Gyurkity Péter

ASUS alaplap beépített memóriával

Az ASUS vélhetően megtalálta a megoldást azok számára, akik sokat vesződnek a megfelelő memória kiválogatásával és alaplaphoz párosításával. Új fejlesztésük előre behelyezett modulokkal érkezik.

A P5K3 Premium/WiFi-AP jelzésű alaplap a meglévő és az év vége előtt érkező új Intel chipekhez készült. Támogatja a 65 és 45 nanométeres Core 2 Extreme, Quad és Duo asztali processzorokat, a szintén későbbre ígért 1333 MHz-es FSB-t, valamint az új DDR3 memóriákat, amelyekből két modul az alaplappal együtt érkezik, megspórolva némi időt a vásárlónak.

Az ASUS ugyanis arra vállalkozott, hogy előre installált memóriamodulokkal szállítja le az alaplapokat, amelyeket gyárilag 2x1 GB 1333 MHz-es DDR3 memóriával szerelnek fel. Ez véleményük szerint elegendő lesz a fanatikusok igényeinek kielégítésére is, ám mintegy biztosítékul a túlhúzásról is gondoskodtak, a Turbo D3 névre keresztelt megoldás révén ugyanis garantálják az 1500 MHz-re és ennél nagyobb órajelre történő húzást is, legalábbis a memória esetében. Mindezek mellett kedvezőbb fogyasztást ígérnek, ami a DDR3 által használt alacsonyabb feszültségből következik.


Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A beépített memória mindenképpen érdekes húzás a gyártó részéről, ami sikeres lehet, hiszen meglehetősen gyakran ütközünk kompatibilitási problémákba, olykor még akár teljesen megegyező sebességű modulok között is. Aki maga válogatja össze az új konfigurációk komponenseit, annak most némileg könnyebb dolga lesz, igaz nem biztos, hogy mindenki megelégszik az ASUS döntésével. A túlhúzási lehetőségről éppen emiatt gondoskodtak, nem is beszélve a gyárilag alkalmazott méretes hűtésről, amely viszont a megfelelő hőmérsékletet garantálja.

Az is kérdéses, hogy vajon a többi gyártó követi-e az ASUS példáját - erről minden bizonnyal majd az eladási mutatók és a vásárlói vélemények megismerését követően döntenek.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • kvp #46
    "Ha rá van építve a ram, akkor rövedebb vezetékekkel érhet ela buszhoz, cpuhoz, azaz gyorsabb lehet"

    Nem attol. Viszont ha kicserelik a chipkeszletet es felraknak egy olyat ami a cpu fsb-jenek a frekvenciajaval jar, tovabba leszamolnak a ras/cas rendszerrel, es teljes szelessegu cimzest hasznalnak, akkor akar felere is csokkenhet a kesleltetesi ido. (es tobb mint duplajara a vezetekek szama) Igy lehetne akar 1/1/1/1-es ramokat hasznalni es ehhez nem kell mas, csak az, hogy a ram ne a szabvany ddr feluleten csatlakozzon, hanem mondjuk nativ fsb-n, ami olyan lenne, mint a slot1-es PII-esek eseten a kulso L2 cache volt. Igy a teljes ram mehetne a cpu belso orajelenek akar a felevel is, 1-es kesleltetessel. (azaz gyakorlatilag L3 cache kent) Az egyetlen feltetel a cpu (amd) vagy a chipkeszlet (intel) memoriavezerlojenek kivaltasa.

    De mint emlitettem, pcie-16 vagy pcie-32 eseten akar a grafikus memoria is eleg lenne a rendszerbe, a cpu is azt hasznalhatna. Ekkor egy nvidia kartya kaphatna mondjuk 512 bites memoriabuszt, amibol 384 lenne a gpu-e (64x6 csatorna) es 128 lenne a cpu-je (64x2 azaz dual channel). A pci-express busz kepes lenne kiszolgalni ezt, mondjuk ket 16 csatornas buszon keresztul. (pcie-32) Ilyen megoldast hasznal az xbox360 is es ilyet hasznalt annak idejen az amiga is.
  • Szemi90 #45
    "Ha rá van építve a ram, akkor rövedebb vezetékekkel érhet ela buszhoz, cpuhoz, azaz gyorsabb lehet"
    LOL.
    Hát persze. Attól a 10 mm-től.
    Amúgy a memóriabusznak is van egy frekvenciája. Attól, hogy a drót rövidebb, a freki még ugyanaz.
    Egyébként nem tudom észrevetted-e már, de az alaplap nyák tervezők elég sokat számolgathatnak azon, hogy a memóriabusz minden egyes vezetéke egyforma hosszúságú legyen. Nem véletlenül vannak ott azok a csigavonalak.
  • milan #44
    Ezt max egy átlag felhasználónak szánhatták, de az meg minek venne 150e forintos alaplap+memot :P
  • kvp #43
    Szerintem erdemesebb lenne altalanos alaplapokat csinalni. Lenne bennuk egy par pci-express slot (mondjuk pcie-32-esek) es kulon kartyan menne bele a cpu, a ram, a video/hang es az io (sata/gbe/usb) is. A mai technologia lehetove tenne es ipari pc-kben hasznaljak is ezt a fajta kialakitast. Ha valakinek ket cpu-ra lenne szuksege, akkor csak berak meg egyet a meglevo melle. A ram bovites is ilyen pcie-s kartyakkal tortenhetne, mint annak idejen az ems kartyakkal. Ez az egyik ut.

    A masik a teljesen integralt rendszer, de akkor miert nem tudnak kihozni egy olyan alaplapot, ahol a cpu is a ggdr3-as videoram-ot hasznalja, 384 bites rendszerbuszon keresztul? (hasonloan mint az xbox3-ban) Sot akkor mar a gpu-t es a cpu-t is egy tokba epithetnek, a memoriaval egyutt. (jelenleg csak a samsung gyart ilyen gepet es az risc-es, nem x86 kompatibilis)
  • kanyecs #42
    Gyagkori hiba, hogy a memória kontaktos a szar minőségű vagy koszos foglalat miatt. Ha nem cserélte volna meg, hanem csak kiveszi meg visszarakja, valszeg akkor is megjavult volna. Ilyen szempontból áldás egy gyárilag beforrasztott ram.
  • FLD #41
    tudtommal annyi lesz az ára, mint amit írtál(150.000Ft)
    Így néz ki a lap:
  • xen #40
    Nem tudom mit húzza mindenki a száját, 2 giga ram bőven elég, 3 év garral amivel várhatóan meg lehet venni meg bőven kihúzza az ember addig amíg új gépet vesz. Ha megfizethető áron adják szerintem sikeres lesz.
  • grebber #39
    Lol és ez mennyibe fog kerülni 150 ezerbe ?
  • Zombye #38
    Nyílván a garancia memória megdöglése esetén is érvényes...
    Gondolom én.

    Egyébként szerintem abszolút jó ötlet.
  • zambiee99 #37
    Ez meg mi? Alaplap beepitett memoriaval? ennek meg mi az ertelme? Lehet hogy rajott az asus h az aplaplai gyakran erosen inkopatibilisek a tobbi gyarto alkatreszeivel es igy instabilak lesznek? De erre nem az a megoldas h rabiggyesztenek 2bg-ot! megdig eleg ez? mostansag az alsokategoria 1gb egy ev muvla legealabb 2gb lessz ha nem tobb. (sztem) es ez egy a+ kategorias alapnapnak van beallitva. Es azoknak akik nem ismerik tul jol a szamtechet akkor azok NE allitsanak ossze gepet hanem vegyenek a zoldsegestol vagy a profiktol!