Gyurkity Péter

A Microsoft szerint a Firefox nem fenyegeti az IE elsőbbségét

Néhány nappal a Firefox böngésző végleges változatának megjelenése után a Microsoft máris védelmébe vette saját böngészőjét, és a vállalat több vezetője kijelentette, hogy az Internet Explorer elsőbbsége nem forog veszélyben.

A redmondi cég szerint az IE legalább olyan biztonságos, mint a konkurens böngészők, és egyetlen fontos opciónak sincs híján. Egy Sydneyben tartott biztonsági kerekasztal-beszélgetésen Ben English, a Microsoft termékigazgatója elmondta, hogy az IE ugyanolyan biztonságos, mint a konkurens böngészők, és az alkalmazás kódját hamarosan szigorú vizsgálatoknak vetik alá, hogy ez a jövőben se legyen másképp. "Mivel az Internet Explorer a legelterjedtebb böngésző, így természetes, hogy róla hallunk leggyakrabban, de ez még nem jelenti azt, hogy kevésbé biztonságos, mint az ismeretlenebb böngészők" - jelentette ki English.

Steve Vamos, a Microsoft Ausztrália igazgatója egyetértését fejezte ki, és hozzátette, hogy az Internet Explorer piaci részesedése egyáltalán nem forog veszélyben, és a böngésző továbbra is tartani tudja vezető helyét. "Nem hiszem, hogy a Firefox felbukkanása komoly problémát jelentene számunkra. Néhányan ezen a véleményen vannak, de ezt a tények támasztják alá" - jelentette ki Vamos, aki hozzátette, hogy kétségtelenül jobb kommunikációra van szükség, hogy a felhasználók tisztában legyenek az Internet Explorerben rejlő lehetőségekkel.

A két igazgató egyetértett abban, hogy a nyílt forráskódú szoftverek által előnyben részesített Tabbed Browsing funkció - füles böngészés, azaz több weboldal megnyitása egy ablakon belül - nem hiányzik a szoftveróriás böngészőjéből, és hozzátették, hogy a felhasználók eddig még nem jelezték, hogy szükségük lenne erre a funkcióra.

Ross Fowler, a Cisco Systems Australia igazgatója ezzel egy időben elmondta, hogy a Cisco szintén Internet Explorert használ, de kizárólag a saját fejlesztésű biztonsági alkalmazással - Cisco Secure Agent - együtt, amely figyelemmel kíséri az internetes forgalmat, és azonnal jelzi, amennyiben valami szokatlant tapasztal.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BiroAndras #64
    Én is firefox alól nyomom, amióta van. Előttem meg Firebird, meg mozilla, netscape. IE-t gyakorlatilag cask akkor használok, ha nem a saját gépem előtt ülök. Meg nagy ritkán előfordul valami spéci oldal, ami csak IE-vel megy. Pl. a WindowsUpdate.

    Egyébként a júzerek többsége nem lustaságból nem cseréli le az IE-t, hanem mert soha életében nem hallott másról. Sőt, azt sem tudja, hogy mi az a böngésző, hanem amikor az IE ikonra kattint, akkor ő az internetet nyitja meg.

    Vállalatoknál meg meg szintén nem cserélik le, ha nincs gond vele, mert a csere fölösleges plussz munkát jelentene a rendszergazdáknak. 1-2 gépre nem gond felrakni és frissítgetni, de több száz vagy több ezer gépre már komoly munka.
    Nálunk 13 telephely van az országban szétszórva, összesen 185 géppel. Tuti nem fogom végigjárni mindet, hogy feltegyem a firefox-ot, és minden egyes júzernek elmagyarázzam, hogy hogy kell használni. Plussz még a főnökömnek is el kéne magyarázni, hogy miért éri meg a csere, és hogy ez teljesen biztonságos, meg hogy nem kerül pénzbe.
  • Razgon #63
    Ha fenyegetést is jelentene, a M$ sosem ismerné be.

    Az érveik szánalmasan gyengék. A tabbed browsing-ot úgy állítják be, mintha vmi szánalmas hülyeség lenne, ami teljesen haszontalan, holott nem az.

    Az pedig, hogy a Cisco saját biztonsági alkalmazással használja csak az IE-t mindent elárul.

    Az alap IE-t használni gigaLOL sztem. Mindenféleképp érdemes Maxthon-t használni, ha valaki IE alapokon akar böngészni. A Maxthon ugyanis megmutatja, hogy az M$-nek hol kellene tartani az IE fejlesztésével....

    A legjobb az, ha valaki alaposan kipróbálja az összes lehetőséget (Opera, Maxthon, Firefox, Mozilla) és a tapasztaltak fényében a neki legjobb megoldást választja. Ebben az esetben még büszke is lehet magára, hogy nem a marketingszennyből származó dezinformációk alapján döntött.
  • archkoven #62
    Nekem ez a Maxthon sokkal jobbban bejön mint a Firefox. Nem értem mitől van mindenki úgy elájulva tőle.
  • duke #61
    "vállalat több vezetője kijelentette, hogy az Internet Explorer elsőbbsége nem forog veszélyben."
    A m$ a linuxal kapcsolatban is eveken at hasonloan nyilatkozott,aztan most mar erosen kappaszkodnia kell.

  • Zsoltika 007 #60
    Sztem pont nem... Nemtom hallottál-e róla de az Industrial Light and Magic(gyengébbek kedvéért ők csinálják a Star Wars filmek grafikáit/trükkjeit George Lucas cége) 2002-ben átálltak Linuxra, mert 5X gyorsabban renderelték le ugyanazt mint a winesek. Szóval erről ennyit. Egyébként a komolyabb cégek íratnak(vagy átiratnak) maguknak linux-ra vagy unix-ra programot. Őket nem izgatja a kompatibilitás, a legjobbat, a feladathoz leginkább illőt használják.
  • blackeagle #59
    Ez pont igy van ahogy leírtad.
    Egyébként a linuxot full harcképesséteszem 20 perc alatt. Ugyanez m$ -on ? De nem kell ezen vitázni ,visszatérve az eredeti témához nekem nagyon nem hiányzik az IE. A többség meg azért azt használja ,mert az van a desktoppon ikonként.
  • Ginoo #58
    ...a programtámogatottság miatt használnak általában windows alapú gépeket...
  • Ginoo #57
    Én meg azt utálom, mikor valakinek minden szar azon kívül amit ő maga használ. Hallott valamit az ember és akkor az biztos úgy is van... Atól még hogy valakinek más milyen van az nem biztos hogy szarabb...
    Nekem egyik gépemben nvidia kari van, másikban ati. Én csak azt tudom, hogy mind a kettőn használok Linuxot és egyikkel sincs semmi probléma. Tény hogy Linuxot nehezebb úgy belőni, hogy minden tökéletesen működjön alatta. Sokan még a windows alatt sem tudják megfelelően beállítani a dolgokat. Az is tény, hogy nem a Linux driverekre fognak koncentrálni a fejlesztők, mivel ez utóbbinak jóval kisebb a piaca. De ez egyaránt igaz az Ati-ra és az Nvidiára is. Egyébként a profi filmstúdiók, 3D modellezők nem azokat a vidókarikat használják amit a hétköznapi felhasználók. A driverek is mások. Másik meg az, hogy általában windows alapú gépeket használnak.
  • arty #56
    anandtech linux vs windows - doom3 teszt
  • arty #55
    az érdekes ... anandtechen pont nem erre a következtetésre jutottak :)