Rónai György

500 dollár egy Mozilla biztonsági hibáért

Elindult a Mozilla Security Bug Bounty Program, amely keretében minden egyes kritikus biztonsági problémáért 500 dollár jutalmat kaphat a felfedezője. Hogy mi számít kritikusnak, azt a Mozilla alapítvány csapata fogja eldönteni, a jutalmakat pedig különböző támogatási alapokból fizetik ki.

A Mozillának már most is igen jó híre van ami a biztonsági problémákra való gyors reagálást illeti, az új jutalmazási rendszer pedig csak tovább fogja javítani ezt a reakcióidőt. Biztonsági hibák felfedezéséért ugyan eddig is lehetett jutalmakat beszedni - például az iDefense nevű biztonsági cég programja révén - azonban az igazán célravezető megoldást mégis a Mozilla hozzáállása jelentheti.

A Mozilla akcióját leginkább köszönetként lehet szemlélni azok számára, akik veszik a fáradságot, hogy megkeressék, és jelentsék az egyes problémákat. Mitchell Baker, a Mozilla alapítvány elnöke elmondta, hogy a jutalomrendszer segítségével akarják egyre jobban megvédeni a felhasználókat a vírusok, és egyéb kártékony programok íróival szemben. Elmondása szerint ma már nincs olyan program, amit valamilyen mértékben ne sújtanának biztonsági rések, és ezért igen fontos, hogy ezeket a lehető leggyorsabban befoltozzák.

Ha tehát biztonsági hibára bukkanunk valamelyik Mozilla szoftverben, csak fel kell menni a Mozilla.org/security weboldalra, ahol minden további információval ellátnak minket a probléma jelentésével, elbírálásával, és jutalmazásával kapcsolatban.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Mice #21
    legalább ha megmagyarázni nem is tudtam de legalább kb. jól emlékeztem
  • Mighty #20
    Elsore en is arra gondoltam. Mondjuk olyan egetrengeto valtozasok nem hinnem, hogy lennenek 20 ev alatt. Inkabb uj szavak kerulhettek bele.

    Majd korbe nezek egy konyvesboltban, mert az egy hasznos konyv.
  • gz8 #19
    Ezért van forgalomban a helyesírási szabályzat könyv alakban
    Egyébként ha utánakeresel, le lehet szedni doksiban is, de az sajnos 1985-ös, tehát elég régi kiadás, ráadásul a szószedet nincs is benne.
  • Mighty #18
    Lehet igazad van... Mar vagy fel eve nem hasznalok IE-t
  • asdasdasd #17
    Az explorerben nincs hiba, hiaba is keresnel...
  • Mighty #16
    Koszonom az _erdemi_ valaszokat.
    awender leirasabol tisztan kitunik a jelentesbeli kulonbseg. Ezt fejbol irtad le vagy valamilyen konyvbol, esetleg a netrol vadasztad le?
  • awender #15
    Fáradtság vs fáradság.

    Pl:
    Vedd a fáradságot és hozdd el a kocsit.
    A fáradtság és álmosság a vezető legnagyobb ellenségei.
    Egy kis fáradsággal megoldható a dolog.
    Egy kis fáradtság még nem jelenti azt, hogy nem kell dolgoznod.

    Most egy olyan példát hozok, melynél nagyon pontos jelentésbeli különbséget lehet észlelni:

    Fáradságáért 5000 Ft-ot kap.
    Fáradtsága miatt senki nem kap pénzt.

    A fáradság szinomímájaként használható a fáradozás. Fáradtság szinonímája kimerültség.

    Amennyiben leírsz egy mondatot és a szinonímákat behelyettesíted, akkor azonnal látszik az értelembeli különbség.

    Mice: A jelentések nem mosódtak el, nagyon is élesen elhatárolódnak egymástól.

    Mighty: Sajnos a google nem megbízható helyesírási forrás.
  • Pheel #14
    Hát vazzeg, máskor akkor majd szarok a fejedre és még ennyire sem próbálok segíteni. Én anno hetekig kerestem egy értelmező szótárt. Gondoltam megspórolom neked az energiát, de ha téged ez zavar, akkor bekaphatod!
  • Mice #13
    nem tom

    m.esetre emléxem amikor a 3.-ban v 4.-ben a magyartanárom ugyanerre ment rá és emelte ki

    mivel az már egy kicsit rég volt a magyarázatára nem emléxem, de bennem úgy maradt meg, hogy ha ebben a környezetben használom, h

    nagy fáradtság lenne leírni, akkor T-vel
    míg a veszik a fáradságot ott meg T nélkül

    nem kell anyázni nem vok szakértő de bennem így maradt meg

    talán azért mert a fáradtság-ot mint állapotot nem lehet elővenni, de ezen felül nem tom

    azt is el tudnám képzelni, hogy régen volt eltérés de mára v elmosódott v eltünt

    amúgy meg szerintem mind1 mert ettől a cikk még nem fog se jobban se rosszabbul futni mozillában... :))
  • joebacsi #12
    akkor csődbe jutna rövid időn belül :)