Spencer

Még várni kell a 64 bites kiterjesztésű asztali Intel processzorokra

Az Intel munkatársai azt nyilatkozták, hogy a vállalat a 64 bites kiterjesztésekkel rendelkező Prescott processzorokat egyelőre nem kívánja bevezetni a kiskereskedelembe, mondván, hogy jelenleg még nem érhető el megfelelő 64 bites asztali számítógépes operációs rendszer, illetve a 64 bites meghajtó szoftverek is ritkaságnak számítanak.

Mint ismeretes, az Intel a közelmúltban leplezte le a 64-bit Extension Technology, illetve IA32e neveken is ismert Enhanced Memory 64 Technology-t (EM64T), melynek segítségével a cég Prescott, Nocona és Potomac magos processzorai nem csak a hagyományos 32 bites, hanem a speciális fejlesztésű 64 bites alkalmazások futtatására is képesek. A Prescott mag jelenleg a Pentium 4 E processzorokban, a jövőben pedig különböző egyprocesszoros szerverekbe, illetve munkaállomásokba szánt chipekben teljesít majd szolgálatot, a Nocona maggal pedig a második negyedévben érkező, elsősorban kétutas szerverekbe és munkaállomásokba szánt Xeon processzorokban találkozhatunk majd. A Potomac magra épülő, többprocesszoros számítógépes rendszerekbe szánt Xeon MP chipek előreláthatólag valamikor a jövő esztendő elején debütálnak majd a piacon.

Korábban mindenki úgy tudta, hogy az LGA775 tokozású, Prescott magos legújabb Pentium 4 processzorok mindegyikében engedélyezve lesz a 64 bites kiterjesztés, azonban az Intel most határozottan cáfolja ezen híreszteléseket. A Santa Clara-i székhelyű chipgyártó munkatársai elmondták, hogy az EM64T kompatibilis Prescott processzorok a kiskereskedelemben nem lesznek kaphatóak, azokat az Intel csak és kizárólag a szerverek és munkaállomások gyártásával foglalkozó rendszerintegrátor cégek számára teszi elérhetővé. A helyzet tehát az, hogy bár mikro-architekturális szempontból az összes Prescott magos Pentium 4, illetve Celeron processzor támogatja a 64 bites technológiákat, ezen asztali számítógépekbe szánt chipekben az Intel letiltja az EM64T-t. Szakértők szerint kérdéses, hogy az Intel mikor dobja majd piacra első 64 bites kiterjesztésű asztali processzorait.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mir #10
    az x86nak nincsenek kompatibilitási okokból meghagyott lassító elemei:)
    amúgy valóban rábaszott. a K6 idején alábecsülték az AMDt, meg a K7es idején is, és most isszák a levét mindennek.
  • sniper #9
    Az intel rabaszik ha beall az AMD nyomaba. Tole ugyanis mindenki azt varta hogy egy uj 64 bites architekturat epitsen, ami nem gorgeti magaval az x86 kompatibilitasi okokbol meghagyott lassito elemeit, erre most megis.
  • mir #7
    ha az AMD bezárt volna, akkor az intelt feldarabolják.
    ha felvásárolja, szintén.
    nem tehetett vele semmit.
    jerry sanders meg nagyon ott volt, ő tartotta életben az AMDt.
    most meg: az AMD már nem koppintócég, kinőtte magát, és igencsak kersztbetett az intelnek. valszleg az itaniumnak vége.
    erről a k**va conspiracy theroryról meg le lehetne már szállni, mert rphadt unalmas.
  • janos666 #6
    És szrinted mikor 'kicsi' volt az AMD miért hagyta élni az intel? Azért hogy kihasználhassa, de ez így jó.
  • shim #1
    há még jó h nem adják. majd akkor ha kijön a winXp64bitEdition, akkor majd veszik mint a cukrot, persze jó drágán, mivel új cumó...