Gyurkity Péter

Az Intel jövőre ígéri a 64 bites Pentiumokat

Bár a processzorgyártó korábban kijelentette, hogy az asztali processzorok terén nem látja szükségesnek a 64 bites technológia bevezetését, az AMD sikerei láttán a vállalat mégis piacra dobja az új chipeket.

A döntést a New Yorkban tartott elemzői konferencián jelentették be, és a vállalat vezetése leszögezte, hogy az új processzorok nagyjából a 64 bites asztali Windows megjelenésével egy időben kerülnek a boltokba. Hozzátették, hogy a 64 bites technológiát még az olcsóbb Celeron vonalon is bevezetik. Az elhangzottak alapján úgy tűnik, hogy az Intel mindent megtesz korábbi hibájának kijavítása érdekében, és szeretné minél előbb piacra dobni a 64 bites asztali processzorokat.

A vállalat szóvivője februárban még azt nyilatkozta, hogy az új chipek csak a következő generációs Windows operációs rendszer megjelenésével együtt kerülnek forgalomba, tehát nagyjából 2006 végén. Craig Barrett, az Intel vezérigazgatója pedig annak idején hangsúlyozta, hogy a 64 bites technológiát egyelőre a szerverekbe és munkaállomásokba szánt processzorok vonalán vezetik be, és a közeljövőben nem várható asztali változat.

A 64 bites processzorok legnagyobb előnyeként általában a 4 GB-os memóriakorlát átlépését emlegetik, bár az mindenki számára nyilvánvaló, hogy a felhasználók nagy része nem is álmodozhat ennyi memóriáról, és már annak is örül, ha az egy gigabájtos álomhatárt túllépheti. A 64 bites technológia inkább egyfajta megnyugvást ad a vásárlóknak, miszerint az új chipekben jelentős erőtartalék lapul, és nem kell gyors elavulásokkal számolni. Bár a Windows operációs rendszeren futó 64 bites asztali alkalmazások - úgy, mint maga az operációs rendszer - egyelőre váratnak magukra, de a körülmények kedvező alakulása esetén a következő év valóban az átállás, és a megújhodás éve lehet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mechorg #14
    Érdekes lenne ha ilyen gyorsan "pörgetnék" a procikat, biztos sok alkalmazás lenne mindegyikre. Meg mi is olcsón megúsznánk.
  • BiroAndras #13
    Nekem az A64 32 bites winxp-vel is igen meggyőző teljesítményt produkál.

    Egyébként meg a win felállási rekord nálam 2-3 másodperc! volt. Egy ma már gyengének számító vassal, és win98-cal. A trükk az, hogy nem volt hálókártya a gépben, és nem is volt felinstallálva a hálózat. A háló beüzemelése után "normális" sebességre lassult.
  • BiroAndras #12
    Azért nem olyan egyszerű a biteket növeni.
  • Lacika 79 #11
  • blackeagle #10
    Jól értelmezed. Az az irány ,hogy a Ghz-vel dobálozunk ,az nem célravezető. Én már a 128 és 256 bites procikat is átlagnak mondanám. A mai adatmennyiségek mellett komolytalan még mindig a 32 bites regiszterekkel kinlódni.
  • Lacika 79 #9
    Pont az ellenkezőjére gondolt, mint amit Te írtál szerintem. Vagyis várja a 64 bitet, mert a mostani 32 bites cumókat húzni az égig, csak nagyobb hőtermeléssel és több energia felvétellel jár, és ugye mondhatni zsákutca. Ha én értelmeztem rosszul a mondandótokat, akkor sorry.
  • Raszkolnyikov #8
    lapástot=lapátot
  • Raszkolnyikov #7
    Attól, hogy egy procit átválltanak 64 bitesre az nem jár azzal, hogy több hőt termel (sőt, nagyobb telljesítmény leadása mellett kevesebbet eszik a proci és kevesebb meleget termel). úgy kell elképzellni mintha egy ember egy kis hokozó lapáttal hánnya a sódert aztán meg a kezébe nyomnak egy szenes lapástot.

    Te nem az órajel emelésre gondolsz?
  • blackeagle #6
    Komolytalan volt az intel. Kötelező lenne a 64bit ,utána a 128 és igy tovább. Pörgetni a gépet a végtelenségig és az antarktisz rátenni hütésnek ,nem célravezető.
  • Raszkolnyikov #5
    Akkor most melyik cég is kullog a másik után?