Gyurkity Péter

Búcsúzik az Intel Core 2 Quad Q6600

A processzorgyártó szép eredményeket ért el az asztali szegmensben négymagos chipjével, ám most árcsökkentésre kéri partnereit, hogy kipucolják a megmaradt készleteket. Az ellene folytatott perben eközben a cég ellentámadásba ment át.

Tajvani forrásokból ered a hír, miszerint az Intel fontos kérést juttatott el főbb partnereihez. Ebben azt szeretnék elérni, hogy minden cég csökkentse a Core 2 Quad Q6600 processzorok, valamint az ezen chipekre épülő megoldások árait, hogy a meglévő raktárkészleteket a tervezett időpontra eltüntessék. Közeledik ugyanis a visszavonulás időpontja, így nincs értelme tovább várni.

Az Intel a tervek szerint 2009 első negyedévében búcsúztatná el a fenti chipet, amely az AMD ellen indított egészpályás letámadás egyik fontos szimbólumává vált. A 65 nanométeren készülő négymagos processzor vezette ugyanis az attakot az asztali szegmensben, és többek között ennek köszönhetően szorították ismét hátrányos helyzetbe a riválist, amely már kezdett "elszemtelenedni" korábbi sikerei láttán. Az Intel az első negyedévben értesíti majd partnereit a chip gyártásának leállításáról, a típust pedig a második negyedévben, vagyis még a nyár előtt visszavonultatják, hogy átadja helyét a Core i7 néven érkező utódoknak.

Ami a cég ellen zajló bírósági pert illeti (amelyben merő véletlen folytán éppen az AMD piaci visszaszorítása a legégetőbb kérdés), az eddigi kitartó védekezés helyett most ellentámadásba mentek át. Azon túlmenően ugyanis, hogy továbbra is ragaszkodnak a korábbi állításokhoz (miszerint semmi törvénybe ütközőt nem tettek a rivális termékeinek kiszorítása, a forgalmazók megfélemlítése érdekében), most az Európai Bizottságot vádolják részrehajlással és az AMD pártfogásával. A testület ugyanis továbbra sem tudta felmutatni a perdöntő bizonyítékokat, így kitartásuk az Intel szerint annak jele, hogy túlmentek az elfogadható határokon.

A nagyobbik processzorgyártó éppen ezért minden vád elejtését kéri - erre azonban nem sok esély van, sőt az Intel továbbra is súlyos büntetésre számíthat, amennyiben bebizonyosodnak az AMD által emlegetett vádak és a helytelen piaci magatartás.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dez #56
    gépet
  • dez #55
    No, tehát azért vacak az AMD, mert a 2-magosát jobban kifekteti 2 3D-s program + PS, mint az Intel 4-magosát? Neked megártott a sok renderelés. :P

    Egyébként egészen véletlenül nem akkor ált le az AMD-s gép, amikor swappolt a vinyóra?

    Azt magad írtad, hogy alaptelepítéssel, mindenféle konfiguráció nélkül, durr-bele használtad a képet.
  • Telpapa #54
    Vissza olvastam amit elötte irtam és valóban igazad van abban hogy nem voltam teljesen konkrét.Jogos hogy oda irhattam volna hogy milyen AMD-t milyen Intel el hasonlitottam össze(illetve cseréltem le itthon).
    Nos AMD részröl AMD Athlon64 AM2 X2 6000+ os,procit cserelétem egy Intel 2.66 Q6600 ra.
    Az hogy megállt mint a szög(ez mar szinte kezd özhely lenni:) arra értettem hogy mikor a Maya renderel,közben 3ds Max al dolgozom illetve fut a PS,akkor olyan szinten belassult a gép hogy a reakció ideje zéró értékü lett.
    Ámbár való igaz hogy az összehasonlitás nem volt iagazábol fer hiszen az Intel 4 maggal rendelkezik az AMD 2 magjához képest.A 4 magos AMD-k még csak nemrég kezdetek el csordogálni igy nem volt igazán alternativa mert eddig egyértelmen közép és felső szegmensben az intel procik vitték a primet.(core2)
    Nem vagyok intel sem intel sem amd sem Ati sem pedig Nv fan.Én itthon azt fogom használni ami ár/teljesitmény viszonylatban jo,de a választás abban a pillanatban átlendül a másik irányba ahogy kiderül hogy csak játszani meg maszatolni lehet az adott cég üdvöskéjével.A melohelyel kapcsolatban pedig nincs választás.Olyan ez mint a célszoftverek használata.Azt használod amelyikkel a lehető leggyorsabban a legszebb eredményt lehet elérni.

    A felhasználói alapsimeretek teljes mértékben jogosak..lennének:)ha nem 95 óta boldogitanám a PC-s ek táborát.
    Akár mennyire hihetetlen rengeteg AMD-s konfim volt már ezalatt a közel 18-20 év alatt.Kezdve a K5 el,a K6-2 vel,majd a K7(ami abban az időben szerintem a legerősebb proci volt)el.Majd ugye az XP szériábol a 3200+ os(ami szintén egy angyon jo darab volt).Rgo azért van összehasonlitási alapom.
    98 óta nyüstölöm a gépeket 3d-s szoftverekkel és ma mást nem azt teljes mértékben érzem mikor müxik valami jol és mikor van az hogy ez kevés.
    Nagyon soxor volt hogy AMD-vel inditottam és intel el fejeztem be(memoria kezelés,stb)mert érezhetően több erő volt benne.Ettöl függetlenül nem tartom szarnak az AMD-t.Csak arra a feladatra amire én használom,eddig ugy tapasztaltam nem a legmegfelelöbb választás.
  • dez #53
    Aki itt hadovál, az te vagy, mert amit írsz, az eléggé kétséges. Nem, nem fogalmaztál érthetően, mert ez, hogy "multitasking alat megáll, mint a szög" olyan semmitmondó megfogalmazás (a konkrét hibát illetően, amit keresünk), ahogy a 65 éves öregapám fogalmaz. Próbáld már meg egy kicsivel értelmesebben leírni a jelenséget!

    Nekem egy 1-magos Athlon64 van itt jelenleg, de még ez sem "áll meg, mint a szög" multitasking alatt. Csak egyszerűen ha két terhető programot futtatok, akkor nagyjából mindkettő a felére lassul (ami nem csoda). Közben az OS is használható marad.

    Semmi oka, hogy egy AMD-s (normálisan konfigurált) rendszer ilyen katasztrófálisan rosszabbul szerepeljen, mint egy hasonló paraméterű Inteles. (Tuningról itt még szó sincs, csak felhasználói alapismeretekről...)

    Az a 20%, amivel lassabban számol, közel sem okoz ilyen drasztikus különbséget! Hacsak nem 4-magost hasonlítasz 2-magoshoz, esetleg 1-magoshoz, több terhelő alkalmazás futtatása alatt. (Erre a kérdésre miért is nem válaszoltál???)

    Nem kell ahhoz semmilyen AMD-fannak lenni, hogy az ember ne fogadjon el ilyen technikai nonszenszt. Ahhoz viszont Intel fannak kell lenni, abból is a hozzánemértőbbnek, hogy a nevetséges esetedből azt szűrd le, hogy az AMD szar, és csak az Intel lehet jó. Esetleg azt lehetne mondani, hogy technikai analfabétáknak Intel való, de még ez sem igaz.

    Az NV vs. ATI-s dolog már egy kicsit más, meló szempontból tényleg van némi behoznivalója az ATI-nak driver fronton.
  • Telpapa #52
    Nem vagom mirol hadovalsz.Szerintem elég tisztan es érthetően fogalmaztam.
    Látom te ilyen hu de amd fan vagyok ember vagy:)Hidd el egy melohelyen nagyon magasrol tojnak ra mit favorizal az ember.Mikor munkarol van szó nem az ár/teljesitmény a fő mérvadó hanem kizárolag a teljesitmény.Ennyi.Ezen nincs mit tovább boncolgatni.

    "Ha 4-magos volt az AMD is, és úgy produkálta ezt a jelenséget, ott durván félre volt konfigurálva valami (aminek kiderítése csak egy amatőrnek ekkora izgalom)... "

    Semmi nem volt félre konfiguralva.sött be sem volt konfiguralva.Egyszeruen ha a teljesen alap gyari beallitasokkal(no proci tunig,no memo tunig) nem ugy megy ahogy azt elvarom tölled megy a levesbe.Már bocsi de mar nem hőskori 90 es éveket éljük mikor lábakat köttöttük össze a +mhz ek kicsikarásáért...
    Egyépként 1 éve pont ezért dobtam ki a picsbe egy ati-t.Megveszem beteszem és megy a driver szivatás.A wacom tabla valahogy nem akart ugy muködni ahogy azt kellett.Jo kis kartya volt amig jatszott rajta az ember.Kristály tiszta kép,gyors,halk stb.Csak éppen mikor igazán komoly dologra szerettem volna használni kiderült hogy hopp!Ezzel valamiért nem okés.Driver csere,huza vona szarakodas...semmi érdemleges iagazi fejlesztői support..Hat akkor szeva.Jöhet az NV.Lassabb kicsit,de beteszem müködik minden alatt,100% fejlesztői support,nincs dirver mizéria.Csak azért nem fogok egy adott gyártot favorizálni mert én hu de hüséges vagyok,vagy mert kedvelem.Erre se időm se energiám.
  • dez #51
    magos
  • dez #50
    Bla bla bla. Semmiféle mágikus "hardveroptimalizálás" nem kell ahhoz, hogy egy K8-as AMD konfig úgy működjön, ahogy neki kell. Jelen esetben ~20%-kal rosszabbul, ahogy egy ugyanannyi magok és GHz-es Intel.

    Egyáltalán, mit értesz az alatt, hogy "multitasking alat megáll, mint a szög"?

    Vagy most mit is hasonlítasz, egy 2-magost egy 4-magoshoz? Mert az enyhén szólva nem fer.

    Ha 4-magos volt az AMD is, és úgy produkálta ezt a jelenséget, ott durván félre volt konfigurálva valami (aminek kiderítése csak egy amatőrnek ekkora izgalom)...
  • Zan #49
    Ja és Gigabyte:)!Y-vel:)!
  • Zan #48
    Egy kis helyesbítés:

    Gigabite P35 DS3 - alaplapom,de gondolom ezt tudjátok,de azért odaírtam.
  • Zan #47
    Sziasztok!

    Egy kérdés:

    Meddig lehet húzni egy Q6600-at egy Gigabite P35 DS3-ban(FSB:1333) alap,gyári hűtővel?

    Csak egy körülbelüli értékre lennék kiváncsi?3ghz-et birja?

    Most szándékozom amúgy venni.Érdemes?