Spencer

Reszkess Wintel, jön a kínai Draglin!

A Windows operációs rendszerre és Intel processzorra épülő úgynevezett Wintel platform új kihívóra talált a kínai Draglin "személyében", mely platform nem más, mint egy a Dragon chipre és Linux operációs rendszerre épülő új számítógépes rendszer.

A hongkongi székhelyű Culturecom Holdings bejelentette azt az új számítógépét, mely a kínai tudósok által kifejlesztett V-Dragon mikroprocesszorral, valamint a nyílt forrású Linux operációs rendszerrel van felvértezve, és amely újdonsággal a távol-keletiek a helyi piacokon komoly konkurenciát kívánnak állítani a világpiacot hosszú ideje domináló Windows-Intel platformnak. A Culturecom Holdings az ügy érdekében olyan nagy és tőkeerős partnert nyert meg, mint például az említett processzorokat gyártó és azokhoz terméktámogatást nyújtó IBM, illetve a Linuxra a Windows olcsó alternatívájaként tekintő kínai kormányzat.

Benjamin Lau, a vállalat egyik alelnöke az üggyel kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt nyáron debütált speciális V-Dragon processzorból az idei esztendőben várhatóan mintegy 1,5-2 millió darab talál majd gazdára. A kínai processzor kereskedelmi ára 15-30 dollár körül mozog, vagyis a chip jóval olcsóbb, mint az Intel, illetve fő konkurense, az AMD processzorai. Olyan rendkívül olcsó számítógépeket szeretnénk piacra dobni, melyek lényegében mindenki által elérhetők, ennek érdekében pedig szakítani kell a Windows-Intel platformmal és át kell térni az olcsó processzorok és operációs rendszerek használatára - nyilatkozta Lau.

Az Intel jelen pillanatban a kínai processzorpiac több mint 90 százalékát uralja, Windows-on kívül pedig lényegében semmilyen más operációs rendszert sem használnak a népes országban, igaz ezen szoftverek túlnyomó többsége kalózverzió. Kínában van egyébként a világ második legnagyobb számítógéppiaca. Piackutató cégek szerint Kínában a tavalyi esztendőben nem kevesebb mint 13,3 millió új személyi számítógép talált gazdára.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • arty #39
    igen, mert a felhasznalok elhiszik h szukseguk van a p4 3.2ghz-re :)

    maaaarketing...
  • Pheel #38
    Erre már most is van céleszköz. Via Epia a neve és marhára nem fogy jól...
  • arty #37
    Egyébként, ha a kinaiak hirtelen annyit és ugy fogyasztatának ahogy az amcsik, akkor a földnek befellegzene :)

    szemét,szennyezés stb.
  • arty #36
    Talán ő az első, aki itt az sg-n értelmeseket ír :) És abban amit ír igaza is van, feltenném a kocsimat rá h nemcsak h nem fog elterjedni a cucc, de hallani sem fogunk róla többet :)

    Holott LENNE létjogosultsága.
  • Csatti #33
    Inkább minden éremnek két oldala van... :)
  • An-Dee #30
    A globalizációnak van egy felső határa, amihez nagyon közel vagyunk, de érdekes módon senki nem foglalkoziok vele.

    visszatérve a nyelvekre: kinában két 'nyelv van' a mandarin, ami mindenhol egyforma, erre lehet építeni, és a kantoni, ami ugyan más és más minden tartományban.
  • Cat #28
    http://www.sg.hu/cikk.php?cid=30580 <- szerintem itt a lényeg, amit enterprise is irt, hogy az usat is eléri a globalizáció szele
    én speciel nagyon örülök annak, hogy náluk is előjönnek a negatívumok, mivel akkor csöppet visszafogják a nagy arcukat
  • Cat #27
    jelenleg az 1.2 milliárd lakosu kina a 16 milliós hollandia szintjén áll. Piackutatók szerint 2020 körül el fogja érni a 80 milliós németország vásárlóerejének szintjét, usat meg valamikor 2050 környékén éri be - 5x akkora lakossággal, tehát még 2050ben is az usa életszinvonalának 20%án lesznek
  • Darth Sith #23
    Windows+Intel+ATI aztán jóvan. :)
  • Pheel #22
    Majd máskor akkor használd a válasz erre...-t :-P