Gyurkity Péter

nVidia - ősszel jönnek a PCI Express 2.0 chipkészletek

Az nVidia ősszel dobja piacra az nForce 7 család első változatait, mégpedig négy különféle kiszerelésben. Eközben az AMD szintén lehetővé tette partnereinek a grafikus chipek gyári túlhúzását.

Nemhivatalos értesülések szerint a PCI Express 2.0 szabványt támogató első lapkakészletek az őszi hónapokban jelennek meg, mégpedig az AMD processzoraihoz. Az nForce 7 család négy példánya lát majd ekkor napvilágot, igaz, az egyes változatok sorozatgyártásának beindulása időben eltér majd egymástól.

A négy változat MCP72XE, MCP72P, MCP72 Ultra és MCP72V jelöléssel jelenik meg. Az első kettő - amely kifejezetten a fanatikusoknak, a teljesítményre koncentráló játékosoknak készül - októberben gördülhet le nagyobb mennyiségben a futószalagról, különböző felállásban. Az MCP72XE lesz a legerősebb példány, két PCI Express 2.0 x16 és három x1 csatlakozóval, EPP-támogatással, 1 gigabites Ethernet illesztővel, hat SATA, valamint két PATA-bővítővel, illetve 12 USB 2.0 porttal a különböző kiegészítőknek. Az MCP72P változatról már hiányzik az EPP, az SLI-felállásokat két x8-as bővítővel támogatja, amelyeket két PCIe x1-es csatoló egészít majd ki.

Az Ultra jelölésű példányok már nem támogatják a Multi-GPU technológiát, egyetlen x16-os bővítőhellyel érkeznek, míg az egyéb kiegészítőket illetően nem sokban maradnak el a drágább változatoktól. A belépő szintet az MCP72V képviseli, szintén SLI nélkül, itt azonban az egyéb illesztők számát és csökkentik majd. Ez utóbbi sorozatgyártása valószínűleg csak jövőre indul majd be, míg az Ultra esetében még a jól értesült forrás sem tud közelebbi időpontot meghatározni.

Az AMD eközben követte riválisának példáját és lehetővé tette egyes partnereinek a leszállított grafikus chipek gyári túlhúzását. A vízhűtéssel érkező Sapphire Toxic Radeon HD 2900 XT, valamint a GeCube Radeon HD 2900 XT tehát elsőként jelenik meg megemelt órajellel, mégpedig a tajvani Computex alatt. A Sapphire akár 15 százalékos növekedést ígér, ami az eredeti 742 MHz-es magórajel helyett 850 MHz-et is jelenthet, míg a GeCube egyelőre hallgat a pontos adatokról. Az árakról szintén nem esett szó, de ez nyilván valamivel magasabb lesz a 400 dolláros ajánlott árnál.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • lee56 #5
    Valahogy az az érzésem, ez neki nem szempont :)
  • dez #4
    Valójában a PCI-t már rég le kellett volna váltani! 133MB/s-en osztozik az összes kártya... (PCIe-nél minden cuccnak saját független csatornája van.)
  • JZO #3
    Kicsit idegesítő ez a foglalat mizéria. Anno nagy fájdalom volt az ISA és a VESA Local Bus lecserélése PCI-ra, most meg már van minden szar. Túlzásba viszik, ezenfelül mind a kártyákat gyártó cégek, mind a felhasználók dolgát megnehezítik.
    Megveszek egy PCI-os kártyát, pl egy Creative hangkarit. Veszek új lapot, mert kell a gyorsabb procihoz. De a kinézett új lapon már nincs PCI. Meg amúgy is lassan eltűnik. Menjenek már a ...
    Ugyanez igaz a IDE/SATA témára is. Azért nem fogok vinyókat cserélni, mert valami főméltóságú ügyeletes idióta kitalálta, hogy smafu már IDE-s vinyókat tartani és csak "SATA,SATA".
  • kvp #2
    Egy sima fordito chip kepes pci-express-1x es pci32 kozott forditani, tehat ha valamelyik gyarto akar, akkor egy pcie1-es slot helyere tehet pci slot-ot, vagy egy 2-4 slot-os pci buszt.
  • Dark Angel 666 #1
    Normál PCI slot nincs benne ?