egy anime. Korábban csak a Dragon Ball-t láttam de akkor még nem mint anime néztem, hanem csak mint "mese". Ez 2 éve történt és azóta több mint 200 sorozatot láttam. Egyáltalán nem hiányoznak az Amerikai filmek. Egyébként azt nem hinném hogy látványban vernék a keleti filmek a nyugatiakat. Inkább csak más, ami néhányunkat megfogott :).
    A Shinobi tényleg jó film! Ajánlom az anime megtekintését is: Basilisk Kouga Ninpou Chou , illetve a Ninja Scroll. Valamint ha már ajánlgatok akkor: (Ázsiai filmek) Azumi / Battle Royale / Shaolin Soccer / The legend of Zu / Kungfu Mahjong hogy csak párat említsek a kedvenceim közül, bár sorolhatnám naphosszat :D.
  • cateran #63
    Totally agree:) Jomagam sem irhattam volna le jobban:D Talan meg annyit fuznek hozza,hogy az animek valamilyen szinten potoljak a filmipart (sokkal kevesbe koltsegesek,de legalabb annyira elvezetesek,mint a hollywoodi szuperprodukciok:) Persze nem art ha valaki kepes elvonatkoztatni attol amit lat)
    Masreszt dramaban,horrorban,harcmuveszetes akcioban,romantikus filmekben az azsiai filmek,csukott szemmel,szellel szemben lenyomjak a hollywoodi szarokat es ide beletartozik az esetleges effectorgia is (Pl. Shinobi)
  • fade2black #62
    "A kommunizmus valóban szép és kivitelezhető is..."

    Én egy nyamvadt országot nem láttam és látok a térképen ahol a kommunizmus müködött volna vagy müködne.

    Mielött Kínával jönnél: Kína a keynesianizmus tökéletes példája. Köze nincs a kommunizmushoz.
  • fade2black #61
    A szocialista pártok legyen az Fidesz, vagy MSZP baloldal.
    Munkáspárt (kommunista párt) szélsőbal, Jobbik meg szélsőjobb.
    MOon a jobboldal hiányzik, azt se tudják az emberek mi az (és ez szvsz óriási probléma.)
  • fade2black #60
    amblokk. feltételezés feltételezés után.
    valójában meg fogalmunk sincs mi lenne.

    Amúgy pedig nem Kína az egy ország ahol 30.000Ft havi keresetért hajlandóak dolgozni.
  • Gamecube86 #59
    Ez érdekesen hangzik Zola.
    Önmagam olyan embernek tartom aki imádja az animeket és úgy általában mindent ami Japán. Ugyanakkor a hentai nem tartozik közéjük. Nem arról van szó hogy elítélem, egyszerűen csak nem igazán érdekel. Egyébként szerintem sem normális dolog ilyesmit gyerek kezébe adni. Az hogy Japánban nem igazán tudnak érvényesülni a nyugati játékok, közel sem annak köszönhető hogy jobb játékokat készítenének. Egyszerűen csak jobban igazodnak a piaci igényekhez. Elég csak a Japán színházra gondolni vagy a az általuk készített filmekre. Mikor az Amerikai filmek már igencsak látványosnak mondhatóak voltak, ők még jelmezbe bujtatott emberekkel oldották meg a szörnyeket és a robotokat. A Japán ember más mint a nyugati őt nem az érdekli hogy hogyan néz ki a szörny hanem az hogy az egy szörny. Tehát Japán nem megoldotta azt hogy ne érvényesüljenek a nyugati játékok hanem egyszerűen nincs igénye rá az embereknek. Elég csak megnézni egy top 10 Japán játék eladási listát. Szinte biztos hogy mind a 10 console játék lesz, mind Japán és lesz köztük legalább egy Pokemon játék :D
    UI: Az a wow vagy mi, az ehető? :D
  • Tripax #58
    Ennek ellenére a Marxista tanulmányokat igencsak olvasgatják Amerikában. A másik hogy a közel keleti háborút éppen a kínaiak finanszírozták. Annak ellenére hogy nagy szar Kína ennek ellenére ők valahogy könnyebben vették a válságot (az ok abban keresendő hogy ők valós termékeket állítanak elő és nem csak virtuális pénzekkel kereskednek mint nyugati szomszédaik - egyébként a virtuális pénznek adható érték mindig valaminek a függvénye).

    A kommunizmus valóban szép és kivitelezhető is csak nem szabad elfelejteni hogy nem csak eszméket kell dobálni hanem az egyént is belülről át kell alakítani ez az ami nem történt meg nálunk (mert mondhatom éljen május elseje amikor az emberek éheznek vagy mondhatom hogy minden szép ha nem érzik az emberek és végül ha az eszme nem találkozik az őslakosok eszméjével akkor nem fogják érteni hogy minek is örüljenek).
  • narumon #57
    Az utópia kommunizmusban senki sem éhezik ez egyértelmű, de ugye mint arra már rávilágítottunk ilyen csak a könyvekben van, meg mesékben. Ha viszont megint elővesszük azokat az országokat akik önmagukat kommunista országnak, kommunista pártvezetésnek stb nevezik akkor már más a helyzet;
    Szovjetunió - nyilván nem volt gáz csak néhány millióan haltak éhen
    Kína - csaknem? de...
    Észak Korea - Nemááá? Pedig de.
    Magyarország - Itt nem voltak éhezők!! Pedig de.
    Románia - hajjaj kóbászból a kerítés. Vagy éhenhaltak tucatjai

    Sorolhatnám még, de gondolom ezt te is meg tudod tenni.
  • narumon #56
    Ezért írtam, hogy kommunizmust csak elméletben létezik gyakorlatban nem és nem is fog soha, hiszen tele van ellentmondással. Nevezhetjük utópiának is akár. Attól még a Szovjetunió kommunista ország volt, mint ahogy a többiek is azok bevallottan.

    A második rész; akkor definiáljuk először, hogy mit nevezünk éhezésnek (nem a WHO szerint), ha valaki naponta 1x tud étkezni bármit akármit, az most éhezés vagy sem? Ha valaki éhes de nem tud enni, mert az aznapi "szelet kenyerét" már megette, amivel nem hal éhen, akkor ez éhezés vagy nem?
    És vajon ha valaki naponta 3x eszik puliszkát az év minden napján az vajon éhezés vagy sem?