Rónai György

Teret nyer a 64 bit

Egyre inkább láthatóvá válik a 64 bites processzorok terjedése a PC-k világában. Az Intel közelgő új processzorai ugyanazt a 64 bites technológiát fogják támogatni, mint az AMD Athlon 64-ek, így a szoftverháttér is közös lesz ezekhez.

Most újabb lépésre került sor, amely a felhasználókat közelebb viszi a váltáshoz. Az Intel új Xeon és Prescott processzorai ugyanazt a 64 bites szoftvert tudják majd futtatni, mint az AMD már létező 64 bites Athlon, és Opteron chipjei. Természetesen, ahogy az AMD megoldása, az Intelé is támogatja a 32 bites alkalmazások és operációs rendszerek futtatását. Ráadásul az Intel várhatóan az AMD árképzési stratégiáját is lemásolja, és a 64 bites processzorokért nem kell többet fizetnünk, mint a hasonló teljesítményű 32 bites megoldásokért.

A szakértők szerint így, hogy mindkét cég megoldásai ugyanazt a szoftvert képesek majd futtatni jóval gyorsabb lehet a piac áttérése a 64 bitre, ráadásul a szoftverfejlesztők is sokkal könnyebb helyzetben lesznek. Ez áll egyébként annak a hátterében is, hogy az Intel végül mégis az AMD megoldását követi, egyes pletykák szerint ugyanis a Microsoft visszautasította az Intelt, miszerint nem hajlandóak külön operációs rendszert írni csak az ő megoldásukra.

Ezzel a lépéssel az Intel elég gyorsan megváltoztatta a korábbi álláspontját, mely szerint a 64 bit egyelőre csak a szerverekben hasznos megoldás. Ezzel tehát az AMD hosszú éveken át tartó kálváriája is úgytűnik végetér, hiszen innentől kezdve ő érezheti magát nyeregben a 64 bites asztali PC-k piacán. A cégek előrejelzései szerint az idei év végéig az összes processzoreladások mintegy felét már a 64 bites processzorok teszik ki.

Természetesen ez nem jelenti azt, hogy mindenképpen 64 bites PC-re kell fejlesszünk a következő vásárlásunkkor, a Gartner szerint ugyanis a 64 bites operációs rendszer és a 64 bitet támogató szoftverek hiánya egyelőre még késlelteti a folyamatot, és akár 1 év is eltelhet még, mire teljesen általánossá válik a 64 bit a mainstream szegmensben is.

Az Intel szóvivője szerint a cég még azért nem tett konkrét bejelentéseket az asztali 64 bites processzorok kapcsán, mivel egyelőre a meghajtóprogramokra és az operációs rendszerek támogatására várnak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • shabba #31
    Ez az új m$ oprendszer natív 64bites lesz és képes futatni az új natív 64b bites programokat de a régi 32bites módra írt proggyk futattására is képes a kompatibilítás érdekében. Én úgy emléxem ezt a két módot lehet 64bites környezetben előcsalogatni így a régi 16bites dos/win programokat végleg el kell felejteni vagy maximum lesz valami softwares emuláció. Aztán lehet hogy ezt meg én tudom rosszul, anno már régen néztem át egy AMD-s pdf-et és ilyen emlékeim maradtak.

    Azért ezek az új processzor üzemmódok nagyobb változtatások egy SSE féle új utasításkészletnél, ezért is készül hozzá új op.rendszer és ezért lesznek hozzá új programok. A nagy előnye hogy hardweresen kezeli a régi 32biten megírt programokat így kevésbé fájó pont a váltás, fokozatosan lehet lecserélni a meglévő softwareeket.
  • Pheel #30
    Köszönöm a kimerítő választ!

    Akkor ha jól értem, akkor a közeljövőben nem a natív 64 bites mód fog érvényesülni, hanem főként a 32 bites stackkel rendelkező, de 64 bites regiszterek használatát is megengedő mód. Ebben az esetben tekinthető úgy ez az egész 64 bites dolog, mintha egy újabb MMX, SSE, 3DNow! kiegészítéssel látnák el a procikat?

    Persze azzal a megkötéssel, hogy a natív 64 bites mód többre hivatott, bár nem használható a jelenlegi 32 bites programokkal újrafordítás nélkül. Jól gondolom?
  • shabba #29
    Az üzemmódok a kompatibilítás megőrzése érdekében vannak. Az utasításkészletet prefixekkel viszonylag 1xűen lehet kompromisszumok nélkül bővíteni de nagyobb változtatásokhoz(pl. virtuális memória, 32/64 bites címzés) kellenek az új üzemmódok.

    Pl. 16 bites real mode esetén 64KB volt egy szegmens mérete, nem volt virtuális memóriakezelés, a stack kelezés is 16 bites volt. Egy MOV AX,[BX] esetén ha használtad a 32bites prefixet akkor már MOV EAX,[EBX] lehetett a végrehajtandó utasítás de attól a 64KB-os szegmenhatás ugyanúgy megmaradt így hiába volt EBX-ben 64k feletti érték.

    Natív 32 bites üzemmód esetén prefix nélkül a 32 bites regiszterek használata a default és a prefixáltakkal érhető el a 16 bites régi regiszterek. A virtuális memória kezelése a hardwaresen támogatt lapkezés által lehetővé vált.

    64 bit esetén hasonló váltás történik a kompatibilítás érdekében, prefixekkel használhatók a meglévő 32 bites regiszterek 64 bites változata de ugyanúgy továbbra is 32 bites a stack felépítése és 32 bites a megcímezhető terület hogy a meglévő programok változtatás nélkül futtathatóak legyenek. Natív 64 bites módban lesz lehetőség a további 8 általános célú regiszter használatára és a 8db további 128bites multimédia regiszter is elérhető lesz. A stack szervezése is 64 bites lesz ahogy a memóriacímzés is. A szegmensregiszterek kezelésében is van némi változás. Ezért kell újrafordítani a programokat lehetőleg egy olyan compilerrel ami optimális kódot fordít és kihasználja az új üzemmódban rejlő többlet lehetőségeket.
  • Pheel #28
    Ha ez mind ilyen szép és jó, akkor viszont minek az a sok üzemmód? Elvégre a régi programok úgysem ismerik az új utasításokat, a régieket pedig ismeri az új proci. Akkor tehát menni kellene a régi programoknak is mindenféle hókuszpókusz nélkül 64 bites üzemmódban is.

    Áááá mindegy, nem értek én ehhez :)
  • shabba #25
    Szerintem te a processzor üzemmódokkal kevered. Régen volt asszem 4 fajta(én is már jó rég programoztam utoljára asm-ben) real mode a 16 bites, meg a 32 bitesnek is volt több fajtája. Most ha jól tudom 2 új 64 bites mód lett. Természtesen taszk váltáskor lehet váltani ezek között de azért ez nem az amit te leírtál, taszkváltás nincs minden gépi kódú utasítás végrehajtása során.

    A kezdteknél volt pl. akkumulator regiszter 16 bites volt AX, ennek volt az alsó 8 bitje AL, a felső 8 meg AH. Aztán 386-nál ez a regiszter 32 bites lett EAX, de az alsó 16 bitje ugyanúgy megmarad AX és AH,AL is ugyanúgy elérhető maradt. Most a 64 bites módben lett RAX aminek az alsó 32 bitje EAX és a többi alábontás is ugyanúgy él tovább. Különböző utasítás prefixek jöttek be az idők során így volt lehetséges a bővítés. Az utasítás dekódolás során ezen a prefixek nem lassítanak(ezért is vannak olyan hosszú soklépcsős feldolgozású procik)
  • Pheel #24
    Programoztam Assemblyben, de nagyon alapfokon az tény. Soha nem is szerettem :)

    Na mindegy. Lehet égő meg hülyeség, amit gondolok, de valahogy akkor sem korrekt itt minden. Nem tudom elképzelni, hogy minden veszteség nélkül lehessen egymás után használni 32 és 64 bites utasításokat. Persze ettől függetlenül még lehet, hogy így van, nem én tervezem a procikat.
  • shabba #23
    Ez hülyeség Pheel, szerintem most zárt rövidre ezt a vitát mielőtt még jobban leégeted magad. Látszik hogy sosem programoztál assemblyben. Pont azért vannak 64 bittől eltérő méretű regiszterek hogy címezhető legyen kisebb tartománya is regiszternek.

    Túlzott gyorsulást nem a 64 bit fog okozni az csak nagyobb adatok mozgatásánál a memoban jelenthet előnyt, elágazás, iteráció esetén sok előnyét nem veszed. A 64 bites üzemmód egyik igazi előnye ami sebesség növekedés okoz hogy 8-cal több általános célú és 8-cal több 128bites multimédia regiszter van, ha ezekre is optimalizálnak a jővőbeli fordítóprogramok akkor hozhak pár százalék sebesség többletet. De ezt a gyorsulást nem a 64bitesség okozza, ha egy új 32 bites mód lett volna hasonló többlettel regiszterekkel annak is ugyanilyen gyorsító hatása lenne megfelelő kód optimalizáció után.

    A 64 bit igazi előnye a 4GB-nál több megcímezhető memória viszont a vásárlóközönség csupán egy kis részének a szervereket üzemeltetőknek fog igazi előnnyel járni már ha egyáltalán épp szükségük van erre a többletre, de a home és üzleti felhasználók szinte 99%-a számára totál közömbös lesz ennek a fjúcsörnek a beépítettsége hisz úgy sem fog 8 meg 16GB memóriát a gépébe pakolni még jó ideig, a 4GB még nagyon sokáig elég lesz.
  • Pheel #22
    Ha egy regiszter 64 bites, akkor hiába akarsz te oda csak 32 bitet másolni, az akkor is 64 bitet fog írni, ha másért nem, hát hogy kinullázza a felső biteket. Kapisgálod? :-P
  • Pheel #20
    Ilyen esetekben pedig az üzemmódok közötti váltás jelent időveszteséget :)
  • Pheel #18
    Meg sok esetben csökkenést is, pontosan a nagyobb adatok felesleges mozgatása miatt.