Gyurkity Péter

Nem fejleszt több chipkészletet az nVidia

Tajvani értesülések szerint az nVidia bedobta a törölközőt és nem fejleszt több alaplapi chipkészletet, miután hiába próbált több támogatást kicsikarni az alaplapgyártók részéről.

A DigiTimes saját forrására támaszkodva egészen pontosan arról számolt be, hogy a hét elején az nVidia egyeztetésre hívta a nagyobb alaplapgyártó cégeket. A tárgyalások során igyekeztek olyan ígéreteket kicsikarni a mostani partnerekből, amelyek az új chipkészletek jövőbeni felhasználására vonatkoztak volna, ám az nVidia itt nem járt sikerrel.

A cég számára meglehetősen nagy problémát jelent, hogy az új nForce 7 sorozat esetében több gyártó is visszalépett, illetve jelezte, hogy nem fogja alkalmazni a fejlesztést a jövőben megjelenő alaplapokon. Hasonlóan járt az nForce 200 chip, amelynek elsődleges feladata az SLI engedélyezése az X58 jelzésű Intel chipkészleteken, ezt ugyanis szintén langyosan fogadták az ágazatban érdekelt nagyobb szereplők. Mivel a chip a legtöbb alaplapon nem kap helyet, a cégnek más megoldást kell találnia arra, hogy az SLI minél több Intel és AMD lapon váljon elérhetővé - ez nyilván nem kis gondot jelent számukra.

Mindeközben pedig az AMD/ATI a Radeon 4000-sorozat révén bátran nyomul előre a grafikus kártyák piacán, visszahódítva azon területeket, amelyeket korábbi gyengélkedésük alatt voltak kénytelenek átengedni riválisuknak. A CrossFire szintén beérni látszik, egyre több mobil és asztali termékben kap helyet, ezzel is javítva az AMD helyzetét a nagyobb teljesítményért folytatott versenyben. Nagy kérdés, hogy ezek után mit lép majd az Apple, amelyet hírbe hoztak az nVidiával - amennyiben utóbbi valóban visszalép a szegmenstől, Steve Jobs cége könnyen pórul járhat.

A hír szerint az eddig a chipkészleteken dolgozó csapatot teljes egészében a grafikus vezérlők fejlesztésére irányítják át.

Az nVidia azóta tagadta a hírt, és igyekezett kiemelni, hogy az SLI továbbra is első választás a fanatikusok körében, a chipkészleteknél pedig nem lehet panasz részesedésükre, illetve az új fejlesztések esélyeire. Hamarosan kiderül, tartogatnak-e meglepetést a cégen belül.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #10
    Szerintem a kártya/alaplap gyártás nem akkora üzlet, mint a chipgyártás (bevételben és nyereségben sem). AMD sem csinálja.

    Gondolom, ha megvennék a VIA-t, kicsit felhízlalnák azt a procit... :)
  • Aspirin #9
    Megvehetik a MSI-t vagy a Biostart, aztán nekiállhatnának a gyártásnak is. Főleg ha fuzionálnak a VIA-val. Vajon egy csúcs vga-chipset páros kompenzálá-e a gyengébb proccot?
  • dez #8
    Ők nem gyártó, hanem tervezőcég. A videokártyákat sem ők gyártják, sőt még a chipjeiket sem.
  • atis78 #7
    Lehet hogy az nvidia beszál az alaplapgyártásba? Király lenne egy pár fullos nvidia alaplap!
  • dara #6
    Szegény adatmentőcégeknek jócskán vissza fog esni a bevétele...
  • Sanyix #5
    hogyhogy mi? ati/amd chipset. Már eddig is illett olyat venni.
  • Le Kurde #4
    én úgy tudom h ezt a hírt cáfolták egyből és több új chipsetet mutatnak be a közeljövőben

  • arty #3
    :(
  • Mokus1 #2
    Csak arra jó h kezeli a rendszeredet semmi másra.
  • RecoPhile #1
    Akkor most nForce chip készletek helyett mi lesz? Ha lesz egyáltalán pótlás.
    A másik meg eddig nem nagyon értettem, hogy miért jó egyáltalán chip készlet egy alaplapon. SLI vagy éppen Crossfire támogatás miatt?