Gyurkity Péter

Újabb alaplapgyártók tűnhetnek el

További nagy cégek követhetik az Abit példáját, az alaplapok szegmense ugyanis a noteszgépek előretörése miatt az elkövetkező években nem fog növekedni. A négy legnagyobb egyike lehet a következő áldozat.

A DigiTimes az MSI alelnökével készített interjú alapján jósolja a piac további beszűkülését, aminek eredményeként még a legnagyobb alaplapgyártók is nehéz helyzetbe kerülhetnek. Ez utóbbiak ugyan néhány másodvonalbeli gyártó kiszállása miatt egyelőre megmenekültek, ám három éven belül egy újabb nagy név tűnhet el a süllyesztőben. Ez a maradék háromnak is érdeke, amennyiben életben akarnak maradni.

Arról decemberben mi is beszámoltunk, hogy az Abit - hosszas vergődés után - bezárja kapuit, az MSI alelnöke szerint azonban a piac nem elég nagy a maradék négy számára sem. A helyzetet súlyosbítja, hogy 2008 harmadik negyedéve óta nem növekedett az asztali alaplapok szegmense, a noteszgépek pedig első alkalommal haladták túl az asztali számítógépek forgalmát. Henry Lu arra számít, hogy három éven belül a négy jelenlegi legnagyobb gyártó (Asustek, Gigabyte, ECS, MSI) egyike szintén kiszáll majd a küzdelemből.

Ezen gyártók egyike sem tudta 2008 végén elérni a korábban tervezett eredményt. Az Asus 21 millió alaplappal ugyan tartani tudta az egy évvel korábbi szintet, ám az átlagos eladási árak csökkenése miatt a profitot sem sikerült feljebb tornászni. A Gigabyte a tervezett 20 millió helyett 19 millió alaplapot szállított le, az MSI pedig mindössze 16 milliót, pedig korábban ők is 20 millióról álmodoztak. Az ECS 21 millió alaplapot adott el, ez azonban szintén elmarad a várakozásoktól.

Az Asus számára természetesen a netbook készülékek forgalma jelentett mentőövet, kérdés azonban, hogy ez meddig ellensúlyozhatja az alaplapok stagnálását. A négy legnagyobb egyikének kiszállására három éven belül sor kerülhet, ez pedig Lu szerint a másik háromnak is nagyon fontos lenne, hiszen csak így (a morzsákat felcsipegetve) maradhatnak profitképesek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aspirin #17
    "Így is kicsi a választék. "

    Szerintem meg túlbonyolított az egész. A p2-hez volt 3 chipset, a legelső socket a hoz sem bonyolították túl a dolgot. Pl: am2-höz jelen pillanatban csak az amd-től:
    690v-690g-740v-780v-770-780g-790gx-790fx-790x
    hogy csak a közismertebbeket említsem...
    Az intel a saját háza táján meg alázza a júzert mert semmivel sem rosszabb a 945g a g35-nél pl...
    nVidiánál még bonyolultabb a helyzet.
    Ez a feleslegesen bonyolulttá tett helyzet juttatja csődbe az alaplapgyártókat és nem a notebookok.
  • dez #16
    Hát a notik alaplapját ki gyártja? Az adott OEM saját maga?
  • VoneOut #15
    Gigabyte maradjon, a többi nem érdekel.
  • marcee #14
    Az miért olyan hatalmas baj, hogyha "csak" stagnálnak? Azt megértem, hogy a csökkenő eladás gond, de ha csak nem növekszik az miért baj? Ezt sosem értettem.
  • Alfa Of NS #13
    A hordozható gépekbe nem kell valami alaplapféle? Azt ki gyártja?
  • waterman #12
    nekem volt msi kt3 ultra2-esem, hát ha az egy becsületes vas volt, akkor már most húzzák le magukat a klotyón. frissítettem a biost párszor, de csak akkor volt hajlandó elindulni a gép, ha a legnagyobb (oc) vagy a legkisebb beállítható szorzóval indítottam el. különben meg cmos resettel volt hajlandó csak visszatérni az élők közé.. csak szenteltvizet nem öntöttem rá, azon kívül mindent próbáltam, de nem működik jól.
  • tomcsa4 #11
    Látom, nagyon hozzáértő vagy. Mr "széleslátókör". Socket 754 MSI alaplapok is annyira jól húzhatóak, atomstabilak voltak, ogy csak na. Pláne az MSI K8N Neo Platinum. Ilyen stabil deszkát nem fogsz látni. De volt neki jól sikerült P45-ös alaplapja is. Meg milyen zsöveg az, ogy az MSI fog menni, mert neked a többitől volt alaplapod? Ennyire ego vagy?

    Az én személyes kedvencem a Gigabyte.
  • Sanyix #10
    óóó nemár csak a fospumpa asus maradjon!!! basszus nem akarok még egyszer olyan dzsunka szart venni mert nincs választás...

    Így is kicsi a választék.
  • Stonee #9
    a ChainTech-et anno de sajnáltam... nagyon minőségi és arányleg olcsó lapjaik voltak.
  • n0k0m #8
    Remelem azert 3 gyarto legalabb megmarad. Nelegyen mar itt is nvidia-ati, intel-amd felallas, aztan sunyiba fenntartjak az arat kozos megegyezes alapjan.