Gyurkity Péter

Százezer károsult keresi rokonait az interneten

A New Orleans városát sújtó katasztrófa bekövetkezte óta mintegy százezer amerikai iratkozott fel arra az internetes listára, amely az elveszett családtagok felkutatását hivatott megkönnyíteni.

Az Amerikai Vöröskereszt közvetlenül a hurrikán elvonulása után indította be szolgáltatását, hogy segítsen a szétszakadt családok egyesítésében, illetve az eddig meg nem talált családtagok, rokonok felkutatásában. Erre igencsak nagy igény mutatkozott, és nemcsak az eltűntként nyilvántartott személyek nagy száma, hanem egyszerűen a kommunikációs csatornák beszűkülése miatt. Sokan elvesztették a kapcsolatot szeretteikkel, és több nap elteltével sem szereztek megnyugtató információkat.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A Reuters hírügynökség beszámolója szerint a károsultak és a hozzátartozók rövidesen tízezrével iratkoztak fel a listára, igyekezvén információt szerezni eltűntnek vélt hozzátartozóikról. Sőt, Florian Westphal, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) szóvivőjének elmondása szerint a regisztráltak létszáma hétfő és kedd között - tehát mindössze egyetlen nap alatt - 65 ezerről 94 ezer főre ugrott, ami jelzi az érdeklődés nagyságát. A feliratkozás igen egyszerű: mindössze nevünket és jelenlegi fellelhetőségi helyünket, vagy telefonszámot kell megadnunk. Ezt nemcsak a világhálón, hanem telefonon is megtehetjük.

"Szeretnénk felhívni az érdeklődők figyelmét, hogy minél gyakrabban ellenőrizzék az oldalt, mert az adatok jelenleg is frissülnek" - jelentette ki Westphal. A regisztráltak száma azóta bőven túlhaladhatta a százezer főt, tekintve, hogy több százezerre rúg azok száma, akik ideiglenesen hotelekben, ismerősöknél húzták meg magukat. Sikeres kapcsolatfelvétel esetén természetesen illendő eltávolítani az illető nevét a listáról. Az ICRC eközben öt szakértőt küldött a térségbe, akik a családtagok felkutatására specializálódtak.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!
Klikk a képekre a nagyobb változathoz

A katasztrófa magyar állampolgárokat is érintett: a hírügynökségek eleinte mintegy száz, a városban rekedt magyarról számoltak be, míg szeptember elsején nyolc honfitársunkat tartották nyilván eltűntként. Időközben ez a szám csökkent, sőt, Hámori Jenőt, a New Orleansban élő olimpiai bajnok kardvívót is utolérték, aki tehát sikeresen elkerülte a nagyobb bajt. Mintegy tizenötezer ember azonban a városban maradást választotta, még annak ellenére is, hogy a mindenütt jelenlévő víz kolerával és tífusszal fertőzött, annyira, hogy a hatóságok szerint még puszta érintése is veszélyes lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #1
    LoL, és mivan ha a sok hülye felír valakit, aki ott van melette?:D